Mivel idén elmaradt a 44. Magyar Filmszemle, így elmaradt az az izgalom is, ami a kisfilmes blokkok vetítését előzte meg. Nem volt alkalom és lehetőség megismerni az elmúlt évben készült munkákat, pedig az fiatal tehetségek ugyanúgy alkottak, mint a korábbi években - mi sem bizonyítja jobban, minthogy két nap alatt 26, azaz huszonhat kisfilmet vetítenek le a Toldi mozi két termében. A Daazo.com szervezésében megvalósuló Friss Hús nevű rendezvényen szeretnék láttatni azokat az alkotókat, akik a rövidfilmes műfajban dolgoztak az elmúlt év során, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a feltörekvő filmeseknek.

Lesz Parti-Nagy Lajos (Kispárizs), Cserna-Szabó András (Nagyanyám köldöke) és Tar Sándor (Lágy eső) adaptáció, új filmmel jelentkezik Török Feri (Brigád), a Dési-Móray páros (Valakit vacsorára), Papp Gábor Zsigmond (Én is téged, nagyon), sőt belenézhetünk Dyga Zsombor készülő filmjébe is (Dramaturg Tanács - a Couch Surf egy epizódja). Nagypál Orsi filmjét már Angelina Jolie is látta Szarajevóban (Körforgalom), Schwechtje Mihály filmjében Rezes Judit zsiráfot gondoz (A pingvinkonstrukció), Erdélyi Dániel pedig négy válságkorszakot hasonlít össze (103 szerda). Petrik Andrea és Elek Ferenc bankot rabolnak (Turiszt), Kovács Krisztiánnal és Jurisztovszky Sosával mindig ugyanaz történik (Loop), Pogány Judit egy autóban veszekszik Kovács Zsolttal folyton folyvást (Újratervezés).

A Friss Húson vetített filmekről bővebb információ található a Daazo blogján, a filmek trailereit pedig itt lehet megnézni.

A kisfilmeket összesen 5 blokkban vetítik majd a Toldi mozi mindkét termében, jegyeket blokkonként 600 forintos áron lehet vásárolni a Toldi mozi pénztárában. Online jegyelővétel itt

A Friss hús programjában szereplő rövidfilmek:

1. BLOKK MÁRCIUS 28. 19:30
Szabó Szonja: Turiszt
Erdélyi Dániel: 103 szerda
Gazdag Péter: Jó reggelt
Nagy Dénes: Lágy Eső
Marcell Wrochna: Stoppos


2. BLOKK MÁRCIUS 28. 21:00
Cristi Grosan: Együtt
Bouandel Doraya: Kanapé
Kovács Claudia: Mélylevegő
Dombrovszky Linda: Harmadnapon
Nagypál Orsi: Körforgalom


3. BLOKK MÁRCIUS 29. 18:00
Vizkeleti Dani: Szörnyetegek
Csuja László: A dugulás
Szőcs Petra: A kivégzés
Szabó Szonja: Prágai hétvége
Tóth Barnabás: Újratervezés


4. BLOKK MÁRCIUS 29. 19:30 
Oláh Kata: End
Désy-Móray: Valaki vacsorára
Papp Gábor Zsigmond: Én is téged, nagyon
Dyga Zsombor: Dramaturg Tanács
Lafka Dávid: Dumatúra


5. BLOKK MÁRCIUS 29. 21:00
Török Ferenc: Brigád
Arányi Vanda - Oláh Judit: Loop
Schwechtje Mihály: A pingvinkonstrukció
Harmi Gábor: Grimasz
Nagypál Orsi: Kispárizs
Lakos Nóra: Nagyanyám köldöke