A Franciaországban június eleje óta tartó magyar kulturális évad programjainak jelentős, fontos tényezői azok a bemutatók, vetítések, amelyeket magyar filmekből tartanak; a magyART keretében 40 magyar játékfilmrendező mutatkozik be a francia közönség előtt - mondta Kézdi-Kovács Zsolt, az Eurimages magyarországi irodájának vezetője egy csütörtöki, budapesti beszélgetésen.

A Magyar Filmunió korábbi vezetője - aki a magyar évadot megelőző három évben a filmes programok előkészítésén dolgozott - ismertette: a magyART fél éve alatt 140 magyar mozgóképet vetítenek francia mozikban, neves fesztiválokon.
Magyar filmek eddig, ilyen mennyiségben és koncentráltan még sehol nem jelentek meg külföldön, és ez többek között azt eredményezi, hogy a franciák "újra felfedezik" a magyar filmeket, nem csak a nagy öregeket, hanem a fiatal alkotókat is - fejtette ki meglátását.
Kézdi-Kovács Zsolt elmondása szerint a magyar évad ideje alatt bemutatandó alkotásokat javarészt a franciák válogatták ki, ezt a válogatást segítette az is, hogy a program összeállítása előtt francia fesztiválok igazgatói, kritikusok két héten át Magyarországon böngésztek a filmek között.
Kiss Enikő, a Magyar Filmunió munkatársa jelezte: a nyáron már több nagyobb vetítéssorozat volt a magyART keretében, így például bemutatták Enyedi Ildikó, Erdőss Pál, Szabó István, Tímár Péter rendezéseit, Tarr Béla teljes életművét két filmes esemény is programjára tűzte, illetve válogatásvetítés volt Forgács Péter alkotásaiból is.
Még ezekben a napokban is tart Párizsban az a vetítéssorozat, amelyet Jancsó Miklós és Szabó István filmjeiből állítottak össze; szeptember 19-től október 2-ig pedig fél évszázad magyar filmjeiből készült válogatott programot tűznek műsorra, amelyben helyet kapott Fábri Zoltán, Gothár Péter, Gödrös Frigyes, Huszárik Zoltán, Janisch Attila, Jeles András, Makk Károly, Szőts István alkotása, és Török Ferenc első rendezése a Moszkva tér is - sorolta.
Kiss Enikő megjegyezte: nagy jelentőségű esemény lesz a Versailles-ben tartandó filmgála szeptember 21-én, ahol Korda Sándor 1918-ban készült némafilmjét, az Aranyembert vetítik le, élő zenekísérettel, kíséretként Selmeczi György erre az alkalomra komponált művét adják elő.
Novemberben a Budapest Filmstúdió 40 éves terméséből vetítenek összeállítást Lyonban; a Balázs Béla Stúdió filmjei is vászonra kerülnek Tourcoingban, a Modern Művészeti Központban; az Amiens-i Nemzetközi Filmfesztiválon Cakó Ferenc animációs filmjeit mutatják be, de a fesztivál műsorára tűzi Enyedi Ildikó több alkotását, és Szomjas György két filmjét is.
Az év végéig magyar filmek bemutatóinak helyszíne lesz a Versailles-i Roxane mozi, a strasbourgi Modern Művészetek Múzeuma, és a Louvre auditóriuma is.
MTI