Erdélyi János nyitotta meg az ülésts rögtön kiemelte, hogy Varga Balázs mint az előzsűri tagja az összes, 160 beküldött filmet látta, Szalay Péter szintén közel ennyit, ő maga pedig azt a harmincat, amely végül versenybe került. “A válogatás mindig szubjektív, tehát biztosan van a be nem került filmek között is értékes alkotás.” A zsűri örömét fejezte ki, hogy a harminc versenyfilmet nem két nap alatt kellett megnézniük, és elmondták, hogy az indulók többsége jól nézhető, szerethető alkotás. “A kollégák szeretettel nyúltak a témáikhoz, ami talán nem filmszakmai fogalom, de a nézhetőséget megnöveli.”
Erdély János megemlékezett Ember Juditról és Schiffer Pálról, akikről a díjakat elnevezték, és sajnálta, hogy ezen a Filmszemlén nem láthatott a Határozat, a Pócspetri, a Fekete vonat vagy a Földi paradicsom kaliberét elérő művet. “Nem készültek olyan értékes, maradandó, örökérvényű alkotások, mint a nagy elődök művei voltak. Pedig a magyar társadalom azóta sem kevésbé érdekes, de az alkotói hozzáállás és a nézői elvárások megváltoztak, pedig nagy szükség lenne ezekre a filmekre.”
Varga Balázs először általánosságban beszélt a filmekről, majd ezt követően a konkrét filmeket értékelte:
Varga Balázs
"Újdonságot jelent az idei dokumentumfilmes mezőnyben, hogy öt-hat egész estés terjedelmű produkció van, amit akár mozikban is vetíthetnek. A korábbi években arról szóltak a viták, hogy hol van a dokumentumfilm helye, a moziban, a tévében vagy sehol. A mostani mezőnyben jóval tagoltabb a skála, mert vannak olyan filmek, amelyeket akár külföldi tévécsatornák is műsorukra tűzhetnek, vannak olyanok, amelyek külföldi fesztiválokon futhatnak, vagy akár magyar művészmozikban is megjelenhetnek, és vannak olyanok, amelyeknek inkább hazai tévécsatornákon van a helye. A skála tehát elég széles, a mezőny differenciálódott, nemcsak életkori szempontból, a fiatalok megjelenésével, hanem a célközönség szempontjából is.
Fesztiválfilmektől a populárisabb filmen keresztül a szerzői dokumentumfilmig sok minden megjelent az idei versenyben. Amikor néztem a filmeket, azt is próbáltam szem előtt tartani, hogy az alkotók milyen közönségben gondolkodtak, és erre miként utalt a formaválasztás. A Puskás Hungary a külföldi televíziós vetítéseken is promotálni tudja a magyar dokumentumfilmet, ahogy az Inkubátor vagy a Drakula árnyéka is alkalmas arra, hogy magyar moziktól külföldi csatornákig széles közönséget szólítson meg. Az, hogy széles rétegekhez igyekszik szólni, azt is meghatározza, hogy miként idéződik meg a múlt, hogy használja az archív felvételeket, miként mozgósítja a háttértudást (és milyen célközönségnek a háttértudás), tehát hogy milyen információkat nyújt a nézőknek. A rendszerváltás körüli információk egy középkorú magyar néző számára talán szájbarágósak, de egy, a magyar viszonyokat nem ismerő külföldi nézőnek nagyon is szükségesek ahhoz, hogy megértsék a filmet. A célközönség pozicionálása tehát meghatározza az alkotói stratégiát."
Erdélyi János és Szalay Péter
Varga Balázs folytatta értékelését: “Elég sok olyan film van, amely egy közelmúltbeli történetet idéz meg. A Hunky Blues - Az amerikai álom, a Drakula árnyéka, a Hitvallók és ügynökök, az Inkubátor, az Utolsó előadás mind-mind a jelenből tekint vissza a múltba, vagy egy letűnt életformába. Adódik a kérdés, hogy hol vannak a 2010 Magyarországáról készülő filmek? Van egyfajta elvárás, hogy jelenbeli történetet dolgozzanak fel, szociológiai, társadalmi kérdéseket feszegessenek a magyar dokumentumfilmek. Fontos kérdéssé vált, hogy lehet-e mai is olyan módon szólni a jelenbeli társadalmi problémákról, mint amit a magyar dokumentumfilm hagyománya diktál, vagy most a portrék és történelmi mélyfúrások korszaka jött el.”
Szalay Péter is kiemelte, hogy sok olyan film készült, amely meghaladja az egy órás időtartamot. Örömét fejezte ki, hogy sok közülük mozi és televízióképes, és néhány formabontó, progresszív és személyes alkotás is kiemelkedik a mezőnyből. Szintén érdekesek a rövidebb szocioportrék, de Szalay Péter is kiemelte, hogy a filmek nem a jelennel, hanem a múlttal vagy határainkon túli történetekkel foglalkoznak.
Szalay Péter
“Sok a fiatal, harmincas alkotó, de a bátorság még mindig kevés, a hozzáállás, a megvalósítás néhol igencsak konzervatív. Az egyik legjobb formanyelvi vállalkozásnak a Palimpszesztet, Domokos János filmjét érzem, de a Bádogváros ugyancsak ide sorolható. A személyes hangvételű filmek közül kimagaslik Pigniczky Réka filmje, az Inkubátor, ami nem csak vállalja a személyességet, de nézőbarát módon oldja meg formailag. A Drakula árnyéka elragadó, krimiszerű feldolgozása a romániai forradalomnak, Papp Gábor Zsigmond Kelet-nyugati átjárója a 89'-es határnyitás történéseit hitelesen, lépésről-lépésre ábrázolja. A Hitvallók és ügynökök szépen feldolgozott, rekonstruált film, amiből számos megdöbbentő információt tudhatunk meg az egyház és az ügynökök viszonyáról. Mészáros Antónia jól választott főszereplőt: a Bogdán Árpád filmrendező sorsát bemutató Megtagadva című alkotás nagyon szép film, és gyönyörű a vége. Székely Róbert filmje, a Misike is szerethető, szépen fényképezett alkotás, akárcsak az Utolsó előadás, amely manír nélkül, szeretettel mutat be egy letűnő életformát.”
Varga Balázs, Erdélyi János, Szalay Péter
Erdélyi János: "Az elején a Schiffer-féle filmeket hiányoltam, de igyekeztem elvárások nélkül nézni a filmeket, vártam, hogy hassanak rám, hogy elvarázsoljanak, hogy menjek velük. Engem éppen azok a filmek varázsolnak el, amelyek nem olyanok, mint amiket én készítek. Az általam készített beszélgetős, kérdezgetős, riportfilmek kevésbé érintettek meg, mint a más utakat választó alkotások. Élveztem Csáky László filmjét a Bádogvárost, Szederkényi Júlia filmjét, a Barlangot, az Utolsó előadást, a Drakula árnyékát, de azt is, amikor meggyőztek arról, hogy nem baj, ha az egyik szereplő kicsit hamis, mint a Házi paradicsom esetében. Döbbenetes élmény volt számomra Gulyás Gyula Idézése, vagy Petényi Katalinék filmje, a Hitvallók és ügynökök, mert még nagyon keveset tudunk erről a világról, a saját múltunkról. A filmekben elhangzottak, például Erdélyi Lajos gondolatai a holokausztról ezer ismétlést kívánnak, vagy a Hatszáz év után az első bizonyos mondatai. Nagyon sok élményt adott nekünk a szemle, ezt köszönjük az alkotóknak."
Varga Balázs: "A széles skála a költségvetésre is vonatkozott az idei versenyben. A Puskás Hungaryt és egy párszáz ezer forintos szocioportrét nehéz összevetni. De a Puskás Hungaryt és a Hunky Bluest már össze lehet vetni, és erre talán elő lehet citálni a szerzőiség kérdését, ami egy nagyon fura csapda. A Puskás Hungary egy Almási-film? A Hunky Blues egy Forgács-film? A Puskás Hungary egy jól megoldott, hagyományosabb darab, amiből talán hiányzik a szerzőiség, a személyes attitűd, de itt be kell látni, más a vállalása ennek a filmnek, mint az Ózd-sorozatnak annak idején. A Forgács-életműből is kilóg a Hunky Blues, mert ez is egy klasszikusabb, letisztultabb forma a korábbi video-művészetbe hajló filmjeihez képest. De nem szabad egyfajta bunkóként használni a szerzőiséget, hogy leverjük a rendező új filmjét, nem szabad számon kérni az életmuvet egy-egy új filmen. Ezekről a kérdésekről kevés szó esik, pedig nagyon érdekes probléma.
Az Inkubátorban azt tartom fontosnak, hogy nyíltan vállalja az E/1-es elbeszélést, és azt a kitűzött célt, hogy szélesebb közönséghez szóljon. A személyesség és én-történetnek teljesen más formája Gulyás Gyula Idézés című filmje. A kiindulópontot itt is az jelenti, hogy egy filmkészítő a saját személyes életét, történetét választja témaként, szembesíti az egykori baráti társaságot azzal, hogy valaki közülük jelentett. Fordulópontot jelent a filmben, hogy mennyire másként kezdenek el emlékezni a szereplők az egykori barátra az információ megtudása után, mint előtte. Az Idézés a maga három órájával és a nevek, mint fontos információ elhallgatásával valószínűleg egy szűkebb értelmiségi réteghez kíván szólni. A keresetlenebb, lazább, szétesőbb stílus is azt sugallja, hogy egy szűkebb közönséghez szól. A filmek húsbavágó kérdéseket vetnek fel, és az nem baj, ha ez formailag széles spektrumon valósul meg.
Erdélyi János
Szalay Péter: "A nézhetőség határát súrolja nem csak a 3 órás időtartamú film, de például Szederkényi Júlia Barlang című filmje is, hagyja a néző saját viszonyulását megtalálni a film által felvetett léthelyzetre. De a nagyon hosszú filmek mellett voltak üdítoen rövid, frappáns filmek is, ilyen például a Fata Morgana. Bátran hozzá lehetett volna nyúlni a témához, akkor még jobb lett volna. A Bernadett és Sanju egy rendhagyó web-szerelem románca, játékfilmes elemekkel és képvilággal vállaltan idealizált bemutatása, a rendező szándéka az lehetett, hogy lehetne ilyen harmóniában is élni.
A Szabadulóművészek Budapesten a művészlét állandóságát, a "kint is vagyok bent is vagyok" szorongató életérzését nagyszerűen ábrázolja; szintén nagyon érdekes a Yad Hanna - A kollektív ember nagyon jó témaválasztás, egy idealizált társadalmi modell szétesése és újraépítése a jelen kínálta kényszerhelyzetben. Ez a téma nagyon jól modellálja a társadalmi átalakulásokat. A Hunky Blues és a Puskás Hungary is közel áll a szívemhez, akárcsak a Hitvallók és ügynökök, a Kelet-nyugati átjáró és a Drakula árnyékában."
Varga Balázs: "Az is fontos kérdés, hogy milyen szereplőt választ a film, és azt mennyire tudja pontosan bemutatni. A Házi paradicsom nagy vitákat keltett, mert a házaspárból a női karakter exhibicionista játéka hamisan hathat, de ez is hozzátartozik ehhez a szituációhoz."
Erdélyi János: "Világossá vált, hogy három eltérő egyéniség nehezen jut konszenzusra, de végül sikerült megegyeznünk a díjakban."
Varga Balázs
Ezt követően Gulyás Gyula rendező általános problémákat vetett fel a Filmszemléről. Majd Papp Bojána, az előzsűri egyik tagja beszélt arról, hogy 160 filmből választották ki a versenybe került alkotásokat. A 160 filmből egy olyan volt, ami az öttagú zsűritől öt igen szavazatot kapott, a többiről hosszas vita folyt. A november eleji leadási határidő megnehezíti a felelős döntést. Sajnálta, hogy bizonyos témák még mindig nem tudnak beszivárogni, gazdagokról és szépekről például egyáltalán nem készülnek filmek, ezért tetszett neki különösen a Házi paradicsom. A cigányokról szóló filmek közül nem volt egy olyan sem, ami nagy ívű történetet mesélt volna, és érthetővé, átélhetővé tette volna a probléma gócpontjait. A filmek többségéből hiányzott a konfliktus, a dramaturgiai ív, holott a történetek, a témák és a karakterek magukban hordozták, de a filmek nem tették ezt átélhetové a nézők számára. Ilyen a Nádudvari krónikák vagy a Sármellék című film. Papp Bojána hozzátette még: “40-50 között volt azoknak a filmeknek a száma, amelyek az utolsó körben is bent maradtak, ebből választottuk ki a harmincas mezőnyt. Voltak filmek, amelyekért fájt a szívem, például a Gettósor, ami egy fiatal cigány fiúról szól, aki rap-szövegeket ír a putriban, és szembesül a kitörésének lehetetlenségével.” Végezetül Papp Bojána fájdalmát fejezte ki, hogy a Filmszemle katalógusában egy egész oldalas hirdetés jelenhetett meg, melyben a Szíven szúrt ország létrehozói számon kérik az előzsűrit, amiért nem tartotta érdemesnek a filmet, hogy a versenybe kerüljön. Papp Bojána reméli, hogy ilyen gyalázat soha többé nem fordulhat elő, mert ez nem pénz, hanem tisztesség kérdése.
