Varga Ágota a Csolnoki rabtábor című dokuja a magyar történelem egyik kevéssé ismert részébe enged bepillantást. A kétrészes, közel kétórás filmben megszólalnak az egykori fogvatartottak valamint fogvatartóik, és kibeszélik vagy éppen elhallgatni igyekeznek életük egyik legfontosabb szakaszához kapcsolódó tetteiket.

A Rákosi-korszak büntetőtáborai közül Recskről valószínűleg már mindenki hallott, oda gyűjtötték össze az akkori rendszer vélt vagy valós ellenségeit, a korábbi világrend „osztályidegen” elemeit. „Népünk bölcs vezérének” hatalma Sztálin 1953-as halálával meggyengült, és az akkori fojtogató ideológiai parancsok pillanatnyi enyhülésének eredményeként sor kerülhetett a munkatáborok felszámolására. Többek közt a recskit is bezárták, de 1952-ben létrehozták a csolnoki telepet, amely még négy évig működött, és ahol összesen 5000 embert tartottak fogva, az állandó létszám pedig majd’ kétezer volt.

Csolnok madártávlatból, ma többek közt népszerű siklóernyős terület

Varga Ágota filmje a dorogi szénmezőkhöz tartozó vidéken szénbányászként dolgoztatott, rendszerellenesnek titulált személyek nyomába ered, és sikerül résztvevőket megszólaltatnia a másik oldalról is. A közel kétórás film legfőbb értéke, hogy sokan valószínűleg utoljára idézhették fel félévszázados emlékeiket, és tanúi lehetünk annak, miként szembesülnek múltbéli tetteikkel a kis község lakói, ahonnan a fegyőrök egy része kikerült. Míg nem kevés helybéli a fogvatartottak életét igyekezett könnyebbé tenni, addig a filmből megtapasztalhatjuk, hogy a falu lakói számára mennyire kibeszéletlen mindaz, ami ott történt.

Találkozunk egy fegyőr özvegyével, aki szakácsnőként a rabtartókra főzött, de a kamera előtt a kerítésen túlról elhárít minden felelősséget saját magától és férjétől. Megszólal egy hajdani fegyőr is, aki gesztusaival akaratlanul is bepillantást enged az emlékei köré épített falakon túlra. Érezhető, több történt ott, mint hogy a faluból is toborzott őrök nézték, amint mások végzik el a piszkos munkát!

Ugyanakkor az Amerikába került egykori elítélt őszintén beszámol arról, hogy ő a forradalom napjaiban, amikor egy négynapos éhségsztrájk után társaival szabadult a táborból, Pestre ment harcolni, és legfőbb motivációja az volt, hogy személyes bosszút álljon. A kamera előtt vallja meg: embert is ölt!

A túlélők között van, akit a mai napig nyomasztanak rabságának terhei, ellenben más úgy mesél a legéletveszélyesebb helyzetről, mintha egy jó kis sztorival szórakoztatna egy borozgató asztaltársaságot.

A csolnokihoz hasonló körülmények egy
szénbányában
Számtalan sors mutatkozik meg tehát, a magyar dokumentarizmusra jellemző „beszélő fejes” dokuban. Mint a vetítés után a rendezőtől megtudtuk az 5,5 millió forintból készült kétrészes film két évig készült, és a hazai dokumentumfilmes szakmára jellemző pénzhiány csakis az említett beszélő fejes módszert engedte, illetve azt, hogy a kamera elkísérhesse a túlélőket egykori rabtáboruk helyszínére. Az így összeállt 40 órányi nyersanyagból született közel kétórás végeredmény feszesebb tempót is elbírt volna. Akár egyes szereplők ki is maradhattak volna, mert akadnak, akik szinte csak villanásszerűen tűnnek fel, mások sorsa pedig valóban átível fél évszázadon, egészen napjainkig.

A film tavaly valósulhatott meg, amikor számos 56-os témájú alkotás született, de Varga Ágota sokkal korábban is elkészítette volna a filmet, ha értesült volna a Csolnokon történtekről. Az esetre Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója hívta fel Varga Ágota figyelmét és kezdődhetett el a két évig tartó munka a megszűnőben lévő Magyar Történelmi Filmalapítvány támogatásával.

Az alkotás célja a nyilvánvaló történelmi értékű dokumentálás mellett a Rákosi-korszak egyik kevéssé ismert epizódjának bemutatása, az elhallgatások, kibeszéletlen tragédiák súlyának érzékeltetése, már amennyire egy szűkös költségvetésű hazai dokumentumfilm keretei között mindez lehetséges.