Öt magyar játékfilm Kalkuttában

A Magyar Filmunió híradásai szerint öt magyar játékfilm gazdagítja a november 10-én kezdődő kalkuttai nemzetközi filmfesztivál programját. A Nyugat-Bengál fővárosában megrendezett filmünnep India prominens nemzetközi filmszemléinek egyike. Elsődleges célja, hogy a nagyvilág filmművészetének kiemelkedő alkotásait az indiai közönségnek bemutassa.

Az idei válogatást Bollók Csaba Iszka utazása, Gigor Attila A nyomozó és Szomjas György A Nap utcai fiúk című alkotásai gazdagítják. A fesztiválhoz kapcsolódó „International Forum of New Cinema” Szabó István Rokonok és Kocsis Ágnes Friss levegő című munkáit tűzi műsorra.


Friss levegő


Bergendy a Terézanyu után mesefilmre vált

Film készül Berg Judit Mesék a Tejúton túlról című mesekönyvéből: a tervek szerint jövő ősszel kezdik majd el forgatni a gyerekeknek szóló fantasyt – tudatta az Index. A forgatókönyv nagy része már elkészült, a rendező Bergendy Péter lesz - jelentette Vágási Emőke, a film producere. A gyerekfilm forgatókönyvét az IBBY-díjas meseíró, Berg Judit és Szászi Zsuzsi közösen írják. "A forgatókönyvírás számomra teljesen új műfaj, igazából még most tanulom" - árulta el Berg Judit.


Terézanyu


Megkezdődött a VI. Közép-európai Olasz Filmfesztivál


November 6-án kezdődődött el a VI. Közép-európai Olasz Filmfesztivál Budapesten, Paolo Virzí „Az egész élet előtted áll” című filmjével. Az est vendége Isabella Ragonese színésznő, a film főszereplője volt.

Az Olasz Kultúrintézet által szervezett fesztiválon, mely a FILMITALIA és a Budapest Film közreműködésével jött létre, 11 új olasz film és egy gazdag Pupi Avati retrospektív – sorozat lesz látható. Ez utóbbinak az Uránia Nemzeti Filmszínház ad helyet.

Budapesten, a fesztivál keretein belül továbbá megtekinthetők a Szerelem, hazugságok és foci (Luca Lucini), Felhős hétköznapok (Silvio Soldini), Száz szegecs (Ermanno Olmi), Bocsáss meg, de szerelmemnek hívlak (Federico Moccia), A megfelelő távolság (Carlo Mazzacurati), Fogadj vissza (Anna Negri), A rejtekhely (Pupi Avati), A tó leánya (Andrea Molaioli), Első pillantásra (Sergio Rubini), A szél a maga útját járja (Giorgio Diritti) című alkotások.

A fesztivál Budapesten kívül Bécsben (november 6-14.), Pozsonyban (november 17-19.) és Krakkóban (november 21-26.) kerül megrendezésre.


Az egész élet előtted áll


Nevezz a Filmul de Piatră filmfesztiválra!

Románia egyetlen országos rövidfilmfesztiváljának első kiadását 2009. január 7–11. között szervezik meg Piatra-Neamţon (Karácsonyszigeten) – adta hírül a Filmtett.

A Filmul de Piatră szervezői november 30-ig várják a kizárólag Romániában készült kisjátékfilmeket, animációkat, dokumentumfilmeket. A versenyprogram mellett díjazott nemzetközi filmválogatások tarkítják a programot. A belépés ingyenes.

További részletek és jelentkezési lap itt találhatóak.