Kedves István,

köszönöm a leveledet.

Mármint azt, hogy nem csupán a döntésedről írtál, hanem a miértről és a mikéntről is.

Hogy vajon helyes volt-e a döntésed, én nem tudom eldönteni. Érdekesnek és izgalmasnak gondoltam mindvégig a szöveget, bizonyos elemeiben pedig kifejezetten olyannak, (dramaturgia, stilisztika, szituációk), ami arra utal, hogy komoly érzéked van a filmszöveg-dramatikus mű írásához. Például ilyennek gondolom azt a részt, amire korábban is utaltam már -- az álom-jelenetet, ami átvezet az egészséges létből a baleset utániba. Egyáltalán: mindvégig az volt a benyomásom, hogy minimum írásközelben élsz, s valószínűleg professzionálisabb módon is foglalkozol szövegekkel.
Mindezt két ok miatt írtam most le. Az egyik: nem ismerjük egymást, s nem tudom, lesz-e alkalmam máskor, bármikor elmondani ezen véleményemet.
A második: az a meggondolás, az a gesztus, amivel végül arra jutottál, hogy visszalépteted a Bajnokgyárat, olyan etikai érzékenységet mutat, ami - gyanítom - tán még fontosabb is sok-sok stilisztikai készségnél.
Eldöntetlen bennem, hogy tényleg problémát jelentett volna-e a hasonlatosság a treatment és egy valós történet között, s eldöntetlen az is, hogy egy esetleges film készítésénél mindezt figyelmen kívül lehetett volna-e hagyni.
Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a szó erkölcsi értelmében helyesen döntöttél, és abban is, hogy a szöveg és a Te magatartásod számos tanulsággal járhat azoknak, akik film- filmnovella, vagy egyáltalán, szövegíráson törik a fejüket.

Nem akarnék patetikus lenni, de ezt elhallgatni se volna jó.
Éppen ezért arra kérlek, ha el tudod fogadni azt a megoldást, hogy az egész folyamat, azon mód dokumentálva, ahogy most fent van a neten, mások épülésére is szolgáljon, hadd maradjon ott. Így, a leveleinkkel, kiegészítéseinkkel együtt.

És kérlek, ha bármikor úgy gondolod, volna olyan szöveged (akármilyen), aminek egy olvasó jót tenne, ne habozz, küldd el nekem.
Kérlek, fontold meg a kérést, egyébként meg vigyázz magadra, ismeretlenül is barátsággal és tisztelettel:

Kőrösi Zoltán
Ákos harminc év körüli vívó. Sportpályafutása rendkívül sikeres, ám szembe kell néznie a ténnyel, hogy lassan kiöregszik a mezőnyből, és családját, akik a viszonylagos jóléthez szoktak, továbbra is el kell majd tartania. A férfi egész eddigi életét a sportra tette fel. Tanult szakmája nem vonzza, de amúgy is akkora a lemaradása, hogy esélye sincs arra, hogy anyagi sikereket érjen el. Egyetlen lehetőség számára az edzősködés lenne, ám tisztában van vele, hogy míg versenyzőnek kiváló volt, addig alkalmatlan arra, hogy másokat trenírozzon.
Ekkor keresi meg Hámori, a sportmenedzser. Ákos éppen utolsó nemzetközi versenyére készül. Hámori felajánlja a férfinak, hogy továbbra is biztosítja számára a sikert és a pénzt, ha hajlandó társulni vele. Hámori terve az, hogy a tehetséges sportoló egy megrendezett baleset során elveszítené az egyik lábát. Ezáltal Ákos, mint testi fogyatékos jogot szerez arra, hogy részt vehessen a közelgő paraolimpián, illetve számos olyan versenyen, amelyen csak fogyatékosok állhatnak rajthoz.
Ákos felháborodik az ajánlat miatt. Hámori azonban figyelmezteti, jól gondolja meg a dolgot. A sorozatos doppingbotrányok miatt az emberek figyelme egyre inkább a „tisztának tartott” sérült sportolók irányába fordul. Ennek következtében a médiák is mind gyakrabban foglalkoznak velük és versenyeikkel. A nagy cégek is felfedezték, hogy vásárlóik körében igen jó hatást vált ki, ha olyan versenyeket támogatnak, amelyeken hátrányos helyzetű emberek vesznek részt. Ráadásul egy szponzori szerződésért házaló rokkant sportolót egyik cég se utasít el szívesen, mert félti vállalati hírnevét. Hámori szerint hatalmas üzleti lehetőség van a dologban, hiszen Ákos a maga sportágában az egészségesek között is verhetetlen.
Ákos hajthatatlan, kidobja a sportmenedzsert, és gondterhelten kiutazik Németországba utolsónak számító nagy nemzetközi versenyre. Hazafelé súlyos közlekedési balesetet szenved. Amputálni kell az egyik lábát.
Ákost tolószékben látjuk viszont. Éppen első versenyére készül a fogyatékosok között, akik nem akarják befogadni maguk közé. Ekkor keresi fel Ákost, a szintén tolószékes Sümegi Gábor felesége. Az asszony elmondja a férfinak, hogy Ákos feltűnéséig, a fogyatékosok között férje volt a sportág legeredményesebb versenyzője. Az asszony kéri Ákost, hogy ne induljon el a versenyen, mert ott biztos, hogy ő nyeri majd meg a küzdelmet, s ez lelkileg összetörné Sümegit és a többi versenyzőt.
Ákos felháborodik. ő is ugyanolyan mozgássérült, mint Sümegi, neki is ugyanannyi joga van rajthoz állni, mint bárki másnak. Az asszony erre azzal válaszol, hogy férje veleszületett betegségben szenved. Soha nem tudott lábra állni, s hosszú évek alatt, kínkeservesen tanulta meg valamennyire elfogadható szinten vívni. Számára a versenyeken való részvétel egyet jelent azzal, hogy az életnek van némi értelme. És ugyanígy van ezzel, a többi mozgássérült is. Ha azonban most Ákos velük veszi fel a versenyt, az egész szétpukkan számukra.
Ákos őrjöng. A többieknek nincs joguk kiközösíteni őt, hiszen számára is csak ez az egy lehetőség maradt.
Közben újra feltűnik Hámori is. A menedzser haragos, amiért Ákos, szerinte ellopta az ötletét. Ettől függetlenül újból szerződést ajánl a férfinak. Ákos hiába bizonygatja, hogy a németországi versenyről hazatérőben valóban balesetet szenvedett, Hámori nem hisz neki. Megfenyegeti a férfit, hogyha nem veszi be őt is az üzletbe, az ismeretségeit felhasználva világgá kürtöli, hogy Ákos csaló, és egy életre tönkreteszi.
Ákos képtelen egyedül megbirkózni problémájával. Feleségének elmeséli a történteket, és tőle kér tanácsot.Az asszony nem érti, hogy a férfi mit tépelődik, hiszen nyomorék, egy életre a tolószékhez van láncolva. Családja az utolsó tartalékaikat éli fel. Képtelenek az eddigi életszínvonalukat tartani. A nő szerint férje csak örülhetne Hámori ajánlatának.
Ákost megkeresik a mozgássérültek egyesületének vezetői is. Hallomásból értesültek arról, hogy egyesek nem néznék jó szemmel, ha Ákos versenyezne. Biztosítják arról a férfit, hogy ők teljes mértékben kiállnak mellette. Nem is értik, hogy miért zúgolódnak némelyek, hiszen Ákos közszereplése kiváló alkalom arra, hogy a fogyatékos emberek napi problémáira irányítsa a figyelmet.
Ismét megjelenik Hámori. Kijelenti, hogy a férfinak döntenie kell! Vagy a sikert választja, vagy a meghurcoltatást.
Ákos benevez a versenyre.
A verseny napján, az öltözőben megkeresi Sümegit. Gyötrődve szeretné a férfinak elmesélni, hogy ő ugyanolyannak érzi magát, mint a többi mozgássérült. Sümegi azonban megelőzi. Elnézést kér amiatt, hogy a felesége az ő tudta és beleegyezése nélkül felkereste Ákost. Nem túl meggyőző hangon, de biztosítja őt arról, hogy senki nem akar az útjába állni.
Egyedül maradva az öltözőben Ákos az utolsó pillanatig vívódik azon, hogy mit tegyen. Hámori és Ákos felesége azonban megoldják helyette a dolgot, mivel egyszerűen kitolják az öltözőből a verseny színhelyére a magatehetetlen férfit. Ákos azonban az első asszó közben fogja magát és kigurul kocsijával a vívóteremből.
Hámori és Ákos felesége megütközve rohannak utána. Hámori átkozódva követeli a férfitól, hogy folytassa a versenyt. Ákos azonban kijelenti, hogy képtelen erre. Elmondja, hogy abban a pillanatban, amikor esetlenül mozgó ellenfelének könnyedén bevitte az első pontot, rájött, hogy Sümegi feleségének igaza volt, ő más, mint a többiek. Az öröm helyett, amit eddig mindig érzett akkor, ha ellenfeleit legyőzte, most csak megvetni tudja saját magát.Eközben a kétségbeesett versenyszervezők is megjelennek. Könyörögnek Ákosnak, hogy folytassa a versenyt, mert a nézők, az újságírók kíváncsiak rá, csak miatta jöttek ki a csarnokba. Ákos azonban hajthatatlan.
Ekkor gurul be az öltözőbe tolókocsijával Sümegi. Dühösen szidja Ákost, amiért megjátssza a sértődékeny sztárt. Pedig igazából nem más ő, mint odakint a versenypályán a többiek. Egy mozgássérült nyomorék a sok közül.