Irodalmai forgatókönyv


1. Jelenet. Dombi Bandi otthona. Képzelet (2).
A fojtott kacagás hangos röhejjé változik, amikor belép. Bandi fölemeli a pisztolyt, és négyszer elsüti. Forgácsi Mihály rendőr százados elvtárs, Bozsik Lívia kalauznő, Hernádi Lajos professzor és Kovács Jolán pénztárosnő holtan terülnek el a dohányzóasztal körül.

Dombi Bandi
- Szabadság!

A földre ejti a pisztolyt. Egy ideig csak bambán bámulja a négy testet, majd kimegy és megmossa a kezét. Fennhangon nevetni kezd…

FőCÍM

2. Jelenet. Egy bolt nem messze Dombi Bandi munkahelyétől. Valóság.
Délután három óra van, az emberek többsége még dolgozik, s így az átlagosnál kevesebben császkálnak fel-alá, az utcákon. E néhány fel-alá császkáló között császkál fel-alá jelentéktelenül, már-már esetlenül, sőt, kifejezetten esetlenül, Dombi Bandi. Láthatóan jól érzi magát – bár ez mit sem von le ügyefogyottságából -, aminek két oka van. Az egyik, hogy rég nem látott barátai érkeznek hozzá este vendégségbe; a másik, hogy kifejezetten elégedett a legújabb szovjet divat szerint készült vadonatúj esőkabátjával. Már-már tetszik magának benne, s ez nála nem kis szó.
Egy kis élelmiszerbolt kirakatánál áll meg. Néhány másodpercet nézelődik, majd rászánja magát, és félénken belép.
Tipikus bolt ez a hatvanas évek elején. Semmivel sem jobb és semmivel sem rosszabb, mint a többi hasonló bolt a környéken. Itt is van kenyér, sör, cigaretta, tehát minden, ami az életben maradás nélkülözhetetlen eszköze. Itt is van egy csinos eladónő a pult túloldalán, akinek kék köpenye remekül illik rövid maximka frizurájához, s aki előtt Dombi Bandi valljuk be, zavarba jön.

Kovács Jolán eladónő
- Segíthetek?
Dombi Bandi
- A barátaim jönnek estére…
Kovács Jolán
- Igen?

Az eladónő nem tanúsít túlzottan nagy érdeklődést.

Dombi Bandi
- Vacsora lesz… Virsli!
Kovács Jolán
- Mennyit?
Dombi Bandi
- Tíz párral… Meg egy kiló kenyeret! Meg sajt is, vaj is…

Bandi egyre inkább belejön a vásárlásba, már csak azért is, mert imponálni akar az eladónőnek.

Dombi Bandi
- Úgy jó lesz!
Kovács Jolán
- Még valamit?
Dombi Bandi
- Sört, öt üveggel. Konyak lenne?
Kovács Jolán
- Van.
Dombi Bandi
- Akkor azt is! Tudja, már nagyon régen nem láttam őket!
Kovács Jolán
- Kiket?

Mintha nem tudná! De tényleg nem tudja…

Dombi Bandi
- A barátaimat. Tudja, akik vacsorára jönnek! Mindig velem viccelődnek…
Annyira nem szeretem… De nem gondolják komolyan!

Miközben beszél, elvesz a pultról egy darab sajtot.

Kovács Jolán
- Azt ne fogdossa! Tilos!
Dombi Bandi
- Kifizetem.
Kovács Jolán
- Akkor se fogdossa!
Dombi Bandi
- Elnézést!
Kovács Jolán
- Százhúsz forintot, és húsz fillért kérek.
Dombi Bandi
- Ne haragudjon!
Kovács Jolán
- Százhúsz forintot, és húsz fillért kérek.
Dombi Bandi
- Tessék parancsolni!

Bandi bepakol nagyméretű aktatáskájába, amely inkább egy kofferre hasonlít. Nagyapjától örökölte, s mára szinte hozzánőtt.

Dombi Bandi
- Viszontlátásra!

Elhagyja a boltot, miközben az eladónő egy kis tükör előtt a haját rendezgeti, s láthatóan már meg is feledkezett vásárlójáról.

3. Jelenet. A buszmegállóban. Valóság.
A buszmegállóban sokan várakoznak. Bandi feje alig látszik ki a tömegből. Hiába, nem áldotta meg magas termettel az Isten, s ha már Isten szóba került, mintha csak egy égi jel volna, dörögni kezd, és elered az eső. Dombi Bandi összehúzza magán esőkabátját. Hatalmas táskáját suta mozdulatokkal próbálja meg kabátja alá rejteni, amin több ember jól mulat körülötte. A hirtelen jött zápor azonban erősebbnek bizonyul, így feladja kilátástalan harcot táskája „megmentése” érdekében, helyette az egyik zsebéből egy doboz cigarettát kotor elő, és rágyújt egy kossuthra. Óvatosan fújja ki a füstöt, nehogy a körülötte állók is megérezzék a szagát. Kisvártatva megérkezik a busz, az emberek pedig felszállnak, egymást lökdösve a jobb helyekért.

4. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Dombi Bandi hátul áll meg, koffer méretű aktatáskáját - amely így megrakodva akár nagyméretű súlyzónak is beillene -, a lába közé támasztja. Egy fogantyúban erősen megkapaszkodik, közben pedig az ablakon át az egyre nagyobb szemekben aláhulló esőt bámulja. A busz lassan indul el, azonban a sofőrnek valamiért hirtelen fékeznie kell, és Bandinak csak komoly balett mozdulatok árán sikerül megőriznie saját maga, és táskája épségét, s az utasok közül is néhányan kis híján elesnek. Miután sikerül tökéletesen visszanyernie egyensúlyát, furcsa érzése támad. A hozzá hasonló, komplexusokkal teli emberek sajátja, hogy azonnal megérzik, ha valaki nézi őket. Óvatosan, félénken, futatja körbe a szemét.
A busz elejében, a kalauznő pillantgat kifejezéstelen, mégis határozott arccal hátra…

Bozsik Lívia kalauznő
- Megkérném az utasokat, húzódjanak az autóbusz elejébe! Elvtársak, adjunk helyet az újonnan felszállóknak!

Bandi kétségbeesett tekintettel figyeli a többi utast, ahogyan azok egymást lökdösve haladnak előre, ő azonban nem mozdul. Nem fogja azt a nehéz táskát odacipelni! Miért kellene? Neki csak ne mondják meg, hogy hová állhat! Oda áll, ahová akar… Már csak ő van a busz hátsó részében…

Bozsik Lívia
- Elvtárs! Elvtárs, kérem, jöjjön előre!

5. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Bandi lassan felemeli aktatáskáját. Rettenetesen mérges… Elindul előre…

6. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Dombi Bandi elengedi a füle mellett a kalauznő szavait. Joga van ahhoz, hogy itt álljon, és itt is fog állni!

Bozsik Lívia
- Elvtárs, nem hallja, hogy önhöz beszélek! Azt mondtam, hogy jöjjön előre!

Dombi Bandi arcára soha nem látott elszántság ül ki.

Dombi Bandi
- Nem megyek!
Bozsik Lívia
- Elvtárs, ne gyerekeskedjen már!
Dombi Bandi
- Jogom van ahhoz, hogy itt álljak! És nem vagyok gyerekes…
Bozsik Lívia
- Ezen a buszon ahhoz van joga, amit én mondok! Tessék előrejönni!

Bandi egy pillanatra elgondolkodik azon, mit is válaszoljon, hogy minden kétséget kizáróan egyértelművé tegye, nem hajtja végre az utasítást.

Dombi Bandi
- Dögölj meg! Nem megyek!

A kalauznő arcán megbotránkozó döbbenet.

Bozsik Lívia
- Mit mondott… Velem így nem beszélhet… Hallották? Mit képzel… Tönkreteszem… Kapcsolataim vannak…
Dombi Bandi
- Dögölj meg! Jogom van, hogy itt álljak!
Bozsik Lívia
- Álljál meg Kázmér! Álljál meg Kázmér! Álljál má’ meg!

A sofőr óvatosan az út szélére áll, a kalauznő pedig leszáll. Az utasok ingerülten nézik a hátul egyedül álldogáló férfit.

Egy utas
- Miatta nem érek oda…
Másik utas
- Elmebeteg…

7. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Egy perc sem telik bele és a kalauznő egy vékony, magas és egy alacsony kövér rendőr társaságában tér vissza. Hevesen magyaráz nekik – nem érteni, hogy mit -, miközben mindhárman egyenesen Bandi felé tartanak.

Szabó István (az alacsony, kövér közrendőr)
- Erőt, egészséget! Na, mit hajcihőzik itt maga, elvtársam?
Dombi Bandi
- Semmit. Én csak itt állok…
Szabó István
- De mér’ itt áll, ha azt mondják, hogy ne itt álljon, és mér’ sértegeti az elvtársnőt?
Dombi Bandi
- Ott állok, ahol akarok, maga barom!

Szabó István levegőért kapdos. Szólni sem tud meglepetésében.

Puskás Vencel (a magas, vékony közrendőr)
- Be-be-beverjek neki, Pista?

Szabó István még mindig tajtékzik, de erőt vesz magán, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljön az utasok előtt…

Szabó István
- Hagyd! Vigyük be Forgácsihoz!

A két rendőr lecibálja Bandit a buszról.

8. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi miközben a busz eleje felé halad, vállával nekimegy az utasoknak.

9. Jelenet. A rendőrőrsön. Képzelet (1).
A szobában több rendőr ücsörög. Az íróasztal mögött Forgácsi százados elvtárs, aki mind rangban, mind méretekben a legnagyobb a jelenlévők közül. A többiek a szoba hátsó részében lévő székekről hallgatják főnöküket.

Forgácsi Mihály
- A rendőrség nagyhatalom…ki nem hiszi…megagyalom!

Mindenki hangosan röhög.

Rendőr
- Petőfi…
Másik rendőr
- Csokonai Vitéz vagy mi…
Forgácsi Mihály
- No, hát akkor igyunk egy kis teát!
Harmadik rendőr
- Rumos?
Forgácsi Mihály
- Az… Egy kicsit… Ne félj, van benne tea is! Közben hívd be azt a Dombit!

Az egyik rendőr kimegy az ajtón. Pár másodperc múlva Dombi Bandival tér vissza a helységbe.

Forgácsi Mihály
- Jó napot elvtárs! Üljön csak le velem szembe!

De Bandi nem ül le…

Forgácsi Mihály
- No, rendben, akkor álljon! Tehát, Dombi András Dezső…
Dombi Bandi
- Dombi Bandi! Így hívnak!

Nevetés a szobában.

Forgácsi Mihály
- Jó, akkor Dombi Bandi. Nekem aztán… Én Forgácsi Mihály rendőr százados vagyok. Beszélgessünk egy kicsit…

Forgácsi felemel néhány papírlapot az íróasztalról, és magában olvasni kezd, majd miután végez, Bandira néz.

Forgácsi Mihály
- Hát miért nem engedelmeskedik maga, mondja meg! Hát mi baja van magának? Miért nem oda áll, ahová azt mondják magának, hogy állni kell?

Dombi Bandi azonban nem válaszol. Ehelyett lehúzza öltönynadrágján a sliccet, elővesz valamit, amit ilyen helyen nem szoktak és ott az íróasztal előtt, elvégzi aktuális dolgát… Mindenesetre, annyit bizonyosan kijelenthetünk, hogy a szobában ülő összes rendőr dermedt csendben nézi végig az eseményeket. Nem jutnak szóhoz…

Dombi Bandi
- Csak ennyi a válaszom!

A százados eszmél leghamarabb.

Forgácsi Mihály
- Vigyétek innen!

Két rendőr megragadja Bandit, és kivezetik a szobából.

10. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi miközben a busz eleje felé halad, vállával vadul nekimegy az utasoknak.

11. Jelenet. Az elmegyógyintézeten. Képzelet (1).
Az elmegyógyintézeti váróterem teljesen üres, csak Dombi Bandi és egy fehér köpenyes, megtermett ápoló ücsörög kint az egyik bőrkanapén. A teremben szinte „hallani” a csendet. Aztán hirtelen kivágódik egy ajtó, amelyen egy kényszerzubbonyos férfi szalad ki, nyomában egy ugyanolyan ápolóval, mint aki Bandi mellett üldögél. Talán itt tenyésztik ezeket…

Kényszerzubbonyos férfi
- Szabadság! Szabadság! Szabadság! Szabadság…

Üldözött és üldöző eltűnnek a folyosó kanyarulatában, s a csendes váróteremben látni már nem, csak hallani lehet az ütések és nyögések fájdalmas zaját. Ekkor szólítják Bandit…

Egy harmadik megtermett ápoló
- Dombi András Dezső!

12. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi miközben a busz eleje felé halad, vállával vadul nekimegy az utasoknak.

13. Jelenet. Az elmegyógyintézeti rendelőben. Képzelet (1).
Hernádi Lajos professzor egy hatalmas barna íróasztal mögött ül, szemben Dombi Bandival. Arca rezzenéstelen, csak nyelvével hallat valami furcsa, csettintgető hangot. A szobában, ha lehet, még a váróterminél is nagyobb a csend, leszámítva, hogy egy ódon falióra hangosan, monotonul ketyegi a másodperceket. (Igaz, ez is inkább csak kiemeli a csendet.) Sokáig senki nem szólal meg, végül a professzor mégis…

Hernádi Lajos professzor
- Tudja, én már eltöltöttem egy ehhez hasonló helyen néhány hónapot, csak mert, valaki tévedett.

A professzor megint szótlanságba burkolódzik, gondolataiba réved. Hosszú idő telik el.
Hernádi Lajos professzor
- Talán lehetne…

Ennek a kijelentésnek így önmagában ugyan semmi értelme nincs, de mit tehetünk, ezt mondta. Ezután felemel egy papírlapot, és olvasni kezdi, majd tudata újra elhagyja a valóvilágot, megint el kell telnie egy kis időnek, míg egyáltalán képessé válik a beszédre.

Hernádi Lajos professzor
- Dombi András Dezső ugyebár… Vagyis Dombi Bandi! Elnézést, olvasom, hogy ezt jobban szereti. Ejnye, ejnye, hát miért csinál maga ilyesmiket, elvtárs? Nem bírja ki a mellékhelységig? Ilyet nem szabad! Tilos, érti? Na mindegy, azért most megvizsgálom, de ne bízzon benne, hogy valaha is kikerül innen…

A professzor föláll.

Hernádi Lajos professzor
- Na kérem; álljon föl! Oda, oda az asztal mellé, velem szembe. Most pedig hunyja be a szemét, nyújtsa előre a kezét, és egy képzeletbeli egyenesen induljon el felém!

Bandi lassan kászálódik ki a székből. Kis ideig nem mozdul, majd hirtelen három gyors, ugrásszerű lépést tesz a professzor felé, és hatalmasat rúg annak lába közé. Hernádi Lajos eltorzult arccal omlik a földre.
Az eddigi eseményeket, nyugodtan, a falnak támaszkodva végignéző ápoló Bandira veti magát, aki azonban egy ütéssel leteríti őt, majd jó alaposan megrúgdossa, s miközben állati csatakiáltás szakad fel torkából, kinyomja a szemét. Ezután feláll, s győzedelmes arccal körbetekint a szobán.

Dombi Bandi
- Szabadság!

Elhagyja a szobát.

14. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi a kalauznő elé ér. A busz éppen megáll, az ajtó kinyílik.

Dombi Bandi
- Szabadság!

Leszáll a buszról.

15. Jelenet. A szabadban. Képzelet (2).
Bandi hazafelé gyalogol, kezében hatalmas aktatáskájával. Arcáról valami megmagyarázhatatlan, földöntúli erő sugárzik. A járókelők megnézik, de ezúttal érzi, hogy nem ügyefogyottságáért.

16. Jelenet. A lépcsőházban. Dombi Bandi otthona. Képzelet (2).
Nyitva találja lakása bejárati ajtaját. Nagyon meglepődik. Bentről nevetés szűrődik ki. Óvatosan, halkan lép be. A cipős szekrényhez lopózik, amelynek vigyázva, nehogy zajt csapjon, felszedi az alját, s az így láthatóvá vált rejtekhelyről egy második világháborús pisztolyt vesz elő. Feláll, kezében a pisztollyal. A nevetés a nagyszobából hallatszik…

17. Jelenet. A nagyszobában. Képzelet (2). Ismétlődik az első jelenet.
A fojtott kacagás hangos röhejjé változik, amikor belép. Dombi Bandi fölemeli a pisztolyt, és négyszer elsüti. Forgácsi Mihály rendőr százados elvtárs, Bozsik Lívia kalauznő, Hernádi Lajos professzor és Kovács Jolán pénztárosnő holtan terülnek el a dohányzóasztal körül.

Dombi Bandi
- Szabadság!

A földre ejti a pisztolyt. Egy ideig csak bambán bámulja a négy testet, majd kimegy és megmossa a kezét. Fennhangon nevetni kezd…

18. Jelenet. A buszmegállóban. Valóság. Ismétlődik a harmadik jelenet.
A buszmegállóban sokan várakoznak. Bandi feje alig látszik ki a tömegből. Hiába, nem áldotta meg magas termettel az Isten, s ha már Isten szóba került, mintha csak egy égi jel volna, dörögni kezd, és elered az eső. Dombi Bandi összehúzza magán esőkabátját. Hatalmas táskáját suta mozdulatokkal próbálja meg kabátja alá rejteni, amin több ember jól mulat körülötte. A hirtelen jött zápor azonban erősebbnek bizonyul, így feladja kilátástalan harcát táskája „megmentése” érdekében. Helyette az egyik zsebéből egy doboz cigarettát kotor elő, és rágyújt egy kossuthra. Óvatosan fújja ki a füstöt, nehogy a körülötte állók is megérezzék a szagát. Kisvártatva megérkezik a busz, az emberek pedig felszállnak, egymást lökdösve a jobb helyekért.


19. Jelenet. A buszon. Valóság. Ismétlődik a negyedik jelenet.
Dombi Bandi hátul áll meg, koffer méretű aktatáskáját - amely így megrakodva akár nagyméretű súlyzónak is beillene -, a lába közé támasztja. Egy fogantyúban erősen megkapaszkodik, közben pedig az ablakon át az egyre nagyobb szemekben zuhogó esőt bámulja. A busz lassan indul el, azonban a sofőrnek valamiért hirtelen fékeznie kell, s Bandinak csak komoly balett mozdulatok árán sikerül megőriznie saját maga, és táskája épségét, s az utasok közül is néhányan kis híján elesnek. Miután sikerül tökéletesen visszanyernie egyensúlyát, furcsa érzése támad. A hozzá hasonló, komplexusokkal teli emberek sajátja, hogy azonnal megérzik, ha valaki nézi őket. Óvatosan, félénken, futatja körbe a szemét. A busz elejében, a kalauznő pillantgat, kifejezéstelen, mégis határozott arccal hátra…

Bozsik Lívia kalauznő
- Megkérném az utasokat, húzódjanak az autóbusz elejébe! Elvtársak, adjunk helyet az újonnan felszállóknak!

Bandi kétségbeesett tekintettel figyeli a többi utast, ahogyan azok egymást lökdösve haladnak hátrafelé, ő azonban nem mozdul…

VÉGE.
Készült Örkény István, „Az állva maradás joga” című novellája alapján

Szinopszis

Dombi Bandi, a munkahelyétől nem messze lévő boltban vásárol. A barátai hivatalosak hozzá estére, s ezért a mai, különleges, nagy alkalom a számára. Miközben a pénztárosnő hangos csilingeléssel beüti az árakat, izgatottan meséli neki, hogy kiket lát este vendégül. Ezután bepakol aktatáskájába és elhagyja a boltot.
A buszmegállóban sokan várakoznak. Bandi összehúzza magán esőkabátját, amelyet egy ismerőse szerzett a Vörös Október ruhagyárból, s amelynek nyakrészénél egyre erőteljesebben kezd beszivárogni az eső. Zsebéből előkotorja a „Kossuth”-ot, rágyújt, s élvezettel fújja ki a füstöt, vigyázva, nehogy az előtte álló fiatalasszony is megérezze a szagát. Mire a cigaretta végére ér, a busz is megérkezik.
Az Ikarus lassan indul el az esőáztatta úton. Bandi, hogy nehéz aktatáskájával ne kelljen „átverekednie” magát a tömegen, hátul áll meg. Miközben az ablakon át a szitáló esőt bámulja, olyan érzése támad, mintha valaki nézné őt. Óvatosan oldalra pillant, mintha csak a fogantyún látna valami érdekeset, s közben végigfuttatja szemét a buszon szorongó embereken. A kalauznő az. Úgy tűnik nem csak őt, hanem több embert is vizslató pillantásokkal méreget. Bandinak érvényes jegye van, most mégis összeszorul a gyomra. Amikor a kalauznő felszólítja az utasokat, hogy fáradjanak a kocsi elejébe, hogy elférjenek az újonnan felszállók, félelme haraggá alakul. Miért kell nehéz aktatáskáját a busz elejébe cipelnie? Joga van ahhoz, hogy ott álljon, ahol akar! Mikor a kalauznő, másodszor is felszólítja az utasokat, ő még mindig nem mozdul. A busz hátsó része teljesen kiürül, már csak ő áll ott mozdulatlanul. A kalauznő megpróbálja jobb belátásra téríteni, Bandi azonban hajthatatlan, s melegebb éghajlatra küldi az asszonyt. Ezt azonban már ő sem tűri, megállítja a kocsit és rendőrt hív. Az utasok megvető pillantásokat vetnek a magányosan álló férfira. Kisvártatva két rendőr érkezik, akik engedelmességre szólítják föl a renitenskedőt, ő azonban ellenszegül, s csak erőnek erejével sikerül helyéről elmozdítani. Az őrszobára viszik…
Mikor a rendőr százados, aki elé vezették, megkérdezi tőle, hogy miért ez az ellenállás, ő nem válaszol, csak lehúzza nadrágja sliccét és szervezete felesleges folyadékállományát, az őrszoba asztala előtt heverő szőnyegre üríti. A szobában teljes fejetlenség alakul ki, hiszen ilyen rendszer ellenes magatartással még nem találkoztak. Végül a rendőrök rávetik magukat Bandira és kivezetik a helységből.
Az elmegyógyintézet váróterme teljesen üres, csak Bandi ücsörög ott egy megtermett ápoló társaságában. Hirtelen kivágódik egy ajtó, ahonnan egy kényszerzubbonyos férfi szalad ki, s közben azt üvölti: szabadság. Kisvártatva ápolók rohannak utána, s már csak az ütések, és nyögések hangjai hallatszanak. Ekkor hívják be Bandit a rendelőbe.
A rendelőben öreg, szemüveges orvos mered rá mosolyogva. Egy ideig szótlanul ülnek egymással szemben, majd miután az orvos megigazítja a szemüveget és a mosolyt az arcán, megkéri Bandit, hogy hunyja be a szemét, nyújtsa előre a kezét, és egy képzeletbeli egyenes vonalon induljon el őfelé. ő, ehelyett, egy másik gyakorlatot végez el. Láblendítés előre, s hogy, hogy nem, éppen az orvos lába közötti, meglehetősen érzékeny részt találja telibe. Az eseményt közelről néző ápoló Bandira ugrik, aki viszont a földre teperi, majd ott többször ráugrik, és végül kinyomja a szemét. Ezután csak annyit mond, szabadság, és elhagyja az épületet.
Mikor hazaér nyitva találja lakása ajtaját. Bentről nevetés hallatszik. Csendben, félve lép be. Az előszobai cipőtartóból egy öreg pisztolyt vesz elő, és a szobába megy. Az asztal körül négyen ülnek. A kövér rendőr százados éppen viccet mesél…
Maga is meglepődik azon, milyen hangosak a durranások… Egy ideig az asztalkörül fekvő négy holttestre, a szemüveges orvosra, a kalauznőre, a rendőr századosra és a pénztárosnőre mered, aztán kimegy és megmossa a kezét…
A buszmegállóban sokan várakoznak. András összehúzza magán esőkabátját, amelyet egy ismerőse szerzett a Vörös Október ruhagyárból, s amelynek nyakrészénél egyre erőteljesebben kezd beszivárogni az eső. Zsebéből előkotorja a „Kossuth”-ot, rágyújt, s mire a cigaretta végére ér, a busz is megérkezik.
Az Ikarus lassan indul el az esőáztatta macskaköves úton. Bandinak olyan érzése támad, mintha valaki nézné őt. Óvatosan oldalra pillant, mintha csak az egyik fogantyún látna valami érdekeset, s közben végigfuttatja szemét a buszon szorongó embereken. A kalauznő az…
Vége.


Készült Örkény István, „Az állva maradás joga” című novellája alapján

Karakter-vázlat

Dombi András Dezső (becenevén: Dombi Bandi) – hivatalnok, 42 éves. Kisszerű, jelentéktelen alak, tele komplexusokkal. Egyéniségéhez tökéletesen párosul külseje: alacsony, vézna, erősen kopaszodik, amolyan balek típus. Barátai nem veszik komolyan, inkább csak mulatnak rajta. Nem szereti a világot, amelyben él és nem szereti saját magát sem. Olyan ember ő, aki ha másban van a hiba, akkor is magában keresi. Azonban negatív tulajdonságai mellett hatalmas szabadságvággyal áldotta meg a sors. S bár gyáva, mégis a szabadságért – még ha csak a képzeletében is -, saját magát is legyőzve, egy olyan ámokfutást visz végbe, ahol ő, a senki, szembeszáll az egész világgal, mindent és mindenkit elsöpör, s végül legyőzi azt.

Bozsik Lívia – kalauznő, 38 éves. A kommunista rendszer elkötelezettje, hisz a Kádár-kormányban. Munkáját szereti és szívvel, lélekkel végzi. Magabiztos, úgy véli, hogy az autóbuszon korlátlan uralma van, s itt mindenki engedelmességgel tartozik neki. Fontoskodó.

Forgácsi Mihály – rendőr százados elvtárs, 52 éves. Meglehetősen kövér, legszívesebben egész nap szobájának íróasztala mögött ücsörögne. Sosem vallaná be, de erre azért is szüksége van, mert nehezére esik a felállás, így leginkább csak innen osztogatja a parancsokat. Amúgy is ez a kedvenc időtöltése. Szereti saját humorát, beosztottai meg őt szeretik, mert nála mindig van egy kis rumos tea, s egy-egy vicce után, ha nagy sikert arat, néha őket is megkínálja. Gyűlöli a váratlan helyzeteket, s amikor Andrással találkozik, kétségtelenül egy ilyenbe kerül.

Puskás Vencel – közrendőr, 28 éves. Magas, jó kiállású, viszont dadog. Felnéz Szabó Istvánra.

Szabó István – közrendőr, 30 éves. Alacsony, zömök. A két közrendőr közül ő az ész, ami azonban nem jelenti azt, hogy pengeéles lenne az elméje.

Hernádi Lajos professzor – az elmegyógyintézet professzora, 71 éves. Vékony testalkatú, erős szemüveget visel. Egy adminisztrációs hiba miatt fél évig maga is egy elmegyógyintézet ápoltja volt. Kárpótlásul kapta jelenlegi munkahelyét, azonban a bezárva töltött idő nem múlt el rajta nyomtalanul. Mindenesetre magatartása erre utal.

Kovács Jolán – pénztárosnő, 25 éves. Csinos, de legalábbis ő annak érzi magát. Unja munkáját és azokat az embereket, akik szóba elegyednek vele. Ha ráadásul egy olyan jelentéktelen figura kezd társalogni vele, mint Dombi András Dezső, azt különösen unja.


Jelenetsor

1. Jelenet. András otthona. Képzelet (2).
Dombi Bandi négyszer elsüti a kezében lévő pisztolyt… Meredten nézi, ahogyan a négy test elterül az asztal körül, majd kimegy kezet mosni. Saját tükörképére bámul, s közben elégedetten elmosolyodik…

2. Jelenet. Egy bolt nem messze András munkahelyétől. Valóság.
Dombi Bandi vásárol. Szeretne jó benyomást tenni az este vendégségbe érkező barátaira, akiket már régen nem látott. Izgatottságában néhány dolgot lever a polcról. Miután végez, lelkesen meséli a pénztárosnőnek - aki meghallgatja ugyan, de látszik rajta, hogy igazából untatja, ez a jelentéktelen figura -, hogy kik jönnek hozzá estére.

3. Jelenet. A buszmegállóban. Valóság.
Dombi Bandi várakozik. Közben ritkás haját rendezgeti, amit teljesen eláztatott a zuhogó eső. Feladja, cigarettára gyújt. A körülötte álló emberek vagy észre sem veszik, vagy szánakozó pillantásokat vetnek felé, annyira ügyefogyott, kisszerű benyomást kelt. Végül megérkezik a busz.

4. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Sok ember zsúfolódik föl a buszra. Bandi hátra áll, cipőjéhez helyezi aktatáskáját. Amikor a kalauznő felszólítja az utasokat, hogy fáradjanak a kocsi elejébe, felháborodik. Miért kellene nehéz táskájával előre mennie. Neki – akárcsak a többi utasnak -, joga van ahhoz, hogy ott álljon, ahol akar.

5. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Dombi Bandi nem mozdul el a helyéről.

6. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi mérgesen a busz eleje felé indul.

7. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
A kalauznő újra, már parancsoló hangon a busz elejébe hívja Bandit, aki azonban minden bátorságát összeszedi és indulatos szavakkal, megtagadja az előre vonulást. A kalauznő felháborodik, megállítja a buszt, rendőrt hív.

8. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Két rendőr érkezik. Megpróbálják rávenni Bandit, hogy hagyja végezni a kalauznő munkáját és engedelmeskedjen, ő azonban erre nem hajlandó, és keresetlen szavakkal melegebb éghajlatra küldi őket. A rendőrök lecibálják a buszról.

9. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi egyre erőszakosabban, vállával meglökve a többieket, halad a busz eleje felé.

10. Jelenet. A rendőrőrsön. Képzelet (1).
Dombi Bandit az őrszobára viszik, ahol Körmendi rendőr százados elvtárs megpróbálja kihallgatni. ő azonban válasz helyett az íróasztal elé vizel. A bent lévő rendőrök megragadják és kiviszik a szobából.

11. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi erőszakosan halad a busz eleje felé.

12. Jelenet. Az elmegyógyintézetben. Képzelet (1).
Dombi Bandi a váróteremben ül egy ápoló társaságában. Amikor az egyik helységből egy kényszerzubbonyos férfi rohan ki, és azt ordítja, szabadság, Bandiban megkétszereződik az erő, úgy érzi, nincs egyedül harcában.

13. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi még erőszakosabban halad a busz eleje felé.

14. Jelenet. Az elmegyógyintézeti rendelőben. Képzelet (1).
Hernádi professzor szeretné megvizsgálni Bandit, aki azonban „harcképtelenné” teszi előbb őt, majd a szobában lévő ápolót is, s mielőtt elhagyja a helységet, azt mondja: szabadság.

15. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi a kalauznő elé ér, ahol azt mondja szabadság, s leszáll a buszról.

16. Jelenet. A szabadban. Képzelet (2).
Dombi Bandi hazafelé gyalogol.

17. Jelenet. András otthona. Képzelet (2).
Nyitva találja lakása ajtaját. Bentről nevetés szűrődik ki. Óvatosan belép a lakásba. Halkan a cipős szekrényhez lopódzik, és egy régi pisztolyt vesz elő.

18. Jelenet. A szobában. Képzelet (2). Ismétlődik az első jelenet.
Dombi Bandi négyszer elsüti a kezében lévő pisztolyt. Nézi, amint a négy test - a rendőr százados elvtárs, a kalauznő, az öreg, szemüveges orvos és a pénztárosnő -, elterül az asztal körül, majd kimegy, s megmossa a kezét. Saját tükörképére bámul, s közben elégedetten elmosolyodik…

19. Jelenet. A buszmegállóban. Valóság. Ismétlődik a harmadik jelenet.
Dombi Bandi várakozik. Közben ritkás haját rendezgeti, amit teljesen eláztatott a zuhogó eső. Feladja, cigarettára gyújt. A körülötte álló emberek vagy észre sem veszik, vagy ha mégis, szánakozó pillantásokat vetnek felé, annyira ügyefogyott, kisszerű benyomást kelt. Végül megérkezik a busz.

20. Jelenet. A buszon. Valóság. Ismétlődik a negyedik jelenet eleje.
Sok ember zsúfolódik föl a buszra. Bandi hátra áll, cipőjéhez helyezi aktatáskáját. Amikor a kalauznő felszólítja az utasokat, hogy fáradjanak a kocsi elejébe…
Vége.


Egy kidolgozott jelenet

1. Félközeli Hernádi professzorról.
Hernádi professzor egy hatalmas barna íróasztal mögött ül. Arca rezzenéstelen, csak nyelvével hallat valami furcsa, csettintgető hangot, közben hangosan sóhajt egyet.

A szobában semmilyen hang nem hallható, csak egy kakukkos óra egyenletes ketyegése, és Hernádi professzor nyelvcsettintgetése, sóhajtása.

2. Félközeli Dombi Bandiról.
Dombi Bandi akár egy kisgyerek ül egy hatalmas székben, szemben Hernádi professzorral. Elszánt arckifejezéssel babrálja az orrát. Bandi mögött egy megtermett ápoló áll mozdulatlanul.

Továbbra is szótlan csend, amit még inkább kiemel az óra ketyegése és Hernádi professzor csettintgetése.

3. Ansnitt a professzorról Dombi Bandi háta mögül.
A professzor továbbra is ugyanazzal a kifejezéstelen arccal nézi Dombi Bandit, s továbbra is csettintget.

Óraketyegés, csettintgetés.

4. Kistotál a szobáról.
Dombi Bandi nézelődik a szobában, (fényképeket, diplomát, könyveket, stb.), majd ismét a professzorra tekint, közben köhint egyet.

Dombi Bandi fojtott köhintése, óraketyegés, csettintgetés.

5. Félközeli Hernádi professzorról.
A professzor abbahagyja a csettintgetést. Az íróasztalról egy golyóstollat emel föl, a végét a szájába veszi, gondolkodik néhány másodpercet, majd megszólal.

HERNÁDI- Tudja, én már eltöltöttem egy ehhez hasonló helyen néhány hónapot, csak mert, valaki tévedett…

Óraketyegés.

6. Félközeli Dombi Bandiról.
A kínos csendben Dombi Bandi úgy érzi, mondania kell valamit.
DOMBI BANDI- Nem tudtam…Óraketyegés, a toll csörgése, amivel a professzor játszadozik.

7. Kistotál.

A professzor leteszi a tollat, s a plafont kezdi bámulni, olyan arckifejezéssel, mint aki választ kapott az élet valamely nagy kérdésére, de legalábbis rájött, hogy hogyan egyenesítse ki a pisai ferdetornyot.

Óraketyegés.

8. Kistotálról ráközelítés félközelire Hernádi professzora.A professzor elmosolyodik, s még mindig gondolataiba mélyedve megszólal.

HERNÁDI- Talán lehetne…

Ezután, mintha csak egy állomból ébredt volna, Dombi Bandira néz. Mosolya már erőltetett. Fölemeli az asztalról az előtte fekvő papírt, és hosszan nézegeti.A professzor kis ideig hallgat – talán megint eltöprengett valamin -, majd „visszazökken”, és folytatja.

A papírlap zöreje.

HERNÁDI- Dombi András Dezső ugyebár. Ejnye, ejnye. Miért csinál maga ilyen csúnyákat…? Az ilyesmit nem szeretjük ám!
HERNÁDI- Most megvizsgálom, de ne bízzon benne, hogy valaha is kikerül innen…

Óraketyegés. A háttérben az ápoló kiroppantja az ujjait.

9. Kistotál.
A professzor föláll. Megkéri Bandit, hogy szintén álljon föl, majd miután az engedelmeskedik, orvosi utasításokat ad neki.

A szék hátratolásának a zaja.

HERNÁDI- Na kérem; álljon föl! Oda, oda az asztal mellé, velem szembe. Most pedig hunyja be a szemét, nyújtsa előre a kezét, és egy képzeletbeli egyenesen induljon el felém!

Óraketyegés. Dombi Bandi székének zaja.

10. Dombi Bandi félközeliből, majd nyitás kistotálra.
Bandi lassan kászálódik ki a székből. Kis ideig nem mozdul, majd hirtelen három, gyors, ugrásszerű lépést tesz a professzor felé, és hatalmasat rúg annak lába közé.

Nyöszörgés, óraketyegés.

11. Félközeli Hernádi professzorról.
A professzor eltorzult arccal rogy a földre.
Fájdalmas nyögés.

12. Kistotál.
A nagydarab ápoló hátulról ráveti magát Dombi Bandira. Dulakodnak… Bandinak egy ütéssel sikerül ellenfelét a földre terítenie.

A dulakodás hangjai, a professzor nyögései, az óra ketyegése.

13. Félközelik és közelik a dulakodásról (kézikamerával).Dombi Bandi többször ráugrik az ápolóra.
Dombi Bandi csatakiáltása, az ápoló kínlódása, a háttérben a professzor hangos sírása.

14. Közeli.
Dombi Bandi kinyomja az ápoló szemét.

Az ápoló felüvölt fájdalmában.

15. Kistotál.
Bandi ezután föláll, s átszellemült arccal járatja körbe tekintetét a szobán.

DOMBI BANDI- Szabadság!

A háttérben nyögések, óraketyegés.

16. Totálra nyitás.
Dombi Bandi sarkon fordul, majd kimegy az ajtón. A professzor és az ápoló a földön kínlódik.

Nyögések, sírás óraketyegés.

JELENET VÉGE


Rendezői koncepció

A történet az 1950-es évek végén, 60-as évek elején játszódik. Ebben az időszakban tűzte ki célul a dolgozó magyar nép elé az MSZMP VII. kongresszusa, hogy rövid időn belül fejezze be a szocialista társadalom alapjainak lerakását, és gyorsítsa meg a szocialista társadalom felépítését. A központi bizottság első titkára, Kádár János, központi lapja pedig a Népszabadság volt. Ez a korszak a látszatszabadságról, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” sajátos értelmezéséről szólt. Ez valamelyest a sztori háttere, amely elsősorban a szabadságról és a lázadásról szól.
A főhős, Dombi András Dezső, egy kisember, s ez a kijelentés jelenesetben, mind átvitt, mind pedig szószerinti értelmezésben is megállja a helyét. ő egy tipikus áldozat. Nem csak a rendszer, hanem a barátai, a munkahelye és saját maga által is. Nem nézi a dolgok mélységét, csak sodródik az élettel, s elfogadja a rá mért csapásokat, amik tulajdonképpen csak az ő számára fontosak. Elviseli, ha félrelökik a sorban, ha a barátainak, csak akkor van szükségük rá, ha kérnek tőle valamit, s elfogadja, hogy semmibe veszik. Eszébe sem jut, hogy tegyen ez ellen, hiszen gyengének tartja magát ahhoz, hogy „föllázadjon a világ ellen”. A történet arról szól, amikor ezt gondolatban, mégis megteszi. Persze valójában nem a rendszer, hanem azok ellen a dolgok ellen lázad, amelyeket ő a világból érzékel. Számára a fontoskodó kalauznő, a rendőrség, az elmegyógyintézeti alkalmazottak annak a világnak az átvitt értelemben vett megtestesítői, amelyben szó sem lehet a valódi szabadságról, amelyben megmondják számára, hogy a nehéz aktatáskáját előrecipelve, a busz elejébe kell mennie, amelyben megmondják, hogy mit tehet és mit nem. Ez ellen a világ ellen indít fantáziájában egy ámokfutásszerű lázadást, s életében először valamit győztesen fejez be…
A történet a valóság és az álomszerűség, a szürrealitás között csapong. Igazából nincs meghatározva, hogy tulajdonképpen mi az igaz, és mi a fantázia szüleménye, ennek eldöntése a nézőre van bízva. A cselekmény egyszerre több szálon fut, és sosem fonódik teljes mértékben egybe.
A film stílusában groteszk – akárcsak a valóság -, színvilágában a kornak megfelelő, fekete-fehér (mintha, akkoriban készült volna). Amiben jelentősen különbözik az akkori filmekhez képest, az a sok vágás, a rövid snittek, amelyek a mai kornak megfelelően pergővé teszik a cselekményt. Hossza huszonöt perc körüli.