A Moziképek első felében szereplő négy költői rövidfilm magát a filmnyelvi kísérletezést ünnepli, a második felében bemutatásra kerülő ismeretterjesztő munka pedig a kinematográfia úttörőinek állít emléket. A műsor három klasszikus filmalkotással indul, melyek a Balázs Béla Stúdióban készültek.

Az első Gyöngyössy Imre, a magyar új hullám jelentős alkotójának 1964-es Férfiarckép című munkája, amelyben idős körorvos édesapja lírai portréját rajzolja meg különös szépséggel. A filmet operatőrként Sára Sándor, vágóként Gaál István jegyzi. Kósa Ferenc Öngyilkosság című filmje (1967) József Attila novellája alapján készült; a költő által felidézett gyermekkori traumákat, víziókat itt is Sára Sándor kamerája varázsolja filmre, a forgatókönyvet a rendező Csoóri Sándorral közösen írta. Végül Tóth János rendező-operatőr Mozikép című etűdje (1976) a film korai korszakának, a mozgóképalkotás hőskorának világát idézi meg líraian, emlékeztető módon, Szabados György zenéjére. Mindhárom filmet a közelmúltban restaurálta a Filmarchívum.

Öngyilkosság / Forrás: BBS Archív

A rövidfilmeket a megidézett mesterek munkásságához is kötődő, új alkotás zárja: Bicskei Zoltán Láttam című filmje a magyarkanizsai járás pusztaságán készült, Huszárik Zoltán és Sára Sándor művészete előtt tiszteleg, szintén Szabados György, valamint Ittzés Gergely zenei aláfestésével.

Siflis Zoltán A kamerás emberek - A mozi, a kinematográfia úttörőinek története a Délvidéken című ismeretterjesztő munkájában Lifka Sándor és Bosnyák Ernő élete és munkássága tárul fel. Lifka Sándor és Bosnyák Ernő múlhatatlan érdemeket szereztek az első vándormozik, kőfilmszínházak, az első filmhíradók, az első magyar nyelven megjelent filmújság és a filmforgalmazás megalapozásával, emellett kapcsolatban álltak a budapesti Uránia Tudományos Színházzal is. A filmek előtt Buglya Zsófia programigazgató és Gelencsér Gábor filmesztéta mond bevezetőt.

Az MMA támogatásával megvalósuló program ingyenesen, regisztrációs jegy váltásával tekinthető meg az Uránia online csatornáján. Részletek a Mozikép Facebook eseményében olvashatóak.

Április 30-án minden a magyar film körül forog

Televíziók és a streaming szolgáltatók is csatlakoztak a magyar film napjának közös ünnepléséhez, így 100-nál is több kiváló filmet nézhetünk tévében és online. Kortalan, felújított klasszikusok, díjnyertes alkotások, első nagyjátékfilmek, animációs válogatások és gyerekfilmes program is lesz, az egész hétvége a magyar film jegyében tölthető.

Az Uránia mellett a Római Magyar Akadémia is különleges programmal, online animációs minifesztivállal készül április 30-án. A Filmarchívummal együttműködésben létrehozott műsor a legkiválóbb magyar rendezők alkotásaiból nyújt válogatást az 1960-as évek elejétől a 1980-as évek végéig. Péntek este 8 órától 24 órán keresztül a magyar nyelvű, angol felirattal rendelkező filmeket ingyenesen nézhetik meg mindazok, akik regisztrálnak a Cinema Accademia d'Ungheria in Roma virtuális mozitermébe.

Forrás: MTI