Kapcsolódó anyagok

„Az ötlet olyan kézenfekvő, hogy várható volt, hogy többeknek is eszébe jut. De hogy olyan legyen, mint amilyennek megálmodtam, tudtam, nekem kell megcsinálnom a Mobilfilm Fesztivált” – nyilatkozta a fesztivál főigazgatója, Sáfár Zoltán a filmhunak. Sáfár, a nyolc éves Godot Galéria és a két és fél éve működő Dumaszínház alapítója másfél évvel ezelőtt kezdett el kísérletezni az új kifejezési formával, s hogy ne lehessen többé a technikára fogni a „filmtelenséget”, igyekezett minél alaposabban kitapasztalni a mobiltelefon adta lehetőségeket. A próbálkozások során számos meglepő, a film hőskorát felidéző technikai „újítással” gyarapította a mobilfilmezés technikai eszköztárát, többek között kifejlesztett egy partvisnyélből készített, állítható statívot.

Sáfár Zoltán referenciái között szerepel a fesztivál oldaláról letölthető Kísérlet 1. és Kísérlet 2. című kisfilm. Utóbbiban már különleges kameraállásokat és gyorsítást is alkalmazott, ahogy Tereskova Magyarország című klipjében is. A Geszti Péter-dal átirata egyébként a jogdíjak miatt csak az interneten látható, mint képzőművészeti akció.

Mobilfilm, videoklip, képzőművészeti akció
Sáfár Zoltán - Tereskova: Magyarország
A gyakorlott mobilfilmező Sáfár már egy hosszabb lélegzetvételű munkán törte a fejét, amikor belekezdett a fesztivál szervezésébe. Úgy döntött ugyanis, átadja a terepet a fiataloknak, hátha éppen a fesztivál felfedezettjeiből kerülnek ki a jövő filmrendezői. Amikor  a Dumaszínház kapcsán leült tárgyalni Márta Istvánnal, derült ki, hogy nincs egyedül tervével. Mivel elképzeléseik nem estek távol egymástól, a konszenzus hamar megszületett: legyen a Mobilfilm Fesztivál a Völgyben. Mindketten fontosnak tartották, hogy másokkal ellentétben, ne profitalapon, hanem a film oldaláról közelítsék meg a kérdést. A fesztiválon tehát minden ingyenes! Letöltés, feltöltés, jelentkezés…

Az ötlet olyan kapósnak bizonyult, hogy amíg tavaly furcsán néztek a mobillal és partvisnyéllel szaladgáló képzőművészre, ma mindenki felbuzdult példáján. Nem utolsósorban a fesztivál fő támogatója, a Nokia, amely a díjakat is adja. A közönségdíjas egy N73-mas, a fődíjas pedig egy háromszoros optikai zoommal felszerelt, DVD-minőségben rögzíteni képes N93-mas készülékkel lesz gazdagabb.

Felbuzdultak a művészek is. A KFT éppen most forgat klipet négy telefonnal, Kamarás Iván már elküldte 50 perces alkotását, de a zsűriben ülő Rudolf Péter is dolgozik a saját verzióján. A zsűri-helyek egyébként olyan kapósak, hogy még nem dőlt el, ki az a hat vagy hét személy, aki végül odaítéli a trófeát. Az már biztos, hogy az Üvegtigris alkotója mellett ott ül majd a nélkülözhetetlen „Völgy-kellék”, Szőke András, és a Hunnia Stúdiót vezető Sándor Pál, aki már igent mondott Márta István mobillal forgatandó filmjének produceri feladataira. A nemzetközi példa adott: Aryan Kaganof dél-afrikai rendező ugyanis nemrégiben játékfilmet forgatott - maroktelefonnal!

Sáfár Zoltán már most biztos benne, hogy a fesztivál hagyományteremtő lesz. Sőt, mivel külföldön már számos mustrát építettek a mobiltelefonnal készült filmek köré (2004-ben Chicagóban, 2005-ben Párizsban és 2006 januárjában Lisszabonban), viszont nincs összefogó erő, Sáfár nemzetközivé kívánja bővíteni a fesztivált. Tervéhez már domain-nevet is foglalt.

Az első Nokia Mobiltelefon Filmfesztiválra július 15-től várják a nevezéseket. Elfogadott bármilyen típusú mobiltelefonnal készített formátum, továbbá: Quick Time, AVI, Mpeg (adathordozók: CD, DVD, memóriakártyák, USB adathordozó), számítógépes utómunka, vágás megengedett. A pályaműveket folyamatosan fel lehet tölteni a www.mobilfilmfesztival.hu oldalra, de a fesztivál helyszínén, illetve Budapesten az Új Színházban (1062 Paulay Ede u. 35.) is lehet jelentkezni. A mobilfilmek maximális mérete 20 MB lehet. A leadási határidő augusztus 4. 20 óra. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó augusztus 5-én 18 órakor lesz Monostorapátiban a Művelődési Házban.