Fliegauf Bence: Mi másról lehetne beszélni? Szerintem mi mindannyian egy szkafanderben ülünk, és végiglebegünk az életen. Pszichonauták vagyunk. Ehhez nem kell meditálni meg spirituálisnak lenni. Elég lemenni a közértbe. Én ebben a gyerekekre, bolondokra és keleti bölcsekre jellemző tudatsávban szeretek időzni. Megragadok minden alkalmat, hogy ebben legyek, annyira élvezem. A filmkészités például egy ilyen alkalom. Hálás vagyok, hogy ez a mesterségem.
Filmhu: Mi indította el benned a Liliom ösvény gondolatát?
F.B.: A fiammal eltöltöttünk egy álomszerű délutánt a tétényi fensikon. Semmi rendkivűli nem történt: gördeszkáztunk, megettünk egy zöld almát, gyékény termést szórtunk a szélbe, és megismerkedtünk egy down-szindrómás kislánnyal. Mondom, semmi különös nem történt, csak valahogy olyan varázslatosan álltak össze ezek az apró élmények, hogy Jancsival máig fotográfikusan emlékszünk erre a délutánra. Este úgy aludtam el, hogy az volt az utolsó gondolatom, hogy nekem ezek az élmények mennek a legmélyebbre. Ekkor kezdtem gondolkodni a Liliom ösvényen.
Fliegauf Bence és Sótonyi Bálint a Liliom ösvény forgatásán
Filmhu: Mennyire személyes ez a történet?
F.B.: Mondok egy példát: a Liliom ösvényben szó esik egy gyerekről, akit bezárnak a pincébe. Engem nem zárt be senki pincébe gyerekkoromban. Viszont nyolc-kilencéves koromban sokszor bekéredzkedtem a kamrába, leakasztottam a nagyapám zseblámpáját, és lementem a pincébe. Mindenféle kincsek után kutattam, de főleg azért mentem le, hogy megkeressem azt a helyet, ahol anyám aludt a háború alatt. Ez tulajdonképpen egy polc volt, ahol a három testvér aludt. Anyám feküdt legbelül, a fal mellett. Azért kellett a pincében aludniuk, mert a kertben, a rózsa bokor helyén egy tigris tank lőtte az oroszokat, akik válaszul lyukacsosra golyószórózták nagymamámék házát. Amikor én ott álltam 9 évesen, a polc teljesen közönséges volt, nagyapám festékeket és ecseteket tartott rajta. Aztán eltelik 38 év, és én irok egy történetet, amiben bezárnak egy gyereket a pincébe. Persze, hogy személyes történet.
Filmhu: Nagyon érdekes a női karakter, a chat-üzenetekben megjelenő apa és a kisfiú szerepe is. Mintha tézis, antitézis, szintézis leosztás lenne közöttük. Felmerült ez benned?
F.B.: Nem gondoltam így rá, sem akkor, amikor irtam, sem utána. A chatben engem az érdekel, hogy mennyi érzelmet képes közvetiteni. Szépen egymásba lehet szeretni chaten keresztül, meg szakitani, és elválni is lehet igy. Szerintem ez romantikus. Nekem csak a parfüm hiányzik ebből, nagyon szerettem, amikor olyan szerelmes vagy szakitó leveleket kaptam, amik illatoztak. Ilyenkor a legolcsóbb pacsuli is mennyei illatú volt.
Filmhu: Milyen kihívást jelent a számodra a hiperérzékeny nőalakok megjelenítése?
F.B.: Ha megnézem a nőket a filmjeimben, csak azt a közös vonást látom bennük, hogy egyedül lebegnek a világban. Olyanok mint egy elszabadult lufi: szabadok, de nem tartoznak senkihez. Ez a két dolog lehet, hogy mélyen összefügg.
Stefanovics Angéla és Sótonyi Bálint a Liliom ösvény című filmben
Filmhu: Bátor és nagyszerű döntés volt Stefanovics Angélát főszereplőnek választani, színészi játéka az utolsó utáni pillanatig megőrzi a feszültséget. Mi fogott meg a karakterében?
F.B.: Angéla egy csettintésre elő tud pattintani magából egy gyereket vagy egy tinit – azon túl hogy ez alkati dolog, nagyon koncentrált szinészi teljesitmény is. Ami szerintem különösen izgalmas benne, az ennek éppen az ellenkezője: soha nincs egy olyan másodperce a jelenlétének, amiben ne lenne benne egy gyerek. A Lililom ösvényben talán ebből adódik a feszültség: miközben egy anya és fiú története ez, ezzel egy időben két gyerek lép rá az ösvényre, ami a rengetegbe vezet. A félelem gyakran farag felnőttet egy gyerekből, és gyakran változtatja gyerekké a felnőttet. Ekkorra elvesznek a szerepek, illetve összekeverednek, és valami más kerül elő. Valami olyasmi, amit érdemes lefilmezni.
Filmhu: Milyen viszony alakult ki a kisfiút alakító Sótonyi Bálint és Stefanovics Angéla között a forgatáson? A filmben ugyanis olyan természetességgel jelennek meg egymás mellett, mintha nem is játszanának.
F.B.: Örülök, ha igy látod. Számomra ebben filmben éppen az ő viszonyuk ambivalens. A forgatókönyvben sokkal-sokkal közelebb voltak egymáshoz. A forgatáson viszont kialakult közöttük egy távolság. Sokat küzdöttünk ezzel, de végül arra jutottam, hogy egy olyan multú nő, mint Rebeka, valószinűleg nem tud ennél közelebb menni senkihez. Aki diszfunkciós családban nő fel, annak az az egyik legnagyobb teher, hogy folyamatosan monitorozza magát. Állandóan figyel, melyik lesz az a pillanat, amikor megjelenik benne a diszfunkció. Mikor válik ő is olyan szörnyeteggé, mint az apja vagy az anyja volt. Ebbe könnyen bele lehet fáradni. Ilyenkor a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy távol tartom a szörnyet. Csak annyira megyek közel a szeretteimhez, amennyire okvetlenül muszáj.
Stefanovics Angéla és Sótonyi Bálint a Liliom ösvény című filmben
Filmhu: A filmkészítés komplex alkotói folyamat a számodra, az írás mellett te komponálod a zenét és a hangzást is. Mi a sorrend? A történet hozza a hangzást, esetleg együtt születik vele?
F.B.: Mint mindenki, én is sokat küzdök a monotóniával. Amikor már kiszárad az agyam az irástól, akkor megöntözöm egy kis zenével, és forditva. Én szinergikusan dolgozom. Ez nagyon komolyan hangzik, pedig éppen a játék a lényege. Én játékból próbálom ki, hogy milyen lenne ez vagy az a hang, vagy ez vagy az a helyszin, vagy ez vagy az a mondat. És akkor amilyen lesz a hang, az hatni fog a helyszinre, ami viszont a mondatra hat majd. Bennem nincs olyan kifinomult kommunikációs készség, mint a rendező kollégáimban, hogy ezeket a nüanszokat elmagyarázzam egy zeneszerzőnek, vagy egy sound designernek meg a látványtervezőnek. Ezért szeretek ennyi mindennel játszani, mert akkor nem kell összekötnöm különböző kreativ terülteket, hanem azok már abstart össze vannak kötve. Ha valamitől olyanok a filmjeim, amilyenek, akkor az szerintem ettől a munkamódszertől van. Úgy hivják ezt: amatőr filmezés.
Filmhu: A belső képek, mély emlékek kifejezésére kétféle vizuális nyelvet használtok Lovasi Zoltán operatőrrel. A valóságot megjelenítő sötét tónusú világot egy roncsolt, videó-hatású képfolyam hasítja meg időről-időre. Kinek az ötlete volt és hogyan készültek ezek a kísérletifilm-szerű felvételek?
F.B.: Egyre jobban vonzódom a roncsolt képhez. Nagyon érdekelnek az alternativ technikák: az okostelefonok kamerája, a gopro, a nightshot. Vannak szobrok, amiket csak márványból és bronzból lehet elkésziteni. És vannak olyan szobrok is, amiket meg csak hungarocellből és jégkrém pálcikából. Szerintem attól sem kell megijedni, ha valaki keverve használja ezeket. A Liliom ösvény ilyen film lett.
Fliegauf Bence a Liliom ösvény című film forgatásán
Filmhu: A térbe- és az időbe-vetettség is nagyon meghatározza a filmet, miért volt fontos a számodra, hogy az emlékezetet ilyen erősen a helyekhez kösd?
F.B.: Ezen még nem gondolkodtam. A pincés emlék, amit az előbb meséltem, az is eléggé helyhez kötött. Nem tudok rá válaszolni.
Filmhu: Sokáig készült ez a film, eltartott egy darabig, amíg végigjártad a Liliom ösvényt. Mit adott neked ez a „kirándulás”?
F.B.: Lelkileg semmi különöset. Ez egy újabb fejezet abban a mesés könyvben amit irok itt már egy ideje. Sötét, kissé fésületlen mese lett, azt nem tudom, hogy jó e, de az biztos, hogy szép.
