Ahogyan egy három évvel ezelőtti interjúban mondja, Nicolas Roeg számára David Bowie, az A Földre pottyant férfi (1976) című filmdráma főszereplője valóban olyasvalaki volt, aki mintha tényleg egy másik galaxisból érkezett volna a Földre. Mint szociális lény, valóban rendkívüli volt – a való életben egyáltalán nem, vagy alig keveredett bárkivel is. Izolált, magányos, bizarr, titokzatosságában vonzó idegen lény – akárcsak az általa megformált Newton a filmben.
Az imidzsét különböző korszakaiban felfrissítő, a (burroughs-i értelemben vett) poliszexualitással és a többszörös identitással is játszó David Bowie ennek a filmbéli karakternek (Newton) az alapján alakította ki az éppen aktuális személyiségét, a „sovány fehér herceget” (Thin White Duke). Az A Földre pottyant férfi a kísérleti science-fictionnek, mint művészeti formának a feltárása, amelynek főhőse egy forradalmi találmányokat megalkotni képes, emberi maszkot viselő idegen, akit, mialatt létrehozza az USA legnagyobb kommunikációs központját, a kapitalizmus elidegenítő gépezete „emberivé, túlságosan is emberivé” változtat: ahogyan nő a hatalma és egyre gazdagabb lesz, úgy kerül mind erősebb érzelmi függésbe, lesz fokozatosan alkoholistává és válik szexuálisan abuzívvá. A manipuláció, a kívülálló-lét, azoknak a szenvedése, akik elvesztették életük értelmét, annak a folyamatnak a pesszimista felismerése, hogy a társadalom elidegeníti és tönkre teszi azt, amit nem ért – az A Földre pottyant férfi ennek a sajnos ma is időszerű kor- és létélménynek egyszerre grandiózus és költői mementója.A pályáját operatőrként kezdő Nicolas Roeg – aki azelőtt olyan filmeket fotografált, mint az Arábiai Lawrence (r.: David Lean, 1962), az A vörös halál álarca (r.: Roger Corman, 1964), Doktor Zsivágó (r.: David Lean, 1965), vagy a 451° Fahrenheit (r.: François Truffaut, 1966) és együtt dolgozott George Cukorral, John Hustonnal és Fred Zinemannal is – rendezőként egy csak rá jellemző, a Brion Gysin és William S. Burroughs által alkalmazott (eredetileg a szürrealizmus hatására létrejött), komplex interpretációkat lehetővé tevő cut-ups technikát felhasználó vágás-metodológiát teremtett meg. Roeg filmjeiben teljesen felszámolja a lineáris narratívát, a jelen, a jövő és a múlt eseményei egyetlen téridőben olvadnak össze, a létünkre vonatkozó lényegi művészi reflexiók furcsa, víziószerű szolipszista álomvilágokká, „valóságon túli” – sur réalisme /sic!/ – misztikus és metafizikus víziókká válnak a rendező dekonstruktivista vágóasztalán és a kamerájával rögzített elképesztően erős képeken. Nem véletlen, hogy filmesek generációjára volt hatással David Lynchtől egészen Peter Stricklandig vagy Ben Wheatley-ig.
A filmklub a Szenvedély. Rajongás és művészet című kiállítás kísérőprogramja. A vetítésre az Előadóteremben kerül sor az I. emeleten. Az esemény az Elszállt állócsillagok – sztárok kultuszfilmekben című vetítéssorozat középső állomása, amely Nicholas Roeg brit direktor három filmjét foglalja magában, főszerepben olyan zenészlegendákkal, mint a Bowie, Mick Jagger (Az előadás) és Art Garfunkel (Rossz időzítés). A következő vetítés a Rossz időzítés főszerepben Art Garfunkellel, amit május 6-án 18 órától tartanak.
