Vasárnap hivatalossá vált, hogy milyen pozícióban fog dolgozni Nagy Ervin, színész a Tisza Párt egyéni országgyűlési képviselője Fejér megye 4-es számú választókerületében. Színművész diplomáját Máté Gábor osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte. Diplomája megszerzése után a Katona József Színház társulatához szerződött, ahol hamar a társulat egyik meghatározó művészévé vált. Sokoldalú színészként prózai és zenés szerepekben egyaránt jelentős sikereket aratott. A filmvásznon szintén jelentős karriert épített, alakításai révén széles közönség számára vált ismertté és népszerűvé, miközben mindig hangsúlyozta, hogy számára a színház maradt az elsődleges művészi közeg. Munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el, Jászai Mari-díjban részesült, valamint Dunaújváros díszpolgári címét is megkapta kiemelkedő művészeti tevékenységéért.
Nagy Ervin a Facebookon ezt írta a kinevezéssel kapcsolatban: „Hiszem, hogy a kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol, közös dal a nemzet lelkében, amely nélkül nincs élet. Nem eladó, nem elidegeníthető. A kultúra törékeny érték, amelyre vigyáznunk kell. Most erre vállalkoztam kultúráért felelős államtitkárként, hogy legjobb tudásom szerint szolgáljam a magyar kulturális életet. Szakmai alapon, szabadon, teret adva a tehetségnek és az alkotás szabadságának.”
A filmszakma képviselői május 8-án az EuroCine szakkiállításon gyűltek össze annak érdekében, hogy bemutassák javaslatcsomagukat a magyar film megreformálására. Az esemény Nagy Ervin, a Tisza Párt kultúrpolitikusának beszédével indult. Sok más mellett azt ígérte a magyar filmszakmának, hogy mostantól biztonságban vannak. „Célunk világos és határozott. Elsőként harmóniát és egyensúlyt teremtünk a hazai filmkészítés és a nemzetközi iparági működés között. Másodszor visszaengedjük a hazai alkotókat a saját területükre. Nem akadályozni, hanem ösztönözni fogjuk őket egy igazságos támogatói rendszerrel és egy állandóan fejlődő, kiszámítható szakmai környezettel. Harmadszor a valódi teljesítményt fogjuk jutalmazni, miközben kaput nyitunk az új tehetségek előtt. Végezetül pedig nemzetközileg érvényes sztenderdek alapján szervezzük újra a filmes közösség működését” - ígérte a hónap elején a filmes szakembereknek.



