Filmtörvény és pozícionálás

A sajtótájékoztató egy profi módon megvágott anyaggal indult, amelyben részletek villantak fel az utóbbi évek legkiemelkedőbb illetve legfontosabb alkotásaiból. A képek szándékosan rájátszottak a hozzánk kapcsolódó sztereotípiák egy részére, pörgős zenei aláfestéssel. Csák Ferenc, a OKM államtitkára kiemelte a filmtörvény jelentőségét, valamint azt, hogy a fesztivál legfontosabb célja a fiatal magyar filmes alkotók piacra juttatása.

A Korda-világsiker kezdete
Az első londoni Magyar Filmfesztivál ötlete a Londoni Magyar Kulturális Központ (LMKK - HCC) igazgatójában fogalmazódott meg. Takács Ildikó elmondta, február óta a rendezvényen dolgoznak. A helyszín London egyik legnagyobb tekintélyű art filmszínháza, a Curzon Mayfair, ahol hét nagy- és nyolc kisjátékfilmet valamint egy doksit láthat a brit közönség. Mint az várható volt a szervezők hagyományteremtő eseményt szeretnének létrehozni a fesztivállal, amelyet évente más-más tematika alapján szerveznének és különböző filmes szakmai programokkal egészítenének ki.

Takács Ildikó kiemelte még, hogy az esemény védnökei az Oscar-díjas magyar Pressburger Imre unokájái, Kevin Macdonald (Az utolsó skót király) – BAFTA- és Oscar-díjas alkotó, illetve annak testvére -, Andrew Macdonald filmproducer, akinek nevéhez olyan kultikus filmek kötődnek, mint a Trainspotting vagy a Sekély sírhant. Valamint a HCC igazgatója felhívta a figyelmet a BAFTA épületében található Korda-filmek plakátjait bemutató kiállításra is.

Kocsis Ágnes biztosan ott lesz Londonban
Idén a fesztivál műsora a fiatal magyar filmes generáció, a rendszerváltás óta felnőtt "új hullám" tagjainak alkotásaira épül, többek közt Fliegauf Benedek, Pálfi György, Bollók Csaba, Kocsis Ágnes és M. Tóth Géza filmjeire. A szakmai programok fókuszában a hazánkban elérhető gyártási és finanszírozási lehetőségek bemutatása áll, jövőre koproduceri találkozó leszervezését tervezik.

Az Iszka utazásának rendezője, Bollók Csaba nemzedékének képviselőjeként nem kívánta misztifikálni az utóbbi években elért hozzájuk köthető sikereket - „Csináljuk a dolgunkat.” - válaszolt röviden az elért eredmények hátterét firtató kérdésre.

Ismét megnyerni a bizalmat

Krisán László, a Korda Filmstúdió ügyvezető igazgatója ugyancsak a filmtörvény jelentőségével kezdte mondandóját. Szerinte a hazai filmgyártás öt évvel ezelőtt kezdődött folyamatos fellendülése 2007 végére megtört, mivel a teljes szakmai és politikai egyetértéssel elfogadott szabályozást az EU-s rendelkezésekkel kellett összhangba hozni, ami visszavetett az itteni, külföldi finanszírozású munkákat. A Filmtörvény módosítása nemrég megtörtént, de a nemzetközi filmvilág bizalmát ismét meg kell nyerni, amire jó alkalmat teremt a friss londoni kezdeményezés.

... és Antal Nimród is
Krisán a Chech the Gate kapcsán annak programjai közül a produceri csoportoknak és más szakmai szervezeteknek tartandó, négy elemből álló panelbeszélgetést emelte ki. Az első panel az itteni pénzügyi lehetőségeket - különös tekintettel a 20%-os adókedvezményre - mutatja be, majd a műteremkapacitásokat ismerhetik meg az érdeklődők. A harmadik panelben a hazánkban már tapasztalatokat szerzett executive és line producerek beszámolnak az itteni élményeikről. Végül a résztvevők megismerkedhetnek a hazai forgatás lebonyolításának rendszerével, az együttműködés lehetőségeivel – ebben többek közt az MMK, az Allianz Biztosító és Bank, a Filmunió, a Filmiroda és a UK Film Council veszt rész.

Egy másik Korda-siker
A sajtótájékoztatónak otthont adó Kossuth-moziban június 19. és 22. között tartják a Kossuth Filmnapokat, amely az elmúlt évek közönség- és kritikai sikerfilmjeiből nyújt válogatást.

A vetítések délután négykor és este fél hétkor kezdődnek. Minden játékfilmet díjnyertes rövidfilm előz meg, és beszélgetés követ az alkotókkal. A fesztiválra meghívták a programban szereplő játékfilmek rendezőit, hogy találkozzanak az angol filmszakma képviselőivel. A mai napig az alábbi rendezők jelezték részvételi szándékukat: Fliegauf Benedek, Kocsis Ágnes, Gauder Áron, Bollók Csaba, valamint Csányi Sándor színművész - olvasható a szervezők sajtóközleményében.


A londoni Magyar Filmfesztivál és kísérőeseményei:

Június 23. hétfő:
19.30 Korda filmplakát-kiállítás megnyitó a BAFTA-ban

Június 26. csütörtök:
10.00 – 17.00 Szakmai nap: Londoni Magyar Kulturális Központ (LMKK), Covent Garden
18.30 – 21.00 Maestro és Kontroll filmek vetítése: Curzon Mayfair Mozi
21.00 – 23.00 Fogadás: Londoni Magyar Nagykövetség

Június 27-29. péntek-vasárnap:
16.00-21.00 Filmvetítések és Q and A: Curzon Mayfair Mozi