Egy szkeccsfilm, ami mégsem szkeccsfilm. Egy áldokumentumfilm, ami mégsem az. Lichter Péter és Farkas Gábor, az ELTE filmelmélet és filmtörténet szak ötödéves hallgatói egy figyelemreméltó műfaji kísérlettel pályáznak a következő Filmszemlére. Filmjükben a tiszta dokumentarista forma ötvöződik fikciós, szürreális elemekkel – azt pedig már a néző hivatott eldönteni, hogy mikor melyik érvényesül.
 |
| Tiszta dokumentarista forma fikciós, szürreális elemekkel |
Az Álomrekonstrukció 1.1 egy olyan cég működésébe nyújt betekintést, amely a rémálmok megfilmesítését végzi terápiás célzattal. A páciensek, akik képtelenek megszabadulni az őket kísértő rossz álmoktól, jelentkeznek az intézetbe, aprólékosan elmesélik a rémálmukat, mellyel aztán szembesítik őket egy film formájában, ezzel segítve elő gyógyulásukat. Egy fiatal férfi azonban, aki összeesküvést és manipulációt sejt a (furcsa?) cég működése mögött, nyomozni kezd. Az alapvetően dokumentarista vonal mellett tehát körvonalazódik egy bűnügyi, fikciós szál is, hagyományos thriller-dramaturgiával; ezekhez társul a rémálmok misztikus, eklektikus világa.
A film ötlete egy létező stressz-terápiás eljáráson alapul, mely többek között az amerikai haditengerészetnél is bevett módszer, ahol a háborúból hazatérő katonákat szimulált hadszíntérrel, puska-és ágyúdörgéssel kezelik, ezzel segítve őket az élmények feldolgozásában. Az alapgondolat tehát magában hordozta a dokumentarista stílust, mint lehetséges megközelítési módot, de a történet többrétegűségéből adódóan az alkotópáros úgy vélte, többfajta ábrázolásmód is szükséges, hogy ezt az alapvetően nehezen elmesélhető történetet minél érdekesebben tálalják.
 |
| Lichter Péter és Farkas Gábor, filmelmélet és filmtörténet szakosok |
A mű szkeccsfilm-jellegét a rekonstruált álmok adják; mindegyik egy-egy pácienshez tartozik, stílusukban és tartalmukban teljesen különböznek egymástól, ám jól illeszkednek a film egészébe. A megjelenítés-módok sokszínűségét garantálja a tény, hogy hat, egymástól független rendező alkotta az álomrekonstrukciókat. Ez Lichter Péter ötlete volt:
„Megcsinálhattuk volna, hogy mi ketten rendezzük Gáborral az összes álombetétet, de akkor fennállna a veszélye annak, hogy nagyon egyfajta hangulatú és gondolkodású filmeket készítünk. Ez nem lett volna szerencsés, elvégre itt különböző páciensek nagyon eltérő rémálmairól van szó. Így viszont minden film mögött áll egy külön látásmód, mindegyiknek más a stílusa. A rendezők gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptak, pusztán annyi volt a feltétel, hogy egy film ne legyen öt percnél hosszabb, és ne legyen fekete-fehér.” Kristóf Györgyöt, Papp Gábort, Rózsás Líviát, Pater Sparrow-t és Vandad Kashefit alapvetően a régi ismeretség és a hasonló, kísérletező kedvű gondolkodásmód köti össze, filmjeikben azonban érvényesül saját alkotói stílusuk, világuk.
 |
| A mű szkeccsfilm-jellegét a rekonstruált álmok adják |
Az eredetileg hetven perces nagyjátékfilmnek tervezett mű végül rövidebb lett, és a kísérleti blokkban igyekszik helyet kiharcolni magának, miután az alkotópáros úgy vélte, hogy a nagyfilm narratívája nem bírná el a teljes álomfilmek hosszát. A készülő honlapon azonban ezek a betétek teljes egészükben megtekinthetőek lesznek. Az internet egyébként kulcsfontosságú szerepet kap a produkcióban: a film hivatalos website-ja mellett folyamatban van egy „paródia-honlap” szerkesztése a cégről magáról, valamint a terjesztés tekintetében is egy fontos tényező lesz. A film sorsa egyelőre a Filmszemle előzsűrijének kezében van, kérdéses tehát, hogy az érdeklődők hol és mikor találkozhatnak először a művel. Akinek azonban a kíváncsiságát felkeltette az írás, az megtekintheti a film trailerét:
ff
Az Álomrekonstrukció 1.1 mindenképpen egy izgalmas vállalkozás, mert érdekes módon mesél el egy megfoghatatlan történetet, és két olyan műfajt ötvöz, amit nem szoktak ötvözni: az áldokumentumfilmet és a szkeccsfilmet. A filmben a teljesen valós dolgok keverednek a teljesen fikcióssal, és ha a néző nem fogja tudni eldönteni, melyik-melyik, akkor sikerült jól a kísérlet.
