Kézdi-Kovács Zsolt az Eurimages-ról és a hazai filmreform szükségességéről

A magyar filmszakma demoralizált, és ennek oka az elavult filmfinanszírozás. Ha ez így marad, Magyarország európai csatlakozása csak elmélyítheti a hazai filmes válságot – mondja Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező, az Európa Tanács Eurimages nevű filmtámogató szervezete igazgatótanácsának tagja.

– Külföldről nézve mintha minden rendben volna a magyar játékfilmmel. Egymást érik idén a sikerek: legutóbb a montreali fesztivál nagydíját nyerte el Sopsits Árpád Torzók című alkotása – a zsűriben ön is helyet foglalt. Itthon viszont súlyos helyzetről beszélnek a filmszakmában, újabb pénzforrásokat sürgetnek. Az Eurimages magyar képviselőjeként hogyan látja ezt az ellentmondást?

– A külföldi filmsikerek fontosak, mert – bár általában nem követik ezeket eladások – fenntartják azt a presztízst, amelyre szüksége van egy kis ország filmművészetének. Fontosak ugyanakkor az Eurimages-nak és nekem is, mert hivatkozhatom a támogatott filmek sikerére. A nemzetközi koproducerek és azok, akik a támogatásokat osztják, nem szeretnek ismeretlen művészeknek pénzt adni. Ami viszont a financiális oldalt illeti, nemcsak mi érzékeljük, hogy baj van, és nemcsak a finanszírozással van baj. Mérgesek rám a kollégáim, amikor meg szoktam jegyezni: a hazai filmes szakma demoralizálódott. Nem váltak immorálissá a filmrendezők és a producerek, de a helyzet olyan viselkedésre kényszerít valamennyiünket – magamat is ide sorolom, hiszen rendezőként néha én is próbálok filmet készíteni –, amelyek Európában elképesztőeknek tűnnek.

– Mire gondol?

– Magyarországon szinte minden filmet úgy indítanak el, hogy nem lehet tudni, elég lesz-e a befejezéshez a pénz. Sőt általában azt lehet tudni, hogy nem lesz elég. Külföldön csak akkor indul el egy produkció, ha már összeállt a költségvetéséhez a fedezet. Az Eurimages nem is ad támogatást addig, amíg ez nem teljesült. A magyar producer tehát kénytelen azt a látszatot kelteni – vagyis hazudni –, mintha megvolna a teljes összeg, holott a pénze legfeljebb a forgatásra elég, és ha az elfogyott, elkezd „koldulni” a hiányzó öszszegért.

– Hogyan lehet ilyet „hazudni”?

– Vannak olyan tételek egy film költségvetésében, amelyek nem kötődnek pontos számlákhoz. A magyar rendezők például többnyire úgy filmeznek, hogy talán soha sem kapják meg a gázsijukat, vagy a nagy részét csak később, az utolsó támogatásból. Hasonló sorsra jut a színészek és az egész stáb gázsija. A lehető legalacsonyabbra szorítanak minden költséget, főként a személyi kiadásokat.

– Akkor miből élnek a filmkészítők?

– Hát, nem a játékfilmgyártásból, a stáb általában a rendező iránti tiszteletből vagy a film iránti szeretetből vállalja a munkát. Még a legtermékenyebb rendezők sem tudnak folyamatosan játékfilmen dolgozni.
(részlet)
Népszabadsag