"Nagyon jó lenne, ha a filmszakma együttesen tudná képviselni az érdekeit és nem utolsósorban az értékeit. Az egyik legnagyobb probléma, hogy bizonytalanság van, információhiány, minden kiszámíthatatlan, és több mint fél éve stagnál a filmipar. A filmesek lehetetlen helyzetbe kerültek, köztük olyan alkotók, akik az elmúlt években minimális pénzből készítettek filmeket, rengeteg fesztiválsikerrel képviselve Magyarországot a nemzetközi porondokon."

"A legnagyobb kár az időveszteség és a filmszemle sorsa" - fogalmazott a filmrendező, aki legutóbb a cottbusi filmfesztiválon a német külügyminisztérium Kultúrák közötti párbeszéd díját kapta meg Vespa című játékfilmjéért. A 41. Magyar Filmszemlén több kategóriában is díjazott alkotás (legjobb eredeti filmzene, a legjobb színészi alakítás különdíja) 2010-ben több nemzetközi fesztiválon is szerepelt, a genfi Cinema Tous Ecrans elnevezésű seregszemlén Groó Diana a legjobb rendezőnek járó Reflet d'Or díjat érdemelte ki.

 

csoda_krakkoban2_500

Csoda Krakkóban


"A film két olasz fesztiválon szerepel 2011-ben, de amióta a Magyar Mozgókép Közalapítvány ellehetetlenült, csak remélni merem, hogy nem ugyanez a sors vár a Magyar Filmunióra, amely a magyar filmek fesztiválszerepléseit segíti és koordinálja" - nyilatkozta rendező, aki szerint a Vespa "nagy versenykörei" már véget értek, a már említett fesztiválok mellett Montrealban, Vancouverben, Isztambulban, Sao Paulóban, Ghentben, Viareggióban és Sienában is vetítették.

vespa_500

Vespa


A rendezőnő arra a felvetésre, hogy a sikeres külföldi szereplések ellenére idehaza csekély érdeklődés és annál több indulat fogadta a filmet, a következőket mondta: nem csak magyar jelenség a művészfilmek iránti érdektelenség, viszont a rasszista felhangok annál inkább. "A művészfilmekre Nyugat-Európában sem mennek el az emberek, még a Cannes-ban díjazottakra sem. Minden filmnek megvan a maga fóruma. Mi a nemzetközi fesztiválokon voltunk eredményesek, és ezek a szereplések felérnek egy itthoni közönségfilm sikerével" - fogalmazott, majd hozzátette: a indulatok nem érték váratlanul.

"Felkészültem a támadásokra, noha azok durvábbak lettek, mint amelyeket az első játékfilmem, a Csoda Krakkóban után kaptam" - jegyezte meg. Hozzátette: a szélsőséges és rasszista reagálásokon túl sokkal inkább meglepték azok a kritikák, amelyek a Vespa valószerűségét kérdőjelezték meg és a realitást követelték egy játékfilm esetében. "Nekem az a fontos, hogy a hazai közönségtalálkozók során rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, és a nemzetközi visszhang is a lényeget értékelte: a történetbe rejtett társadalomkritika mellett a filmet méltatták" - fejtette ki. Groó Diana számára a legnagyobb dicséret a genfi fesztiválon hangzott el; a zsűri a Vespát a filmklasszikus Négyszáz csapáshoz hasonlította.

csoda_krakkoban_500

Csoda Krakkóban


A rendező idei terveiről úgy nyilatkozott, hogy ameddig a MMKA nem tudja kifizetni a már megítélt támogatást, addig új filmterveinek a forgatókönyvén dolgozik. "A támogatásról hat hónapja döntött a közalapítvány, és fogalmam sincs, megkapjuk-e az összeget" - mondta Groó Diána, aki a világ első rabbinőjéről szeretne filmet forgatni. "Műfajilag vegyesnek mondanám az eddigi elképzeléseket. A 3D-s számítógépes animáció és a fikciós dokumentumfilm keveredne benne" - tette hozzá. Másik terve, Breier Ádám rendező-forgatókönyvíróval közös munkája egy világhírű díva és egy transzvesztita barátságáról szól. "Erről még nem szívesen beszélnék bővebben, mert még messze van a végleges verzió" - mondta a rendező.