A Filmkarnevál Petr Václav társadalmi drámájával, a cseh határvidéken játszódó Sosem vagyunk egyedüllel indul. A periférián élő emberek sorsával foglalkozó rendező korábbi, Kiút című filmjét két éve szintén a Filmkarnevál keretében vetítették.

Az Én, Olga Hepnarová című dráma egy megtörtént esetet dolgoz fel: Olga volt Csehszlovákiában az utolsó halálra ítélt és kivégzett nő. A cseh filmkritikusok ennek a cseh-lengyel-francia-szlovák koprodukcióban készült filmnek és elsőfilmes rendezőinek ítélték a legtöbb elismerést a 2016-os év terméséből.

A foci gyakori téma Csehországban is, bár az FC Roma csapata még nem gondolkodik nagyobb stadion építésén – egyelőre az emancipáció és önmaguk elfogadtatásának göröngyös útját járják. Szintén az emancipáció nemek közti mellékhatásait próbálják feltérképezni a Tigris elmélet alkotói, a film főszerepét, a „féktelen tigrist” a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Jiří Bartoška alakítja.


A budapesti vetítéssorozatot Jan Hřebejk cseh-szlovák koprodukcióban készült filmje, A tanítónő zárja, melynek története a manipuláció „művészetébe” avatja be a nézőt. Bár a történet a 80-as években játszódik, a film megtekintése során sokszor érezhetünk párhuzamot az adott kor és napjaink történései között.

A Toldi mozi vetítéseire már kaphatók a jegyek, míg a részletes program itt találjuk: http://toldimozi.hu/programok/cseh-filmkarneval-2017

(Címlap: Petr Václav: Sosem vagyunk egyedül)