Száztíz éve született Rejtő Jenő író, akinek regényein nemzedékek nőttek fel. Ikonikus figuráit most Varsányi Ferenc elevenítené fel, Piszkos Fred közbelép című adaptációjának figuraterveit (Gerisa Zsolt munkája) a valasz.hu mutatta meg először. Varsányi korábban már készített egy animációs életrajzi filmet Rejtőről, Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak címmel. Az új projektről egyelőre annyit lehet tudni, hogy "az animációs film készítése során minden díszletet felépítenek 3D-ben, majd kontúrozzák a rajzokat – ettől lesz képregényszerű a látvány". Az animációs film a tervek szerint 2017 végére készülne el.

Rejtő világa már eddig is számos filmest megihletett, elég csak Palásthy György Meztelen diplomatájára (ezt egyébként a héten vetíti a Duna) vagy Bujtor István Három testőr Afrikában című adaptációjára gondolni. Tavaly Madarász Isti forgatott tévéfilmet A detektív, a cowboy és a légió címmel (forgatási riportunkat olvasd el itt!), a rendező korábban elmesélte, hogy már gyerekkora óta szereti Rejtő műveit.