A Diane Baratier, francia operatőrből - Eric Rohmer állandó munkatársa -, Maria Bonsanti filmes szakemberből és Philippe Lesage kanadai filmrendezőből álló zsűri Enyedi Ildikó humorral átszőtt, érzékeny és filozofikus alkotásának, a Csendes barátnak ítélte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját. A film a nemzetközi filmek között volt versenyben, ahol a fő szelekciós szempont az innovatív történetmesélés volt.

A napokban hozták továbbá nyilvánosságra, hogy Mohamed Abdel-Aziz egyiptomi filmrendező, Khaled El‑Nabawy színész, Mahmoud Abdel-Samie operatőr és Hiam Abbass palesztin színésznő mellett Enyedi Ildikó lesz a november 17. és 21. között tartó 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál díszvendége. A Kairói Nemzetközi Filmfesztivál az arab világ egyetlen A-kategóriás filmes eseménye, melynek célja, hogy hozzájáruljon a filmművészet és -tudomány fejlődéséhez, valamint ösztönözze a kultúrák közötti párbeszédet.

A Csendes barátban egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És épp úgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők.

Csendes barát / Fotó: Mozinet

Főszereplői Tony Leung Chiu-Wai (Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva), Luna Wedler – aki a 82. Velencei Filmfesztiválon alakításával elnyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat – és Enzo Brumm. A mellékszerepekben olyan nemzetközileg is ismert színészeket láthatunk, mint A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux (Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni), Johannes Hegemann (Új lehetőségek-sorozat), Sylvester Groth (Becstelen brigantyk, Sötétség-sorozat), Rainer Bock (Haneke: Fehér szalag) és Martin Wuttke (Becstelen brigantyk).

Szintén néhány nappal ezelőtt vált publikussá, hogy a Velencei Filmfesztiválon 6 díjat nyert Csendes barát felkerült az Európai Filmakadémia shortlistjére, így esélyes az Európai Filmdíjra. A díjátadó januárban lesz, Berlinben, immár a 38. alkalommal.

A Csendes barát folytatja nemzetközi fesztiválútját: októberben ott lesz a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon, az AFI FEST-en Los Angeles-ben és a spanyolországi Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon.

2026. január 29-én a Mozinet forgalmazásában érkezik a hazai mozikba, de addig is több premier előtti vetítésen látható lesz már.

Forrás: Az alkotók közleménye