Friss, kreatív dokumentumfilmeket láthatunk a világ minden tájáról: egyiptomi szemétszedőkről, menekültekről, meleg és leszbikus identitásról, palesztin–izraeli narancsokról, afgán megasztárokról, kínai vörös turizmusról, hippi kommunákról, gyermekházasságról, űrturistákról. Idén több mint 60 film érkezik a fesztiválra 28 országból.
Az idei program középpontjában a mindenféle értelemben vett mozgás áll. A Verzió Nemzetközi Panoráma filmjei a kínai, bolgár, kongói, etiópiai és csecsen elvándorlási trendeket mutatják be egy-egy család történetén keresztül.
Idén a Fesztivál keresztutak keretén belül a holland Movies that Matter a vendég fesztivál. A velük együttműködésben vetített filmek az emberi jogokkal, jogsértésekkel, többek között nepáli, közel-keleti esetekkel foglalkoznak.
Mindezek mellett – már hagyományosan – a Magyar Panoráma gondolatébresztő, a magyar társadalmi problémákat egyedi perspektívából szemlélő alkotásokat mutatja be. A vetítéseket pódiumviták, beszélgetések, közönségtalálkozók követik.
A legjobb filmnek járó díjat idén is a közönség adja; a legtöbb szavazatot kapott film 1.500 euróban részesül.
A 7. Verzió idén két Retrospektív programot kínál. A világ egyhatodán át: Szovjet expedíciós filmek, 1926-1934 – az Orosz Állami Film- és Fotóarchívum által a rendelkezésünkre bocsátott korai szovjet expedíciós filmeket vetítjük. Ezek a filmek a Szovjetunió közeli és távoli tájaira viszik a nézőt, mint például a Pamír, Kaukázus, Közép-Ázsia, Szibéria, Távol-Kelet, a birobidzsani és krími zsidó települések. A retrospektív program másik részét az 1945-48-as időszakban készült különféle pártok promóciós kampányfilmjei alkotják „...és átvették a hatalmat” Magyar híradó-, dokumentum- és rövidfilmek 1945–1949 címmel.
Idén először kíséri a Verzió változatos programját egy kísérleti, interaktív Vizuális laboratórium, ahol lehetőség lesz a vetített filmeket elemezni, megvitatni, hogy fejlesszék a résztvevők kritikai gondolkodását és vizuális készségeit. A program ingyenes és nyilvános. Munkanyelve angol, regisztráció: info@verzio.org.
A Toldi moziban egy A sokszínű Svájc című fotókiállítás is látható lesz november 2–7. között. Svájc a ki- és bevándorlók országa. A kiállítás a helyi lakosok és a bevándorlók hétköznapjait mutatja be.
A fesztivál hivatalos nyelve a magyar és az angol. A filmeket eredeti nyelven, angol
felirattal, magyar hangalámondással vetítik.
Helyszínek Budapesten:
Toldi: Budapest, V. Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. tel.: 472–0397
Cirko-Gejzír: Budapest, V. Balassi B. u. 15–17. tel.: 269–1915
OSA Archivum: Budapest, V. Arany János u. 32. tel.: 327–3250
Fesztiválbérlet elővételben 2010. nov. 2-ig 4000 Ft., nov. 3-tól 4500 Ft
Jegyek: 750 Ft
Bérletek a Toldi moziban kaphatók.
Idén először csatlakozik a rendezvényhez vidéki helyszín: Pécs, Európa Kulturális
Fővárosa.
Pécs, Apolló mozi: Perczel M. u. 22. tel: 72/212-604
jegyár: 850 Ft diák: 500 Ft
A 7. Verzió Fesztivált a Verzió Film Alapítvány és az OSA Archivum szervezi.