2024. 07. 05. filmhu

Európai pályázati körkép: 2024. július

Filmfesztiválok, képzések

Ismét jelentkezik pályázati körképünk, amiben a filmszakma szereplőinek és pályakezdő alkotóknak szóló legfrissebb lehetőségeket gyűjtöttük össze.

Meghosszabították a jelentkezési határidőt az V. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumra. A Pitch Fórumra fiatal közönségnek zsóló élőszereplős vagy animációs, egész estés és rövid filmes terveket, illetve élőszereplős vagy animációs sorozatterveket várnak. A rendezvényen szakmai zsűri értékeli a pályamunkákat. A legsikeresebb forgatókönyv terveket a zsűri és a diák közönség is díjazza. Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2024. július 31. éjfél. Részletek itt.

Kezdő és a pályájuk elején járó filmkritikusok, újságírók, filmtudományi vagy művészeti tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezését várják a Verzió Dokumentumfilm Fesztivál 3. Filmkritikus Workshopjára. A workshopot 2024. november 5-9. között rendezik meg a 21. Verzió Filmfesztivál keretében. Határidő: augusztus 1. Bővebben itt.

Megnyílt a jelentkezés az International Screen Institute alábbi két képzésére:

  • Market Ready: Documentary
    A kurzus ismereteket és készségeket biztosít a résztvevőknek a dokumentumfilm-piacon való sikeres eligazodáshoz. A témák közé tartozik a pitching, az értékesítési és forgalmazási megállapodások tárgyalása és biztosítása. Időpont és helyszín: 2024. szeptember 16-20. Bécs Jelentkezési határidő: 2024. augusztus 1.
  • Sustainability Management 2024
    A filmkészítők és az iparági szakemberek a filmekkel kapcsolatos összes területen átfogó megközelítést keresnek a fenntarthatóság terén. A kurzus a fenntarthatóság és a filmipar metszéspontját tárja fel, lefedi a filmipar gazdasági, ökológiai, kulturális és társadalmi dimenzióit is. Időpont és helyszín: 2024. október 14-18. Bécs Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 1. Részletek itt. 

Elindult a nevezés a XIII. Friss Húsra. 2025-ben május 29. és június 4. között rendezik meg a XIII. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Earlybird határidő: 2024. augusztus 16. Részletek és jelentkezés itt. 

Megnyílt a jelentkezés a 2025-ös Annecy Festival Residency programra. Az "egész estés animációs filmek vizuális fejlesztése" elnevezésű művészeti program célja a forgatókönyvírók támogatását azzal, hogy időt és helyet biztosítanak számukra az alkotásra, a networkingre és projektjeik szélesebb körű láthatóságára. Az artist residency program személyre szabott segítséget kínál a kiválasztott projektekhez, mindezt egy inspiráló környezetben, valamint kapcsolatot teremt az alkotók és az animációs szektor elismert mentorai között. Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 10.

Már lehet jelentkezni a FRAME Advanced Tech képzési programra, amelynek keretében audiovizuális archívumok tapasztalattal rendelkező munkatársai fejleszthetik tovább tudásukat. Időpont és helyszín: 2024. december 2-6. Torino Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 22. Részletek itt.

További pályázati információkért fordulj bátran a Kreatív Európa MEDIA alprogram munkatársaihoz!

Címlapkép forrása: Pexels.com
Megosztás

Még több magazin

magazin

Orosz Dénes: Tetszett, hogy új energiákkal, új emberekkel találkozhatok

Interjú a Félrelépni szabad rendezőjével

Szeptember 24-től látható a mozikban Orosz Dénes (Hogyan tudnék élni nélküled?, Seveled, Coming out, Poligamy) legújabb rendezése, a Félrelépni…

tovább

magazin

„Nem szeretnénk hazug álmokat árulni” – Hegedűs Bálint és Lungu Adrián a Red Herring filmiskoláról

Az alapítókkal beszélgettünk

Mi kell ahhoz, hogy valakiből filmalkotó legyen? A frissen indult Red Herring filmes iskola alapítói szerint nem feltétlenül egy újabb diploma,…

tovább
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

"Hiszek abban, hogy a film megváltoztathatja az életünket" – Interjú Andrzej Wajda és Roman Polanski operatőrével

Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026

Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul

a teljes dosszié

22. Miskolci CineFest

Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.

Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében

Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten

Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- Kellesz nekem.
- Ugyan honnan tudod? Csak kétszer repültél.

Csillag születik

Oszd meg! Az összes idézet