A Finnagora immáron 11 alkalommal szervezte meg Budapesten a Finn Filmnapokat, amelyek során teltházas vetítéseken hozta közelebb az érdeklődökhöz a finn filmes világot. Nem lesz ez Debrecenben sem másként.  

Az esemény nyitófilmje Zaida Bergroth rendezése, a Tove lesz. A film Tove Janssonról, a mumin nevű figurák megalkotójaként ismert finn–svéd művészről, illetve a háború utáni Helsinkiben töltött életéről szól. 

A fesztivál egyik kiemelkedő darabja A vak férfi, aki nem akarta megnézni a Titanicot című film. A film elnyerte az idei évi Velencei Filmfesztivál közönségdíját, valamint része volt az Ázsia legnagyobb filmfesztiváljának számító Busan Filmfesztivál programjának. A film a vak és mellkasától lefelé lebénult Jaakko perspektíváját mutatja be. Jaakko úgy dönt, hogy elindul felkeresni szerelmét, Sirpát – ehhez pedig öt idegen segítségére lesz szüksége.   

Emellett az Első hó című film is látható lesz a fesztiválon, melyben Ramin Mehdipour családjával néhány éve egy menekültügyi befogadóközpontban él egy kis finn településen. Az életük a barátságokról, valamint a nyár, a palacsinta és a természet szeretetéről szól. Azonban hatalmas sokként éri őket, amikor a finn bevándorlási hivatal elutasítja a menedékkérelmüket. Az élet azonban nem ér véget. Ramint éppen teljesen új körülmények várják: a középiskola első napjai. A Mehdipour család felhasználja utolsó fellebbezési lehetőségét, és pozitív kilátásokkal és hozzáállással folytatja a mindennapjait. Ramin az ártatlanság és a felnőtt lét határmezsgyéjén állva igyekszik megtalálni saját hangját, valamint a helyét a világban, legjobb barátjával, Jigivel az oldalán. 

Kaurismäki Az éjszaka megbocsát című filmje három férfiről szól, akik egy borral és intellektuális beszélgetéssel túlfűtött hosszú estét töltenek együtt – egy olyan estét, ami akár az utolsó is lehet a lezárások alatti súlyos pénzügyi nyomással küszködő bár számára. Ugyan a bár hivatalosan zárva tart, Heikki, a pultos vigaszt kínál barátjának, Ristónak, aki frontvonalbeli egészségügyi dolgozóként éppen egy hosszú és tragédiákkal teli műszak után jár nála. Később megérkezik egy idegen, aki az unokája születését várja. Ez némi gyanút kelt, különösen azután, hogy a rádióban beszámoltak egy környékbeli gyilkosságról. Heikkinek és Ristónak azonban a saját internalizált titkaikkal kell megküzdeniük, és könnyen lehet, hogy az igazi terápiát éppen ez a bocsánatokkal teli éjszaka nyújtja nekik ebben a helsinki bárban.  

Miután egy serpenyővel leüti férjét, a 75 éves Inkeri és két nővére, Raili és Sylvi útra kelnek az Acélhölgyekben. Finnországot beautózva jóképű stopposokkal utaznak, emlékeket idéznek fel és bűnös táncot járnak. Mikor Inkeri megtalálja régi egyetemi írásait és találkozik fiatalkori szerelmével, Einóval, felidéződnek benne egykori álmai, melyeket később patriarchális házassága alatt elnyomott. Inkerinek hátralévő életéről kell döntenie, választania kell a boldogság és a konvenció között.  

A további részletekről érdemes az Apolló Mozi honlapját olvasni.