2010. 06. 15. filmhu
További finanszírozók látnak fantáziát Szabó István legújabb filmjének, Az ajtónak a támogatásában - most épp két német filmalap lépett a finanszírozók eddig is népes táborának tagjai közé.
Ahogy a Film New Europe
beszámolt róla, Szabó István készülő filmje, Szabó Magda:
Az ajtó című regényének adaptációja két német filmalap, a
German Federal Film Board (FFA) és a
German Federal Film Fund (DFFF) támogatását is a háta mögött tudhatja. A pontos összegekről nem érkeztek hírek, mint ahogy a támogatás feltételeiről sem, de mivel a film amúgy is német koprodukcióban készül (a gyártó FilmArt mellett Sőth Sándor cége, a berlini
Intuit Pictures a koproducer), és már eddig is számos német forrásból gyarapodott a költségvetése (
Concorde,
Filmstiftung NRW, a
NRW Bank és
Mitteldeutsche Medienforderung), nem lesz nehéz megfelelni az ilyenkor szokásos német forgatási etap kötelező előírásának (már eddig is be volt tervezve), esetleg német közreműködőknek. Ezt megelőzően a film az MMKA idén leköszönő kuratóriumának utolsó döntéseképp
még nyert 50 millió forint gyártási támogatást.
A film forgatása a tervek szerint jövő januárban kezdődik, és eddig egy nagy névre derült fény a szereposztásból: az Oscar-díjas
Helen Mirren játssza Emerencet, az írónő házvezetőnőjét - ahogy az a film
imdb-oldalán is látszik. A film 100 perces lesz és 6 millió eurós költségvetéssel számolnak a gyártók - a felsoroltakon túl a világforgalmazó Bankside Films, s a producerek: Hábermann Jenő (Filmart Studios Kft.), Sőth Sándor (Intuit Pictures), illetve Marco Mehlitz (Lago Film), Phil Hunt (Bankside Films) executive producerek.
Szabó Magda
Az önéletrajzi ihletésű történet szerint a vidékről Budára került Emerenc házfelügyelőként dolgozik, és mellette takarítást illetve egyéb házimunkákat is vállal - azonban csak azoknál, akiket erre méltónak talál. Így kerül kapcsolatba egy értelmiségi házaspárral. A takarítónő körüli titkok lassan tárulnak fel az írónő és professzor férje előtt, a legfélelmetesebb rejtély viszont az utolsó ajtó mögött lappang.