A The Hollywood Reporterben ismertetett 24. "celluloidplafon"-tanulmány szerint a 2020-as kiugróan jó eredmények nem folytatódtak Amerikában. A nők televíziós és filmes munkáit és képviseletét nyomon követő San Diego-i Egyetem központjának elemzése azt mutatta, hogy míg 2020-ban a száz legnagyobb bevételű film rendezői között 16 százalékban voltak nők, tavaly már csak 12 százalék volt az arányuk.

Viszont amikor a merítést a 250 legnagyobb bevételű filmre terjesztették ki, a női rendezők képviselete 17 százalékra kúszott fel, ami ugyanakkor még mindig elmaradt a 2020-as 18 százaléktól.

Chloé Zhao a 2021-es Oscar-gálán

Martha Lauzen, a központ alapítója és ügyvezető igazgatója közleményében arra figyelmeztetett, hogy a "látszat néha csal": miközben Chloé Zhao tavaly Oscar-díjat nyert A nomádok földje rendezéséért, Jane Campion pedig az idei Oscar-mezőny egyik nagy esélyese A kutya karmai között című filmjéért, a női filmrendezők aránya 2021-ben valójában csökkent.

Mi a helyzet itthon?

Az MTI által szemlézett tanulmány adta az ötletet, hogy a magyar helyzetnek is utánanézzünk. 2021-ben 28 magyar egész estés produkció került a mozikba, ebből 7-nek volt női rendezője, tehát a forgalomba hozott filmek 25 százalékát jegyezte nő. Az arány mellett persze a női rendezők filmjeinek az ismertsége is fontos. Tavaly debütált a cannes-i fesztivál versenyprogramjában Enyedi Ildikó nagyköltségvetésű nemzetközi koprodukciója, A feleségem története. Ez volt 2021 legnagyobb visszhangot kapott filmje, amelyet magyar rendezőnő készített, de Kis Hajnit is érdemes kiemelni, akinek elsőfilmjét, a Külön falkát Karlovy Varyban tárták először a világ elé, majd rengeteg pozitív kritikát kapott a hazai sajtóban.

Női rendezők moziban bemutatott filmjei 2021-ben:

  • Spirál (Felméri Cecília)
  • Éden (Kocsis Ágnes)
  • Tobi színei (Bakony Alexa)
  • A legjobb dolgokon bőgni kell (Grosan Cristina)
  • A feleségem története (Enyedi Ildikó)
  • Külön falka (Kis Hajni)
  • El a kezekkel a papámtól! (Dobó Kata)

El a kezekkel a papámtól! című mesefilmet jegyző Dobó Katát Gulyás Buda segítette társrendezőként. Összevetésül: 2019-ben 22 egész estés magyar filmet forgalmaztak a mozikban, ebből négynek volt női rendezője, vagyis kerekítve 18 százalékra jön ki a nők aránya. 2020 sok szempontból rendhagyó év volt, ezért inkább 2019-cel hasonlítottuk össze a tavalyi esztendőt.

Enyedi Ildikó A feleségem története miskolci sajtótájékoztatóján

Az Evolúciót nem vettük fel a 2021-es listába, mert annak hivatalosan csak Mundruczó Kornél a rendezője, de Wéber Kata forgatókönyvíró az interjúk tanúsága alapján egyenlő jogú alkotótárs, illetve legtöbbször Mundruczó és Wéber közös filmjeként hivatkoznak az alkotásra. Csak moziforgalmazásba kerülő filmeket vettünk számításba, ezért például kiesett Dér Asia és Haragonics Sára dokumentumfilmje, az HBO által bemutatott Anyáim története.

A nők helyzete a magyar filmiparban természetesen ennél jóval alaposabb kutatást igényel, mi most csak a felszínt karcoltuk meg egy külföldi tanulmány kapcsán. 

További filmes szakmák helyzete az Egyesült Államokban

A kulisszák mögött betöltött kulcsfontosságú foglalkozásokban a nők a 100 legnagyobb bevételű filmnél a munkakörök 21 százalékát töltötték be, a 250 legnagyobb bevételű filmnél pedig 25 százalékát, ami a 2020-as 23 százalékhoz képest enyhe növekedést jelent. Utóbbi javulás a női producerek 30 százalékról 32 százalékra és az executive producerek 21 százalékról 26 százalékra történt emelkedésének köszönhető. A forgatókönyvírók (17 százalék), a vágók (22 százalék) és az operatőrök (6 százalék) aránya azonban változatlan maradt.

A 2021-es filmek 61 százaléka legfeljebb négy nőt alkalmazott ezekben a pozíciókban, míg a filmek 72 százalékában legalább tíz férfi dolgozott ezekben a munkakörökben. Mivel a feladatok egy részét koedukált csapatok látták el, a 2021-es év 250 nagyobb bevételű filmjénél a nők kulcspozícióban betöltött szerepe úgy is értékelhető, hogy 82 százalékukban nem volt női rendező, 72 százalékban nem volt női forgatókönyvíró, 94 százalékban nem volt női operatőr és 73 százalékban nem volt női vágó.

Fekete Özvegy

A pandémia miatt a celluloidplafon-jelentés már második éve vizsgálja a női szerepeket az amerikai digitális eladások és a filmkölcsönzések tekintetében is. Ebben a listára került 2020 előtti produkciókat nem vették figyelembe. Az összesen 92 filmben - amelyeknek 57 százaléka a 100 legnagyobb bevételt hozó filmek között is szerepelt - a nők a kulcsszerepek 20 százalékát töltötték be tavaly, míg ez az arány 2020-ban 19 százalék volt.

Jövőre minden nagy stúdiónak lesz legalább két olyan filmje, amelyet női rendező forgatott - mutatott rá Lauzen, kiemelve, hogy ez lesz az első ilyen év, mióta a tanulmányt készítik. Hozzátette, hogy az 1998 óta eltelt 24 évre visszatekintve sok filmes munkakörben nagyon kis előrelépés történt: például az íróként dolgozó nők aránya mindössze 4 százalékkal nőtt 2021-re az 1998-as 13 százalékról. A vágók közt a nők aránya mindössze 2 százalékkal nőtt az 1998-as 20 százalékról a tavalyi 22 százalékra, az operatőrként dolgozó nők aránya pedig csak 2 százalékkal nőtt, az 1998-as 4-ről a tavalyi 6 százalékra.

forrás: MTI
címlapkép: Jane Campion a velencei filmfesztiválon