A film először a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott, azóta pedig folyamatosan járja a világ filmfesztiváljait. Nemrégiben a Sidney-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját érdemelte ki, a napokban a lengyelországi Łagówban Ezüst Szőlő-díjat nyert, Enyedi Ildikót pedig június végén az Amerikai Filmakadémia is beválogatta a tagjai közé. A Testről és lélekről, a fővároson kívül, több vidéki mozi műsorában is folyamatosan szerepel.

Testről és lélekről: A természet csodái

"A nyers valóság és a misztikum keveredése önmagában is izgalmas alap, a film ereje azonban mindenekelőtt az érzelmek fokozásában és az apró gesztusokban rejlik. A gallér igazítása, az elejtett toll, az ujjdobolás, a hátrasimított haj - mind olyan pillanatok, amelyektől a szereplők hús-vér embernek tetszenek."

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO Terápia című sorozata volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett, és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

Enyedi Ildikó: "Nagy egóval nem működött volna"

"Nem stílust próbálok keresni, hanem a jelenetek lényegét akarom megmutatni, mindazt a mögöttest, ami magyarázat nélkül tud átsuhanni a néző agyán és lelkén. Hogy ezt a leghatékonyabban, a legegyszerűbben tudjuk közvetíteni, szükség volt egy magas fokú ráhangolódásra, pontosságra, és közben szerénységre is."

A film az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút), Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

Forrás: Mozinet