A korábbi évek hagyományait folytatva a friss francia filmtermés legjobb darabjai mellett más frankofón országok (Belgium, Kanada, Görögország, Románia, Svájc, Tunézia stb.) kiváló filmjei is helyet kaptak a programban.

Ebben az évben a főszerep Isabelle Huppert-é lesz: február 26-án a cannes-i mustrán is induló Valley of Love (r: Guillaume Nicloux) című filmjével nyit a fesztivál. A gyönyörű történetben filmbeli partnere ismét Gérard Dépardieu – 35 évvel Michel Pialat Loulou-ja után, amit a március 8. és 22. között a Francia Intézetben zajló, Isabelle Huppert hét arca ciklus keretében, négy másik filmmel együtt le is vetítenek. Az idei válogatásban premier előtt lesz látható Joachim Trier filmje, a Hétköznapi titkaink, amely egyben a fesztivál záróvetítése is március 6-án, az Urániában.

Vincent Lindonnal, a francia szerzői film másik védangyalával két nagyon fontos filmben találkozhat a közönség az idei filmnapokon: Stéphane Brizé Mennyit ér az ember? című alkotásában – ezért az alakításért a Cannes-i Fesztivál interpretációs-díját nyerte el – valamint Joahim Lafosse Fehér lovagokjában.

A "kibillentség", a kívülállóság kiapadhatatlan témát szolgáltat a filmművészet számára. Ebben az évben, a Lábuk alól a talaj ciklus olyan filkmeket fog össze, amelyek szereplői nincsenek igazán a helyükön. Ilyen az Omar Sy (Életrevalók, Samba) által megformált első, a párizsi Bel époque idején fellépő színesbőrű bohóc a Csokoládé című életrajzi filmben. Francia és magyar rövidfilmekből álló válogatásunk idén is a fiatal alkotókat helyezi a középpontba. A vetítéseken a magyar rendezőkkel személyesen is lehet majd találkozni.

2016-os filmnapok újdonsága az éjszakai mozi lesz két olyan eredeti hangvételű alkotással, amelyek igencsak elütnek a közelmúlt francia filmfelhozatalától. A Night Fare igazi zsánerfilm, a B kategóriás amerikai krimik stílusos továbbgondolása, Alice Winocour Maryland című misztikus thrillere pedig óhatatlanul beszippantja a nézőt, ami egyrészt a műfajhoz tartozó feszültségnek, másrészt Gesaffelstein zenéjének köszönhető.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, valamit a 2016-os év másik újításaként a Cirko-Gejzír moziban tarott vetítések után a fesztivál még tizenegy városban, Debrecenben Egerben, Győrben, Jászberényben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Tatabányán, illetve a Budapesti Francia Intézetben folytatódik egészen a hónap végéig.

A tejes program a fesztivál brossúrájában és a Francia Intézet oldalán elérhető. A filmekre jegyek válthatók online a mozik oldalán, valamint mindkét helyszínen. A Francia Intézet vetítései ingyenesek.