Április 10-18-a között öt helyszínen fut idén a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Az idei versenyfilmekben közös, hogy mindegyik egy-egy kivételes női sorsot ábrázol, melyekben társadalmi feszültségek, az anyaság, a szerelem és a szabadság témája jelennek meg.
hír
15 részes képregényfolyam segíti Lali és Lóri népszerűsítését. A rajzokat Quirin Ágnes és Pálfi Zsolt animációs filmesek alkották, míg a szöveget, a…
tovább
hír
Április 19-ével kezdődően retrospektív vetítéssorozatot szentel Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező munkásságának a genfi CAC Voltaire filmművészeti…
tovább
magazin
Igazából azt se tudtuk, melyik ujjunkba harapjunk, mégis megpróbáltuk a lehetetlent, és igyekeztünk listába szedni azt a tíz filmet, amit vétek…
tovább
hír
Március 22-én este, az A38 hajón a horror egyik legnagyobb mestere, az olasz Dario Argento 1977-es klasszikusa, a Suspiria (Sóhajok) pereg majd a…
tovább
hír
Az Argo-akció című filmnek, Daniel Day-Lewisnak és Jessica Chastainnek ítélték oda a legfontosabb kategóriákban a Golden Globe-díjat Los Angelesben,…
tovább
hír
Január végétől forog Nemes Gyula Zero című filmje - tudatta az MTI. A személyes hangulatú, négy epizódra épülő alkotás 2017-ben játszódik és a méhek…
tovább
magazin
A filmrajongók minden évben várva várják az áprilist, mert az egyet jelent a Titanic Filmfesztivállal, amelyen olyan különleges alkotásokat…
tovább
hír
Öt helyszínen - az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón - várja a közönséget a 22.…
tovább
hír
Az Odeon 2013-ban Hetvenkedő címmel hetven filmből álló magyar filmtörténeti vetítéssorozatot indít a Lurdy Házban, ahol a közönség az elmúlt hetven…
tovább
magazin
A Helyedbe lép című film vetítését szakmai program követte az Urániában, melynek témája: Női sorsok, női konfliktusok a kortárs filmben és a…
tovább
hír
15. alkalommal adják át a Brémai Filmdíjat, amelyet 2013-ban Tarr Bélának ítéltek - tudatta a Magyar Filmunió.
tovább
hír
Allan Sorensen a fesztivál új programigazgatója szerint a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál programja félúton jár a fősodorbeli és a…
tovább
hír
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektora szerint az elvonások nyomán rendkívül nehéz körülmények közé kerültek a művészeti egyetemek.…
tovább
hír
Április 10-18-a között öt helyszínen fut majd a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen idén nyolc…
tovább
hír
Két új szekcióval bővül a 22. Titanic Filmfesztivál kínálata; Magyarország egyik legnagyobb filmes mustrája április 10. és 18. között öt budapesti…
tovább
hír
Idén ősszel húszmillió forintos kerettel indított pályázatot a Magyar Média Mecenatúra az online filmes tartalmak támogatására. A Neumann…
tovább
hír
Peter Strickland legújabb alkotása, a The Duke of Burgundy szombat este kiemelt gálavetítésen mutatkozott be az Uránia Nemzeti Filmszínház…
tovább
hír
A Párizsi Magyar Intézetben január 31-én négy olyan kisfilm kerül levetítésre, amely az elmúlt két évben francia fesztiválokon versenyben voltak.
tovább
hír
Döntött a zsűri a Kontakt Táncért Alapítvány, az Orkesztika Alapítvány és a Daazo szervezésében meghirdetett Egy percesek (tánc)filmre elnevezésű…
tovább
hír
Osvárt Andrea színésznő az idei magyar-olasz kulturális évad arca. A programsorozatban koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, filmnapok,…
tovább
hír
A Lichter Péter Kazetta című kísérleti dokumentumfilmjét január 25-én műsorára tűzi a Los Angelesben megrendezett MIA nevű film és videóművészeti…
tovább
hír
Hat magyar játékfilmet tűz műsorra a nyugat-indiai Pune nemzetközi filmfesztiválja a napokban: Groó Diana, Jancsó Miklós, Makk Károly, Miklauzic…
tovább
hír
Megjelent az idei első filmvilág, amelyben többek között a nemrég elhunyt Xantus Jánosról, Lakatos Róbert filmjeiről, a "lázadó kameráról", az…
tovább
hír
Az ultrakonzervatív teheráni rezsim által üldözött és szabadságvesztéssel sújtott Dzsafár Panahi filmjét is beválogatták az idei Berlini Nemzetközi…
továbbFriss
A Berlinale fődíjasa és Isabelle Huppert új filmje is ott lesz a CineFesten
Európai pályázati körkép: 2026. augusztus
Elénekelni egy vak embernek a világot – kijött a Mommy Blue első előzetese
Ők döntenek arról, idén melyik magyar film száll versenybe az Oscarért
Elindult a jegyvétel Reisz Gábor új filmjének első premier előtti vetítéseire
Kihirdették a CineFest dokfilmes válogatását, egy magyar premier is van köztük
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dossziéRazor / Hajrá Bliss!