Ma Farkas fekteti a gyereket. Brúnó nem akar aludni, Farkas ettől ideges – mostanában egyre gyakrabban – felesége, Eszter úgyszintén. A gyerek egyre agresszívabb az apjával, az anyját persze imádja. Farkas bosszúból a hamis zongorán klimpírozik. Szülő szülő ellen fordul, visszanyelt konfliktusok törnek a felszínre, a robbanás előtt azonban csöngetnek az ajtón. Ernella az, Eszter nővére, a férje Albert, és a lányuk Laura. Skóciai emigrációból hazakényszerült család, hadd maradjanak éjszakára.


Maradnak, és ezzel kezdetét veszi a kevesebb mint másfél órás hullámvasút, ami egyik felkapargatott problémából a másikba csap át – gyereknevelési, generációs, pénzügyi és féltékenységi viták robbannak ki a négy fal és tizenkét szem között, levegővételnyi szüneteket hagyva csak, míg az étkezőből a hálóba, vagy a fürdőből a nappaliba áthelyeződik a csatatér. A mágikus realista mesevilág (Bibliotheque Pascal), a szocialista tornaklub (Fehér tenyér) és a kietlen Alföld (Délibáb) után Hajdu visszatér egy belvárosi háztartásba, hogy többet meséljen az emberekről és emberi kapcsolatokról, mint eddig bármikor a karrierje során.

Mivel a szerepeket ők maguk játsszák – a felesége, gyermekei és az alakításáért Kristály Glóbusszal díjazott Hajdu – könnyű lenne önéletrajzinak titulálni a történetet, a hús-vér karakterek és párbeszédek miatt azonban sokkal inkább ‘közéletrajzi’ a film: ismerjük őket, ilyenek vagyunk, vagy leginkább félünk attól, hogy ilyenné válunk, mint a belvárosi kényelemben élő, de boldogtalan Farkasék, vagy a nincstelenül, szégyenkezve visszatérő Ernelláék. Nem tart nekünk görbe tükröt, sokkal inkább kinyitja az ajtót, leültet a kanapéra, és bemutat egy életet, ami félig a sajátja, félig pedig mindenki másé.

A kis költségvetés minden szempontból a film javára írható: a szerény díszlet a valóság maga (Hajdu Szabolccsal is abban a szobában interjúztunk, ami a film egyik kulcs helyszíne), a mesterszakos operatőr osztály által felvett jelenetek pedig intim közelségbe hozzák a már említett csatateret, különböző stílusban, mégis egységesen járják körbe a színes, valódi emlékektől hangos lakást. Hajdu a drámát persze keserédes humorral ellensúlyozza: Farkas konstans puffogása és Ernelláék sóvárgó tekintete a családi ereklyék láttán időről időre feloldják a feszültséget, hogy aztán észrevétlenül berántsanak a következő menetbe.

Forrás: Karlovy Vary

Csendesen, mondhatni a hátsó bejáraton keresztül jelent meg a színen Hajdu filmje Karlovy Vary előtt, ahonnan a legjobb film és a legjobb férfi főszereplő díjával a kezében nem is távozhatott volna hangosabban. A legizgalmasabb rész viszont csak most következik – a Cinefest után lakások és kis filmklubok kaptak lehetőséget egy-egy vetítésre, mielőtt a film hivatalos forgalmazásba kerül.

Rendező: Hajdu Szabolcs

Szereplők: Hajdu Szabolcs, Török Illyés-Orsolya, Tankó Erika, Szabó Domonkos, Hajdu Lujza, Hajdu Zsiga

Forgalmazza: Big Bang Media

Bemutató: 2016. szeptember 29.