Tájékoztatása szerint az SZFE állami támogatása 2008-ban 865 millió forint volt, 2010-ben ez az összeg már csak 807 millió forintot tett ki, 2013-ban pedig 451 millió forint lesz, holott már az előző évi elvonások is szinte megoldhatatlan helyzetet teremtettek.

ascher 500
Ascher Tamás



"Mi mindent megtettünk: már tavaly egyhónapos szénszünettel dolgoztunk, emeltük az oktatók kötelező óraszámait, emeltük a szolgáltatások díjait, csökkentettük az alkalmazotti létszámot" - sorolta, hozzátéve, hogy folyamatosan keresik a plusz bevételi forrásokat, és 2008 óta sikerült megduplázni saját bevételüket.

Az elvonás kigazdálkodása mellett nem jutott pénz fejlesztésre, például technikai eszközök terén, holott ez filmes szakokon elengedhetetlen - emelte ki Ascher Tamás, aki szerint az egyetemnek eddig sohasem volt kifizetetlen számlája és adóssága, de így nem tudnak tovább dolgozni.

Nincs pénze az iskolának a vizsgaelőadások játszására sem, lassan bezárhatják az Ódry Színpadot, holott több sikeres darabjuk van, de a gyakorlószínpad fenntartására már nincs fedezet. "Szűkültek a pályázati lehetőségek, nincs már közvetlenül megszerezhető szakképzési hozzájárulás, erősen csökken a különböző tanfolyamaink iránti fizetőképes kereslet. A másfél-két éve végzett filmrendezők vizsgafilmjei is csak a Magyar Nemzeti Filmalap segítségével készülhetnek el" - mondta a rektor.

"A fenntartó biztató kijelentéseket tesz, például hogy mindenkit fel lehet venni, megszűntek a keretszámok, de a villanyszámlát, a tanárokat nem fogjuk tudni kifizetni" - fogalmazott Ascher Tamás.