A European Film Challenge hatodik magyarországi fordulója február 10-től április 6-ig tart. A játék résztvevőinek ez idő alatt 10 európai filmet kell megnéznie és annak tárgyi bizonyítékát feltöltenie a honlapra, majd posztolni a filmélményről Facebookon vagy Instagramon #europeanfilmchallenge_hu hashtaggel. Ezzel pontokat lehet gyűjteni, akinek pedig legtöbb pontja lesz a kihívás zárásakor, az belépőt nyer a 2025-ös Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra, repülőjeggyel és szállással együtt.

Az előző fordulót Riebl Angela nyerte, aki a február 13-án kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon vesz majd részt. A kihívás negyedik fordulójának nyertese Czakó Zsolt volt, ő a Tallinn Black Nights Filmfesztiválra utazott tavaly novemberben. „Nagyon örültem, mikor megkaptam az üzenetet, hogy én nyertem meg a kihívást, mert nemcsak egy nagyszabású filmfesztiválra jutottam el ennek köszönhetően, hanem egy olyan városba is, amit már régóta meg akartam látogatni. Egy ilyen fesztiválon az a legjobb, hogy vakon ülünk be a filmekre nem tudjuk, hogy mit várjunk az adott alkotásoktól. Ez extra ízt ad hozzá a mozizáshoz, főleg, hogy sok olyan filmet láttam, amit amúgy nem néztem volna meg” – összegez tapasztalatait az előző nyertes.

Az EFC harmadik fordulójának nyertese, Virág Zsuzsanna tavaly nyáron a Szarajevói Filmfesztiválra nyert belépőt: „Egy filmfesztivál az újdonság varázsát, a felfedezés, megismerés izgalmát adja nekünk, úgy érezzük, hogy kis időre valódi részei lettünk a filmvilágnak. Emellett persze egy másik várost is felfedezünk magunknak. Csodálatos volt megélni ezt az élményt Szarajevóban... Szóval nézzetek sok jó európai filmet és játsszatok fesztiválbelépőért, mert egy életre szóló élménnyel lesztek gazdagabbak!

 

A játékban részt vehet bárki, aki elmúlt 18 éves. Egy mozizásért 4 pont jár, a streamingfelületeken nézett filmekért kevesebb, 2 pontot adunk. Azoknak lesz a legtöbb esélye kijutni, akik moziban néznek kis európai országokból származó filmeket, figyelemmel kísérik a pluszpont-szerzési lehetőségeket a kihívás weboldalán, valamint a magyarhangya közösségi média felületein. A kihívás időtartama alatt moziban megnézett kiemelt alkotásokért 8 pontot szerezhetnek a játékosok.

A mostani forduló során az alábbi filmekre váltott mozijegyekért járnak dupla pontszám, amennyiben a jegyek február 10. utánra szólnak:

- Dahomey: Kik vagyunk? (premier: 01.30.)
- Limonov, a ballada (premier: 02.06.)
- A nyár utolsó napja (premier: 02.13.)
- A birodalom (premier: 02.20.)
- Emilia Pérez (premier: 02.27.)
- Riefenstahl (premier: 02.27.)
- Love (premier: 03.13.)
- Trois Amies (premier: 03.13.)

Részletek és játék az europeanfilmchallenge.eu/hu/ oldalon.