Vannak még Szalacsik! – vallja Szűcs László, a UPC Magyarország média- és sajtókapcsolati igazgatója, a Minifilm Verseny és Megafesztivált szervező cég képviselője, egyben zsűritagja. Mint az ismeretes, a UPC Magyarország Kft. VideoGizmo néven közösségi videomegosztó portált nyitott, melyen bárki ingyenesen megmutathatja, mit tud – kamerával vagy akár mobiltelefonnal. A kábeltelevízió- és internetszolgáltató cég a filmversennyel tovább szeretné növelni az alkotókedvet, szerintük ugyanis nem kell külföldre menni a szórakoztató „netpercekért”, Szalacsi utódai szerte az országban várják a hazai kamerákat. December 8. és 11. között 26 ötperces érkezett be a Magyar szamuráj, 38 a Béla, 29 az Izom Gizmo kategóriában. Szűcs László azt is elárulta a filmhunak, hogy bár a kiírt kategóriák szándékosan nem voltak szájbarágósak, így is volt, aki rossz helyre töltötte fel pályamunkáját, ám ezt később a szervezők korrigálták. A beérkezett kisfilmek egyébként mind témaválasztásukban, mind technikai megvalósításban széles skálán mozognak. Vannak egy geggre élező vágatlan verziók, mobiltelefonnal felvett anyagok, meglévő felvételeket összeollózó munkák, zömmel mégis főcímmel, vége főcímmel ellátott, zenével felvértezett, gondosan megvágott filmek érkeztek a gizmó-oldalra.

Nem kell külföldre menni a szórakoztató „netpercekért”
Szűcs László szerint annak ellenére, hogy a mezőny csöppet sem egyöntetű, a zsűri nem lesz nehéz helyzetben. Ebben segítenek a komoly értékelési szempontok. A zsűri értékeli az ötletet, a vizuális eszközöket, a kategória-hűséget, és az olyan extrákat, mint a szerkesztés vagy a hang-effectek haasználata. A döntnökök élén egyébként Szőke András áll, aki Szűcs László megfogalmazása szerint bevitte a köztudatba az amatőrfilmezést, s azóta is a legmagasabb fokon műveli azt. Szirtes János videóművész szintén a szokványostól eltérő filmes megoldásairól ismert, míg Horváth Lajos Laboratory Ideas kreatív igazgatója egy másik „rövid műfajban”, a reklám terén járatos.

A döntnökök december 12-én dugják össze a fejüket, december 14-én a Merlin Színházban pedig már ki is derül, ki lesz az Apple MacBook noteszgép tulajdonosa. Az est folyamán természetesen levetítésre kerülnek maguk a filmek is, a további látványról Nagy Ágoston és Samu Bence, valamint a Kiégő izzók és a Neo Neon gondoskodik. A zenei körítésben pedig a Saint Privat és a Klaus Waldeck Ausztriából, illetve a Vad Fruttik, az Ez a divat és a Vono Box DJs. A folytatás a közönségé. December 14. és jauár 14. között egy hónapon keresztül lehet szavazni a kedvencekre. A jövő a hagyományőrzésé. „Abban bízunk, hogy lesz olyan sikere és rangja a fesztiválnak, hogy hagyományt teremthetünk vele. A fesztivál neve elé biggyesztett egyes szám is ezt feltételezi….”- mondja a sajtókapcsolati igazgató.