Helyey László 1948. május 21-én született Budapesten. A színészi pálya megalapozásaként 1968-ban amatőr színészként játszott az Universitas Együttesben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1975-ben szerzett diplomát, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, 1978-tól a Nemzeti, 1982-től a Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től ismét Kaposváron szerepelt, később Pécsett és Szolnokon játszott, 1992 és 1996 között a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. Karakterszínészként komikus és komoly hangvételű színművekben egyaránt játszott, szerepei között van Pozzo (Beckett: Godot-ra várva), Cyrano de Bergerac (Rostand), Lvov doktor (Csehov: Ivanov).

helyey

Fotó: Sándor Katalin - MTI


Már főiskolásként filmezni is kezdett: Köcsög Pistát játszotta A törökfejes kopjában, szatirikus szerepet alakított a Bástyasétány '74-ben. Az Akli Miklós című Mikszáth-adaptációban Ferenc császár volt, majd Csáky gróf az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című filmben. Szerepelt a Hajnali háztetők (1986), a Szamba (1995) és a Honfoglalás (1996) című filmekben. A televízióban eljátszotta a Volpone egyik főszerepét is. 2012-ben a Gyulai Várszínház Havasi István-díjban részesítette a színművészt.

Helyey László a 2008-as a Mátyás, a király képregénypályázat díjátadóján


Helyey László mintegy félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott, emellett kedvelt szinkronhang: az ő hangján szólal meg rendszeresen Gérard Depardieu és Donald Sutherland, emellett maradandót alkotott Morgan Freeman hangjaként a Hetedik című filmben, valamint Michael Gambon magyar hangját is adta A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című Peter Greenaway-filmben. Ő kölcsönözte a hangját Mátyásnak a Mesék Mátyás királyról sorozatban, az igazságos király karaktere szinte hozzá tapadt az évek során.

A színművész az Újszínház társulatának tagja volt, A gyertyák csonkig égnek, a Vendégség, a Bolondok grófja és az Országjáró Mátyás király című előadásokban játszott.