Április 30-án a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megünnepli a Magyar Film Napját. A jeles nap a 120. évfordulója Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz címmel készült ismeretterjesztő film első nyilvános bemutatójának. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar filmből csak fotók maradtak fenn. Az ünnepnap alkalmából magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO GO, a Cinego, ingyenesen nézhető lesz 15 felújított klasszikus a Filmion, a televízióban pedig a TV2, az RTL Klub, a Duna TV, az M5, az ATV és az HBO is magyar filmeket tűz a műsorára.   

Az RTL május 1-jén délután a Brazilokat tűzi műsorra, este pedig a négy Magyar Filmdíjjal kitüntetett Rossz versek lesz látható, most először kereskedelmi televízióban. Az RTL Most-ra ünnepi kínálatként Magyar Filmes Polc kerül fel, ki-ki a kedvencére kattintva már nézheti is. Szombaton és vasárnap is magyar filmek lesznek láthatóak a TV2-n: műsoron az Argo 2., a Sose halunk meg, a Pappa Pia és A tanú is. A Moziverzum csatornán a Mancs, a 9 és ½ randi, A Pál utcai fiúk, illetve a János Vitéz lesz látható.

Rossz versek

A Duna Televízió is szinte egész nap magyar filmeket vetít, köztük a Meseautót és premierként Mészáros Márta legutóbbi rendezését, az Aurora Borealis - Északi fényt. Az M5-ön látható lesz Makk Károlytól a Szerelem, az Oscar-díjas Saul fia, valamint válogatás a magyar animáció gyöngyszemeiből. A Duna World-ön újra lehet nézni a szintén Oscar-díjas Mephistot és minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, a Mágnás Miskát. Az M2 Petőfi TV-n visszatér a Macskafogó, az M2 gyerekcsatornán pedig többek között Mekk Elek, Frakk, Süsü, Mézga család, a Kuflik és a Bogyó és Babóca szórakoztatják a kicsiket. Az ATV-n Koltai Róbert vígjátéka, a Csocsó, avagy éljen május elseje! lesz látható, a HírTV pedig A tizedes meg a többieket tűzi műsorra. 

Az HBO is ünnepi filmkínálattal készül, műsorra tűzi a Drakulics Elvtárs és a Seveled című filmeket. A Cinemax Magyar Film Estet tart az Apró mesék-kel, a Valan-nal, a FOMO-val, és a Pesti Balhé tévés premierjével. Az HBO GO dedikált, Magyar Film Napja válogatást tesz elérhetővé, a Cinego streaming szolgáltató a közelmúlt legnagyobb magyar fesztiválsikereit gyűjti össze az ünnepnapra. A Netflix a kínálatában elérhető több mint 40 magyar alkotással ünnepel, köztük a Valami Amerika mindhárom részével. 

Drakulics Elvtárs

A Filmion ingyenesen elérhető lesz péntek reggeltől egész hétvégén 15 felújított, felejthetetlen magyar filmklasszikus. Az ünnepi kínálatban lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, a Szindbád, a Szegénylegények, az Oscar-jelölt Bizalom, a Saul fia, és a Fehérlófia is látható lesz. 

Az ünnepnapról így nyilatkozott Káel Csaba: „A Nemzeti Filmintézet célja, hogy a Magyar Film Napjával a fókuszt a páratlan magyar filmkincsre irányítsa, széles körben népszerűsítse a hazai alkotócsapatok munkáit, közös történeteinket, nevettetőinket és hőseinket. Legyenek ezek akár felújított, fekete-fehér klasszikusok vagy a közelmúlt filmsikerei, nagy felfedezései. Őszintén köszönöm a televízióknak és streaming szolgáltatóknak, hogy közreműködésükkel a magyar film mellé állnak és lehetővé teszik, hogy a járvány alatt, amikor a közös mozizásra még nincs lehetőség, minél többen élvezhessük a hazai alkotásokat. Az idén 120 éves magyar film rólunk szól, nekünk szól és mindig tartogat meglepetéseket – van mit nézni!” 

2021-ben 120 éves a magyar filmgyártás is. A jubileumi események és projektek bemutatására a Nemzeti Filmintézet egyedülálló honlapot indított, ahol többek között 120 év / 120 kép címmel érdekességek tekinthetők meg a Filmarchívum gazdag gyűjteményéből, megismerhetjük azt a 120 elveszett vagy csak töredékesen ránk maradt filmalkotást, melyeket a filmtörténészek a legjobban keresnek, továbbá a Nemzetközi Mozgóképes Hungarika Kutatási Programot, melynek célja a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatása, hozzáférhetővé tétele és lehetőség szerinti hazahozatala.

Forrás: NFI / Címlapfotó: Sose halunk meg