Kapcsolódó anyagok

Rofusz Ferenc kisfilmjei, köztük az 1981-ben Oscar-díjat nyert A légy című film is megtekinthető a daazo.com weboldalon. Az online európai rövidfilmes központ a rendező életművéből állított össze válogatást, olyan kuriózumokat is felvonultatva, mint az annak idején betiltott Holtpont című animáció, vagy a Kanadában készült Ceasefire című munka. A kisfilmek mellett részletek láthatóak Rófusz reklámfilmes munkáiból is, átfogó képet adva a filmes egyéni stílusáról, technikájáról.

Rofusz Ferenc 1981-ben nyerte el az Amerikai Filmakadémia díját legjobb rövid animáció kategóriában. A politikai rendszer azonban nem tette lehetővé, hogy a ceremónián részt vegyen; díját csak hónapokkal később vehette át. Rofusz a 80-as évek elején a Pannonia Stúdió keretein belül több nagyszerű animációt készített, majd a 80-as évek közepén először Németországban, majd Kanadában telepedett le. Ott készített reklámfilmes munkái  is jól tükrözik jellegzetes, a háttéranimációra épülő rajzstílusát. 2002-től itthon is ismét dolgozik, legutóbbi kisfilmje, a Dog's Life szintén megtekinthető az oldalon

Kép a Holtpont című betiltott filmből