2014. 09. 17. Csengeri Viktorina
A legfontosabb, hogy mit kér a film
Tímár Péter a Fényíró Filmklubban
„A film választja ki a szereplőket, miközben így nyeri el entitását az alkotás” - hangsúlyozta a Fényíró Filmklub szerdai beszélgetésén Tímár Péter, Balázs Béla-díjas filmrendező. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Művészeti Kara legutóbbi rendezvényén a Mielőtt befejezi a röptét a denevér című, Tímár által írt, rendezett és vágott, illetve Kardos Sándor kiváló operatőri munkájával készült pszicho-thrillert vetítették le. Ezt követően Csukás Sándor, szintén Balázs Béla-díjas operatőr és egyben az est moderátora beszélgetett Tímár Péterrel filmről, színészválogatásról, polcon pihenő történetekről.
A
Mielőtt befejezi a röptét a denevér a nyolcvanas évek végén, még a Kádár-rendszer utolsó évtizedében készült, és Makk Károly
Egymásra nézve (1982) című filmjéhez hasonlóan ugyancsak egy akkor igen kényes témát dolgozott fel. A címe, amely jelentését a film által nyeri el, Shakespeare
Macbethjéből való: „Mielőtt befejezi vaksi röptét / A denevér, mielőtt álmosan / Elzümmögi Hecate szaruszárnyú / Bogara az éj altató dalát: Iszonyú tett történik.” (Szabó Lőrinc fordítása).
A cselekmény főszála egy nem mindennapi szerelmi háromszög története: egy józsefvárosi családban az apa már évekkel ezelőtt Svájcba költözött, elhagyva feleségét (Bodnár Erika) és egyetlen fiát (Csontos Róbert), akik továbbélik így monoton és egyhangú életüket. Minden megszokottan zajlik; az édesanya pénztárosként dolgozik, állandóan emberek veszik körül, ám szenved a magánytól és a szeretetéhségtől, miközben kamaszfia apa nélkül felnőve próbálja megtalálni életének egyfajta célját.
Ekkor lép be az életükbe Laci (Máté Gábor), aki az édesanya szeretője lesz, és aki talán magának sem beismerve vonzódást érez a kiskamasz Robi iránt. Tímár Péter saját bevallása szerint nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a forgatókönyvvel, hiszen elsőre számára is idegen volt a homoszexualitás témája, így „szakkönyvekkel” és pszichológiai irodalommal (Furcsa pár, Vadnarancsok, Halál Velencében) próbálta jobban beleásni magát a történetbe. A történetbe, amelyet, és ezt talán sokan nem is tudják, valós események ihlettek. Aki ebben a korszakban nőtt fel, annak talán ismerősen csenghet Szilágyi János Halló, itt vagyok című esti rádióműsora, melynek adásait Tímár gyakorta kazettán is rögzítette. Az egyik ilyen felvett hanganyag tartalmazta azt a megtörtént esetet, amely felkeltette a filmrendező érdeklődését. Sokáig, egészen két évig, csak „állt a polcon” a felvétel, várva, hogy valaki megfilmesítse. Majd Bacsó Péter támogatásának köszönhetően sikerült magának Tímárnak a vászonra vinnie a történetet. Ahogyan ő fogalmazott, a film szó szerint megrendelte magát, ahogyan az későbbi filmjénél, a Csinibabánál történt. Valahogyan mindig ráérzett arra, hogy mit kíván a társadalom, de ez nem is meglepő, ha tisztában vagyunk azzal, mennyi alázattal és figyelemmel tekintett és tekint a mai napig is a közönségre és magára a filmalkotásra.
Mielőtt befejezi röptét a denevér
„Nem lehet megtanulni semmit, hanem idővel majd előbukkan az, hogy hol is van a helyed a világban…”
Tímár Péter nem győzte hangsúlyozni a beszélgetés során, hogy a legfontosabb dolog mindig, hogy mit kér a film, és soha nem fordítva. De ugyanígy felhívta a figyelmet arra is, hogy a hibázás része az életünknek, kitörölhetetlenül bennünk élnek, mint a sebeink vagy az anyajegyeink a testünkön, de ezáltal érhetjük el a céljainkat, válhatunk tapasztalttá és egyben sikeressé. Egy korábbi interjúban elhangzott mondat, miszerint mindenkiben, minden színészben ott van egy film, tisztán tükrözi színészválogatásának metódusát. A Mielőtt… szereplőinek, Máté Gábornak és Bodnár Erikának is ez volt az egyik legkiválóbb alakítása; Máté Gábor a Filmszemlén a legjobb színész díját is elnyerte. De nem mindig történt zökkenőmentesen a színészek kiválasztása: Teréz szerepére először Dobos Ildikót kérte fel, illetve a Csinibaba Cézár alakját is egy ideig úgy volt, hogy más játssza, és nem Reviczky. Nem egy, életre szóló mosolyszünet hatalmasodott ki emiatt Tímár Péter és pár színész között, de elhivatottsága a film iránt mindennél erőteljesebb volt.
„A film választja ki a szereplőket, miközben így nyeri el entitását az alkotás”
A Mielőtt… főszereplőjének, Robinak a megformálóját is szinte a véletlen sodorta elé. Pozsonyból kapott egy levelet egy Csontos Róbert nevű fiatal fiútól, aki életében nem volt még kamera előtt, de mindenképpen szeretett volna Tímár Péter egyik filmjében szerepelni, mivel csodálta a rendező munkásságát. A rendező számára azonban lelkileg is kihívás volt, hogy egy pubertás korú fiút ő avasson be a nagybetűs életbe, ráadásul egy olyan szerepet osszon rá, ami lehet, hogy a későbbiekben nehézségeket fog okozni számára. Előzetes félelmei azonban alaptalanok voltak; fantasztikus odaadással játszott az ifjú színész, aki a mai napig a filmes szakmába dolgozik Szlovákiában.
Tímár Péter szerint a színészválasztás transzcendentális folyamat, ahol ugyanúgy fontos lehet egy adott szerepet rosszul eljátszó színész is, ha megtaláljuk számára azt az ösvényt, ahol könnyedén végig tud szaladni, és nem az egész erdőt kínáljuk fel számára. De nem csupán a forgatókönyvírás és a rendezés feladatát végzi el maga, hanem Gáll Istvánhoz hasonlóan ő is saját maga vágja a filmjeit. A polihisztor munkásságának gyökere az amatőrfilmes múltjában keresendő: pont idén negyven éve, hogy a Filmgyárba került mint grafikus és rajzfilmkészítő. Nem sokkal később már trükk-kamerásként tevékenykedett, majd tíz hosszú, ám tartalmas év után úgy érezte, megtanulta a szakmát. Az akkori filmvágásban, a modern technológiával ellentétben, sokkal jobban átérezte a felelősséget; illetve szerette, ha koszossá válhatott a folyamat közben. Gondolkodásban is sokkal több koncentrációt és figyelmet követelt, ahogyan az utószinkront is jobban támogatja a mai napig, mivel számos, további lehetőséget nyújt a film teljes elkészítésében.
Bodnár Erika és Máté Gábor
Nem csak a filmek témájában kereste az újdonságot Tímár, hanem magában az alkotás módjába is valami szokatlant, turpisságot csempészett: dinamikusabb vágásokat alkalmazott a Mielőtt…-ben, visszafelé mozgó színészeket vett fel az Egészséges erotikában, vak személyeket szerepeltetett a Vakvagányokban, új vizuális élményt hozott létre a Moziklipnél, vagy éppen belassított jeleneteket használt a Csinibabánál. Ugyanakkor nem egyszer tartott attól, hogy a közönség szó szerint megijed az eddig nem tapasztalt látványtól, vagy akár a cselekmény témájától. Hosszasan mesélt a nyolcvanas években, a szocialista rendszerben zajló „elfogadtatásról”, amikor a film elkészülése után a rendszer hat-hét fontos személye előtt levetítették a művet, majd ezt Bacsó irodájában egy beszélgetés követte, amely folyamat nem kevés stresszt okozott az egész filmstáb számára. A Mielőtt… mellett egyedül Réz András állt ki, és egyetlenegy kópia készült csak belőle. Ettől függetlenül minden előzetes félelem – „Menjen csak ez a film a katonáknak…” – alaptalan volt, egészen februártól nyár végéig adták a mozikban, de ezt Tímár csupán szerencsének fogta fel.
„A költők esténként elolvassák saját verseiket?”
Elég ritkán nézi meg saját alkotásait, mivel mindegyikben tudna még mit javítani utólag. Nem egy filmjénél érzi, hogy az évek elteltével, bár formailag szinte kifogástalan, valahogy mégis elszállt belőle az élet. Filmterveivel mindig úgy volt, hogy ha létre akart jönni maga az alkotás, akkor az úgy is történt. Sohasem a pénz mozgatta, nem is szeretett lubickolni a filmes világban csupán a csillogás miatt. Számára sokkal fontosabbá vált, hogy valamit átadjon a film, és ha kényszerként élte meg a megírását vagy a rendezést, akkor nem folytatta tovább. A Mielőtt befejezi röptét a denevér addigi munkáihoz képest teljesen más stílusú film volt, amelyet elejétől kezdve átszőtt a lappangó félelem érzése – és ez hívta elő a film formáját is. Kihívás volt Tímár Péter számára, de a filmrendező saját gyermekeként tekint alkotásaira, amelynek kihordása gyötrelmekkel is jár, de végül a sok munkának meglett az eredménye. Tímár úgy vélte, minden film egyfajta kémiai kísérlet, illetve olyan folyamat, ahol a forma és a tartalom mindig keresi egymást.
Olvass még több beszámolót a korábbi Fényíró filmklubokról!