A rendezőzseni alkotása 1990-ben a cannes-i filmfesztiválon debütált, ahonnan a legjobb filmnek járó Arany Pálmát hozta el. Magyarországra a következő év májusában érkezett meg, még abban az időben, amikor Nicolas Cage állandó hangja nem Józsa Imre volt.  Schnell Ádám szólaltatta meg, aki Józsa halála után ismét szinkronizálni kezdte az amerikai színészt, a tavalyi A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya magyar változatában is őt halljuk. 

A Veszett a világ egy romantikus, szürreális és fekete humorú road movie, amit Lynch íróként is jegyez, Barry Gifford azonos című regényét adaptálva. Cage mellett olyan színészeket láthatunk benne, mint a Kék bársony után egy újabb Lynch-filmben tündöklő Laura Dern, Willem Dafoe, az alakításáért Oscarra jelölt Diane Ladd, a néhai Harry Dean Stanton, és a leginkább a Vissza a jövőbe George McFly-jaként ismerős Crispin Glover. A rendező eredetileg csak producerként szállt be a projektbe, azonban a könyv elolvasása után jobban bele akart folyni a munkálatokba, azt akarta, hogy az is lepődjön meg, aki a papíralapú változatot már ismeri: megváltoztatta az eredeti befejezést, hogy az jobban illeszkedjen saját világképébe.

A börtönből frissen szabadult Sailor Ripley (Cage) és szerelme, Lulu (Dern) messze maguk hagyják hagyják a lány otthonát. Lulu anyja (Ladd) olyannyira ellenzi a kapcsolatukat, hogy magánnyomozót (Stanton) és gengsztereket is a fiatal pár nyomába küld. Az út során egyre több fura alakkal találkoznak a szerelmesek, és több olyan áthallás is a kaland része lesz, ami ismerős lehet az Óz, a csodák csodájából vagy Elvis Presley hollywoodi éveiből.

Ladd és Dern a való életben is anya-lánya, Dern pedig a második olyan személy volt az Oscar történetében, aki szülei után kapott az Akadémiától jelölést: a Házassági történettel szobrot is nyerő, legtöbbeknek talán a Jurassic Parkból ismert színésznő már három nominációnál tart, az elsőt pedig anyjával közösen kapta egy évvel a Veszett a világ után.

 

Lynch extrém erőszakábrázolását több más alkotó is követte a '90-es évek elején az amerikai filmben, gondoljunk például Tarantino első nagy sikerére, a Kutyaszorítóban című alkotásra. A Veszett a világ szinkronnal és feliratosan is elérhető lesz limitált ideig a kiválasztott mozikban március 30-tól.