Már csak egyetlen dramaturgiailag fontos jelenet van hátra A Hídember című, Széchenyi Istvánról készülő magyar filmből – derült ki a noszvaji kastélyban folyó forgatáson. Egy őszi és egy havas téli tájban, illetve Bécsben és Horvátországban készülő rövid epizódokkal egészítik ki a lényegében már leforgatott filmet, amelyet jövő áprilisban mutatnak be. Eperjes Károllyal, Széchenyi alakítójával a forgatás szünetében beszélgettünk szerepéről, Széchenyiről és önmagáról.

– Melyik a hátralévő, dramaturgiai fontosságú jelenet?
– A vadászat, amelyen Széchenyi a sógornőjével Caroline-nal kerül konfliktusba, és ez egész életére kihat. A felvételhez meg kell várni a gyönyörű őszt és a szarvasvadászat idejét.
– Eddigi nyilatkozataiban elmondta, hogy sokat olvasott és töprengett erről a szerepről, Széchenyi figurájáról. Most, a forgatás végén hogyan látja, mit sikerült elképzeléseiből megvalósítania?
– Nem láttam még egyben az egészet, úgyhogy nem tudom, mennyire sikerült – nemcsak amit én szerettem, hanem amit közösen szerettünk volna megvalósítani. Mindenesetre nagyon könnyű helyzetben voltam, mert remek a forgatókönyv, „csupán” el kellett játszani a szituációkat. Azt hiszem, Széchenyi nimbuszához méltó film készül, amely emlékének hiteles lenyomata lesz.
– Mi volt a legnehezebb? Az, hogy a főhős fiatal korától egészen a haláláig el kellett játszani az egész életutat, vagy az, hogy egy igen ellentmondásos, bonyolult személyiséget kellett alakítani?

– Játszottam már hasonlóan átívelő szerepet, de ilyen formátumú személyiséget még nem alakíthattam. Hogy hiteles legyen, és ne vigyen félre, az a nehéz. De az adja az örömet is. Eddig egyetlen szerepemben sem volt soha ilyen gazdagság, nem játszottam ilyen amplitúdójú hőst, aki ilyen mélységeket és magasságokat járt meg. Ezt megjárni színészi jutalomjáték. De úgy, hogy ebben mindenki másnak is – és elsősorban a nézőknek – öröme legyen, ez adja a kihívást. Aztán hogy mennyire sikerült, majd meglátjuk. Mindenesetre nem vagyok elkeseredett.

– Formátumos személyiséget, de mégis csak hús-vér embert kell megjeleníteni...

– De nem hétköznapit. Például az Eldorádóban a Sanyi bácsi hétköznapi figurájában a színes minimumot kellett eltalálnom, itt viszont a színek sokféleségét, amplitúdóját, éppen akkor, amikor szükséges. Tehát amikor fiatal nagyúri fiú, aki kaszinózik, azt kell megmutatni. Amikor felelős nemzetgondolkodó, akkor meg azt. És meg kell mutatni az idegösszeroppanását, de a kigyógyulás utáni teljes szellemi ragyogását is. Milyen eszközökkel, hogyan – ez kihívás. Lehet, hogy nem lesz többé ilyen szerepem, az is lehet, hogy pár év múlva találkozom hasonló kaliberű feladattal. De most azt mondom, ez hihetetlen. Egyébként is emberi példaképeim közé tartozik Széchenyi, és napi kapcsolatba kerülve vele még jobban látom a magasságait és a mélységeit. Ám bármilyen ragyogó személyiség volt is – hangsúlyozom, személyiség és nem egyéniség –, vágyott a hétköznapi létre. És ez olyan finom benne.
(részlet)
Népszabadság
A teljes interjú