"Soha ne add fel a reményt, minden helyzetből van kiút!" – ez a 27. Lengyel Filmtavasz mottója, melyet online, a Távmoziban rendeznek meg május 6. és 10. között. A szervezők hisznek benne, hogy a lengyel filmművészet legújabb és legizgalmasabb alkotásainak megtekintésekor a közösen átélt érzelmek összekötik a nézőket.

Az idei programban az új filmek mellett olyan alkotásokkal is találkozhatunk, amelyek korábban ugyan már szerepeltek a budapesti Lengyel Intézet által szervezett filmfesztiválon, azonban univerzális mondanivalójuk és magas művészi kvalitásuk miatt rászolgálnak arra, hogy újra, nagyobb nézőközönség számára is bemutassák őket.

Magyarországon először lesz látható Jan Holoubek 25 év ártatlanság (25 lat niewinności) című, igaz történeten alapuló thrillere, amely a 25 év börtönbüntetésre ítélt Tomasz Komenda kálváriáját mutatja be. A 23 éves Tomaszt egy fiatal lány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért ítélik el. Az ártatlanságát bizonyító küzdelemben 18 év fogvatartás után végre rátalál egy ügyészekből és rendőrökből álló csoportra, akik felgöngyölítik a rég lezárt ügyet és mindent megtesznek azért, hogy kiderüljön az igazság. A film 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Piotr Domalewski El innen

Piotr Domalewski El innen (Jak najdalej stąd) című alkotásának főszereplője egy kertvárosi lázadó tini, Ola, aki saját autóról és nagyobb önállóságról álmodozik. Rég nem látott, Írországban dolgozó apja halálának hírére egyedül indul el az ismeretlen országba, hogy megszervezze a holttest hazaszállítását. A megpróbáltatásokkal teli úton közelebb kerül immár halott apjához, és az élethez való viszonya is radikálisan megváltozik.  

Az Istenek című film rendezője, Łukasz Palkowski A legjobb (Najlepszy) című filmmel is egy rendkívüli személy életrajzához nyúl: egy emberéhez, aki bebizonyította, hogy a valódi hősök nem félnek elbukni és képesek felkapaszkodni a legmélyebb szakadékból is. A film főhőse Jerzy Górski, aki számos komoly bukás után is talált annyi erőt, hogy sikeres harcot vívjon saját gyengeségével és befejezze a halálfutást, első helyet szerezve a Double Ironman távon. 

Janusz Kondratiuk Kutya-macska barátság

Janusz Kondratiuk Kutya-macska barátság (Jak pies z kotem) című filmje a családi viszonyok édes-keserű bemutatása, amelynek egy igaz történet az alapja. Egy nem hétköznapi család (mindkét testvér híres filmrendező volt) ironikus humorral fűszerezett ábrázolása, konfliktusaival és harcaival, amely megható pillanatoktól és igazi közelségtől sem mentes.  

Stefan Wyszyński bíboros születésének 120. és halálának 40. évfordulója alkalmából Teresa Kotlarczyk A prímás. 3 év Stefan Wyszyński bíboros életéből (Prymas. Trzy lata z tysiąca) című megrendítő alkotásával emlékeznek a szervezők az „évezred prímására”. Az ötvenes években járunk Lengyelországban, ahol a kommunista rezsim átfogó, agresszív támadást indít a katolikus egyház ellen. Számos papot és püspököt börtönöznek be államellenes izgatás vádjával. A megrázó film Stefan Wyszyński bíboros történetét dolgozza fel, aki bátran szembeszállt az elnyomó politikai rendszerrel, s akiben a kommunista hatalom az egyik legádázabb ellenfelét látta. A titkosszolgálat a bíboros bebörtönzésével azt reméli, hogy végül megtörik és feladja tisztségét. Az erős hit és az ima azonban erőt ad a lelki vezetőnek.  

A Lengyel Intézet az első 500 néző számára ingyenes mozizást biztosít! Az ingyenes jegy jegyfoglaláson keresztül igényelhető. Jegyfoglalásra az alábbi linken keresztül van lehetőség.

 
Forrás: Lengyel Intézet, címlapkép: A legjobb