Az Európa Tanács azon mozgóképek elismerésére hozta létre filmdíját, melyek az emberi jogok jelentőségére irányítják a figyelmet. A díjat, amelynek sorsáról nemzetközi zsűri dönt, 2010. óta az isztambuli nemzetközi filmfesztiválon adják át. Szombat este a 31. alkalommal megrendezett isztambuli filmünnep díjátadóján Fliegauf Bence személyesen vette át a FACE-díjat legutóbbi rendezéséért.



A Csak a szél című filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A film egy cigánycsalád egyetlen napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. Az Alföldön forgatott film amatőr szereplőkkel készült, a mellékszerepekben hivatásos színészek is láthatók. Fliegauf Bence korábbi alkotótársaival dolgozott újra együtt: a film operatőre Lovasi Zoltán (Rengeteg), vágója pedig Xavier Box (Womb) volt. A film vezető producerei Mécs Mónika és Muhi András (Inforg-M&M Film).

Fliegauf Bence ötödik játékfilmje, a Csak a szél nemrég Ázsiában, a hongkongi filmfesztiválon is bemutatkozott, és hamarosan Észak-Európa rangos seregszemléjén a koppenhágai CPH:PIX-en is látható lesz.