2020 tavaszán újra megrendezik az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó 8. Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált, amely az elmúlt évek alatt a rövidfilm első számú ünnepévé nőtte ki magát Magyarországon. A magyar programba összesen 28 filmet válogattak be, köztük 12 női rendező alkotását.

Két rendező kétszeresen is szerepel az idei fesztiválon: Rudolf Olivér és Török Marcell is 2-2 filmmel lesz jelen a Friss Húson, ahol többek között a korábbi Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni Szilágyi Gáborral együtt rendezett új filmje, az Orsi és Tenshinhan is bemutatkozik. A filmben egy Dragonball-rajongó kisfiú erején felül próbálja kiharcolni nővére, a tinédzser Orsi figyelmét.

Szeleczki Rozália: Mióta velem jár

A többszörösen díjnyertes Dombrovszky Linda Újjászlületés című kisfilmje egy szibériai gulág tábor egykori rabjának igaz története arról, hogy a legnagyobb borzalmak és szenvedések közepette is van remény, hogy emberek maradjunk.

Bartha Máté Szél viszi című diplomafilmje már látható volt a Verzió fesztiválon, ott a diák-és elsőfilmes versenyprogramban debütált, és lett a kategória legjobbja. Főhőse, Vivien 18 évesen, a gyámság kötelezettségétől szabadulva úgy dönt, a saját lábára áll és megváltoztatja az életét. Rendes munkáról, és szerető partnerről álmodik és arról, hogy újra találkozik édesanyjával. De vajon elég erős-e ahhoz, hogy megváltoztassa sorsát?

Az Akik maradtak sztárja, Szőke Abigél Konkol Máté és Papp Tamás Vakáció című filmjében egy vidéki lányt alakít, akinek gyorsan fel kell nőnie, valamint Pantyi Petra Reggelim a vacsorád című alkotásában is látható lesz.

Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt is megjelenik a nagy vásznon, rövidfilmes szerepben. A Friss Húson korábban a Legjobb Színész díjával kitüntetett Vilmányi Benett a Szabadok című filmmel tér vissza.

 Korom Anna: Mónika nem akar a földön járni

A zene több filmben is fontos szerephez jut. Korom Anna a Mónika nem akar a földön járni című filmjében egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját látjuk, míg Szeleczki Rozália Mióta velem jár című alkotásában a nyolcvanas évek underground Budapestjén játszódik, és Tasnádi Bence alakítja benne a fiatal rockzenész apukát. Útóbbi két filmről, ahogy a versenyprogramban szereplő több másik alkotásról, az SZFE idei diplomamunka vetítése kapcsán itt írtunk részletesen. 

Idén összesen 6 animáció lesz a Friss Húson, köztük Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása is: a rendező korábban A nyalintás nesze című filmmel versenyzett a fesztiválon, a Szimbiózist pedig olyan rangos nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Slamdance, az SXSW vagy Annecy.

Ezek mellett számos különleges és magas művészi értéket képviselő alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelennek majd a fesztiválon.

Konkol Máté, Papp Tamás: Vakáció

A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.

Az eseménysorozatra 2020. március 23. és 29. 2020. szeptember 10. és 16. között kerül sor a budapesti Toldi moziban. A nemzetközi versenyprogramról itt számoltunk be. A szervezők hamarosan bejelentik a fesztivál hagyományos (Queer, Horror) szekciói mellett az idei év újdonságait is.


Magyar versenyprogram:

A vége (r.: Gyimesi Anna)

Agape (r.: Beleznai Márk)

Alvások (r.: Ászity Boglárka)

Anja (r.: Baranyi Gábor Benő)

Az ezredes a vörös nőért sír (r.: Nagy V. Gergő)

Családi kör (r.: Török Marcell)

Csillagok, csillagok (r.: Török Marcell)

Fonica M-120 (r.: Rudolf Olivér)

Ha egyszer (r.: Wrochna Marcell)

Halak a hálóban (r.: Nagy Lili)

Helfer (r.: Szöllősi Anna)

Kelet (r.: Dávid Attila)

Menned kell (r.: Szabó Márton István)

Minden este, mikor leviszed a szemetet (r.: Rudolf Olivér)

Mióta velem jár (r.: Szeleczki Rozália)

Mónika nem akar a földön járni (r.: Korom Anna)

Orsi és Tenshinhan (r.: Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor)

Pá kis Panelom! (r.: Darabos Éva)

Reggelim a vacsorád (r.: Pantyi Petra)

Szabadok (r.: Bernáth Szilárd)

Szél viszi (r.: Bartha Máté)

Szimbiózis (r.: Andrasev Nadja)

Szökési sebesség (r.: Rebák Tamás)

Szünet (r.: Kölcsey Levente)

Újjászületés (r.: Dombrovszky Linda)

Vakáció (r.: Konkol Máté, Papp Tamás)

Vannak problémáim (r.: Debreczeni Zsuzsanna)

Vasárnap (r.: Berényi Andor)

Borító: Orsi és Tenshinhan