Saját stílusának kialakításáról egy korai interjúnkban mesélt részletesen, akkor Nemes Gyula faggatta a dokumentarizmus és a stilizáció ötvözetének kialakításáról, a hetvenes évek operatőri iskolájáról, különös tekintettel a Fotográfia című filmre. Most ebből az interjúnkból idézünk:
Filmhu: A Ragályi-stílus a dokumentarizmus és a stilizáció egyfajta ötvözete. A kifejezetten dokumentarista filmjeiben is mindig van valami poétikus, stilizált vagy ironikus elem. Hogyan alakult ki a Sziget a szárazföldön, Egy kis hely a nap alatt, a Fotográfia képi stílusa?
Ragályi Elemér: Ennek érdekes origója, hogy pályám kezdetén nagyon korlátozott volt a magyar filmgyártás technikai bázisa. Ahogy Zolnay mondta, a fényképezés sarkallatos pontja az, hogy hová teszem a kamerát. Bennem egy mérhetetlenül egyszerű kíváncsiság működött, és határozta meg a kamera helyét. Műfajtól függetlenül mindent úgy nézek, mint egy utcai balesetet, és olyan helyre próbálok jutni, hogy a legjobban lássam, mi történt: a kamera szemem meghosszabbítása. Mindig változtatni akartam a kamera nézőszögét, ahogy az emberi szem az egyik pontról a másikra vándorol. Nem voltak olyan dollyk és kránok, amelyekkel a szellemem által diktált flexibilitást elérhettem volna. Csak öreg vasdarabok voltak, ezért sokkal egyszerűbb volt kézbe venni a kamerát, amely az idő tájt nem volt egy egyszerű feladat. Erre csak az Arri II volt alkalmas, amit a második világháborúra konstruáltak a németek a filmhíradók számára. A hatvanadik születésnapomra kaptam is egy ilyen kamerát az Arri cégtől, 1939-ben gyártották, amikor születtem. Ezen saját magamnak kellett húzni az élességet. Raoul Coutard operatőri iskolája és az alacsony fénnyel való manipulálás rettenesen imponált mindnyájunknak, mellyel együtt az jár, hogy eléggé nyitva van az optika, ezáltal csökken a mélységélesség, tehát még pontosabban el kell találni az élességet, különösen, ha az ember olyan izgága, mint én voltam és remélem, még egy kicsit ma is vagyok. Ezt eléggé jól begyakoroltam, olyannyira, hogy filmek hosszú során keresztül ezen az egy szál kamerán kívül nemigen használtam mást. Csak alibiből volt stativunk. Elkezdtem együtt élni ezzel az eszközzel, mint az én meghosszabbításommal. Volt tehát egy kényszer és egy hajlam, melynek kombinációjával létrejött ez a stílus. Bizonyos filmekben nem lett volna szükséges, de nem tudtam jobbat. Még a Szabadíts meg a gonosztól is ezzel készült, ahol ráadásul egy szál 25-ös optikát használtunk végig. Akkor láttam a Barry Lyndon című Kubrick-filmet, melyet gyertyákkal világítottak, és Kubrick számára készítette el a Zeiss az első nagyfényerejű optikasort, amit mi is kipróbáltuk. Ettől a nyitott optikától borzasztó fontossá vált az, ami éles, és jelentéktelenné, amitől távol van az optika. Lezártuk a szektort, így külsőben, napsütésben is 1,4-es írisszel mentünk, ettől a kis mélységélességtől lett olyan bizarr a kép. Aztán jött egy pillanat, ami szakmailag és érzelmileg mindenki életében bekövetkezik, hogy elkezdi unni, amit jól begyakorolt és fennáll a veszélye, hogy manírrá válik. Hozzáfértem végre a jó kránhoz, dollyhoz, zoom-optikához, és elkezdtem megtanulni: ezzel is lehet stilizálni és személyesnek lenni. Egybeesett ez a külföldi munkáimmal. Amerikában nem volt senkinek bizalma a kézikamerához, bonyolult kézikamerás felvételek demonstrációja után sem, mint amikor egy nyolcszobás díszleten sétáltam keresztül, vagy amikor leszállva a kránról mentem tovább a kamerával. Kétszer kezdtem el a szakmát: egyszer a főiskola után, másodszor külföldön, ahol ismét bizonyítanom kellett. Ez hosszabb folyamat volt, mint az első.
Az Art+Cinemában Ragályi Elemér tiszteletére április 18-19-20-án három, a közelmúltban fényképezett filmjét vetítik.
Április 18-án, 18.00 - Gondolj rám
Rendező: Kern András
Április 19-én, 18.00 - Kukoricasziget
Rendező: George Ovashvili
Április 20-án, 18.00 - Az ajtó
Rendező: Szabó István
