1952-ben a Sight & Sound csapata újszerű ötlettel állt elő: megkérdezte a filmkritikusokat, hogy szerintük melyek minden idők legjobb filmjei. Ez az ötlet mára hagyománnyá vált, a szerkesztők minden évtizedben kihozzák a legjobb 100-as listát, melyen szerepelni egyre nagyobb presztízst jelent.

A Sight & Sound szavazása ma már a filmkritikusok véleményének egyik legfontosabb mércéje, és az idei (nyolcadik) kiadás a valaha volt legnagyobb: 1639 résztvevő kritikus, program koordinátor, kurátor, archivátor és akadémikus küldte el a tíz legjobb filmre vonatkozó szavazatát. 2012-ben Hitchcock Szédülés című filmje volt az első, idén viszont a második helyre csúszott, és a korábbi nyertes, az Aranypolgár is lejjebb lépett.

2022 első helyezettje Chantal Akerman három és fél órás, 1975-ben megjelent filmje, a Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (Jeanne Dielman 23, quai du Commerce, 1080 Bruxelles), ezzel Akerman lett az első női rendező, aki a lista élén szerepel. A belga rendezőnek még egy filmjét találjuk a listán: a középmezőnyben láthatjuk a News from Home című 1977-es avantgárd dokumentumfilmjét.

Magyar vonatkozása is van a 100-as listának: Tarr Béla hét és fél órás Sátántangójának bérelt helye van a listán, az Amerikába emigrált Kertész Mihály pedig Michael Curtiz néven rendezte meg a legszebb romantikus filmek egyikét, a Casablancát, mely szintén nem maradhat ki ebből a körből. De találunk még egy külföldön tevékenykedő magyart, méghozzá két filmmel is: Pressburger Imre, illetve Angliába emigrálása után Emeric Pressburger és Michael Powell 1948-ban megjelent Piros cipellők (The Red Shoes) című táncfilmje, illetve a két évvel korábbi Diadalmas szerelem (A Matter of Life and Death) című rendezésük is a listán van. 

Piros cipellők

A kritikusok mellett a rendezőket 1992 óta kérdezi meg a Sight & Sound csapata, hogy szerintük melyek a világ legjobb filmjei. A megkérdezett direktorok száma minden évben bővül: 1992-ben 101 rendező szavazott, 2012-ben már 358 filmes vett részt a felmérésben, idén pedig 480 rendezőtől érkezett szavazat. Ez a szavazókör a világ minden tájáról származó kísérleti, művészfilmes, mainstream és zsánerfilmes alkotókat foglal magában.

A rendezők Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjét tartják a legjobbnak, a második helyen Orson Welles Aranypolgára, a harmadikon pedig Francis Ford Coppola Keresztapa című kultfilmje szerepel. A kritikusok szerint legjobbnak ítélt Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. a rendezők listáján az ötödik helyen szerepel, melyet szorosan követ a Szédülés.

A rendezők egy tizessel tették előbbre Tarr Béla magnum opusát, a Sátántangót a kritikusokhoz képest, valamint szintén szerepel a listájukon a Piros cipellők.

A kritikusok 100-as listája itt található, a rendezőké pedig itt böngészhető.

Forrás: Sight & Sound