Tisza Balázs Helló, kő kóla? című filmje nyerte a 30 év alatti rövidfilmesek alkotásait bemutató BIG Filmfesztivált, amelyet nyolcadik alkalommal, szombaton rendeztek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A második helyezett a fesztiválon három filmmel is induló Galkó Katalin-Rénes Márton páros lett Hunter című filmjükkel, míg a zsűri a harmadik legjobb rövidfilmnek járó díjat Fazekas Gyöngyi Néma oroszlánok című művének ítélte.
A Bródy Imre Gimnázium (BIG) házi rendezvényéből kinőtt fesztivál közönségdíját Anca Iris Egyre kevesebben című filmje érdemelte ki.
A szervezők közlése szerint az eddigi leglátogatottabb fesztiválon vannak túl az idén, hozzávetőlegesen 250-en vettek részt aktívan az eseményen, de az esti díjátadó gálára is plusz székeket kellett vinni az Uránia kávézójába.
(Forrás: MTI)
Még több magazin
magazin
Hat év kihagyás után újra mozifilmben láthatjuk Matthew McConaughey-t. Hatalmas hollywoodi blockbuster helyett azonban egy olyan kis költségvetésű…
tovább
magazin
Bővelkedik magyar filmes premierekben az előttünk álló ősz és tél, szinte minden héten látható lesz új hazai alkotás a mozikban. A következő hónapok…
továbbFriss
Bemutatták Horvát Lili legújabb filmjét Velencében
Elkészült Herendi Gábor új családi vígjátékának előzetese
Sopsits Árpád retrospektív lesz az Art+ moziban
Már lehet nevezni a 22. Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra
Vácz Péter lesz az Etiuda&Anima animációs versenyének zsűritagja
Közel ezer gyerek térítésmentesen láthatja a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnyét
Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié- Régen töröm a fejem, hogy miért nem tér maga vissza Amerikába. Meglépett valami pénzzel? Vagy megszöktette egy szenátor feleségét? Vagy megölt valakit? Csoda romantikus lenne.
- Eltalálta mind a hármat.