A 35. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét 2025-ben a Balaton mellé, a Szigliget Várudvarba költözik. Az egyedi atmoszférájú fesztiváltér először lesz nemzetközi filmfesztivál helyszíne, a 4 napos eseményre új színpadok és közösségi terek is épülnek.

A tavaly ősszel meghirdetett pályázatra kisjátékfilmeket, animációkat, dokumentumfilmeket, zenei filmeket, valamint az aktuális hívószóhoz, a „Labirintus” témához kapcsolódó kísérleti alkotásokat vártak. A labirintusok az emberiség történeteiben a szellemi és mentális útkeresés szimbólumai, közben az utazás, mozgás, küzdelem, alkotás és a tánc terepei is. A felhívásra 42 országból összesen 624 film érkezett be, a mezőnyből az előzsűri 42 ország 70 filmjét válogatta be a versenyprogramba.


A vetítéseken kívül jazz-, világzenei-, etno- és folk koncertek, lemezlovasok, táncház, újcirkusz, fotókiállítás, irodalmi beszélgetések, fényfestés, családi programok várják az érdeklődőket. Fellép többek között Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Besh o Drom, Miqueu Montanaro és a MEDIAWAVE Nyitott Kamarazenekar, valamint a Kaptza, a The Flock Project Légszínház, valamint a Cpt Fonk Belgiumból.

A kísérletezést a minőséggel elegyítő Mediawave elsősorban közösségteremtő közegként fogalmazza újra a fesztiválozást. Továbbra is ragaszkodik örök védjegyéhez, az előadó és közönsége közti határ elmosásához. A fesztiválra külön mozisátor épül, a koncerteknek 3 kisebb színpad ad otthont, de az irodalmi kávézó, a termelői piac és a nagyszínpad is izgalmas programokkal várja a közönséget.

További információ a fesztivál hivatalos oldalán, jegyek itt kaphatóak.

Forrás: Mediawave / Címlapon: Demi-Demons című animációs film