Az El Mercurio (napilap) hétvégi mellékletének kritikája szerint a film „hű akar maradni a regény hűvös tárgyszerűségéhez” és a rendező „tiszteletben tartja a szöveg távolságtartó és kegyetlen tónusát”.
Az Ercilla (kéthetente megjelenő politikai lap) kulturális rovata kritikusának az a véleménye, hogy a magyar Nobel-díjas író regényéből „a holokausztot más megközelítésben ábrázoló” alkotás készült, amely emlékezetes pillanatokkal örvendezteti meg a mozinézőt.
A La Segunda (délutáni napilap) filmesztétája azt emeli ki, hogy nehéz a holokauszt témájáról úgy filmet készíteni, hogy elkerülhetőek legyenek a közhelyek és a magyar rendező érdeme, hogy legalább megpróbálkozott ezzel. Más filmektől eltérően ez az alkotás az egyén fájdalmát és önazonosságát emeli ki, illetve a rendezőt, aki „meglehetősen jó filmet csinál,…kizárólagosan az érdekli, ami a megkínoztatás középpontjában történik”. Az elismerő szavakból kijut Nagy Marcell főszereplőnek is.
A BlogdeCine (szakportál) szemleírója szerint a filmváltozatnak éppen azt nem sikerült elkerülnie, ami a regény fő érdeme volt, vagyis a téma melodramatikus megközelítését. Az alkotás megőriz ugyan valamit az eredeti irodalmi anyag szenvedélymentességéből, azonban olyan „sületlenségek vannak benne és olyan baklövéseket követ el, amelyek hatásfokát némileg csökkentik”. A Moricone által szerzett zene egyenesen szentimentális. A konklúziót úgy vonja le, hogy „nekem ugyan nem tetszett, de ajánlani tudom”.
