Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmje bekerült 2010 legjobb európai rövidfilmjei közé – tudatta a Magyar Filmunió. A cannes-i magyar rövidfilm díjat nyert a görögországi Dramaban szeptember 26-án véget ért nemzetközi rövidfilmfesztiválon. A Dramaban nyert trófea jelentőségét emeli, hogy az automatikus jelölést eredményez az Európai Filmakadémia 2010-es rövidfilm díjára. Rotterdamtól Szarajevóig 15 európai filmfesztivál nyerteséből választja ki az Európai Filmakadémia közel 2000 tagja az év legjobb rövidfilmjét. Az Európa Filmdíjakat december 4-én Tallinnban adják majd át.

 

ittvagyok_500



Rigai elismerés a Pál Adrienn-ért

A Magyar Filmunió értesülései szerint sikert aratott a lett főváros nemzetközi filmfesztiválján, a kétévente megrendezett rigai Arsenals-on Kocsis Ágnes új játékfilmjével. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült Pál Adrienn című filmet a nemzetközi seregszemle ökumenikus zsűrije elismerő oklevéllel méltatta. Az elismerést Kocsis Ágnes személyesen vette át tegnap este Rigában. Az európai koprodukcióban készült, és Cannes-ban díjazott Pál Adrienn című mozifilm, Lettország után Svájcban és Brazíliában is bemutatkozik majd.

pall_adrienn_500



Dunai László filmje is nyert a Călăraşi-i Filmfesztiválon

Dunai László, a Sapientia EMTE Fotóművészet, Filmművészet, Média szakának volt diákjának Víz alatt című államvizsgafilmje nyerte a tizenkettedik alkalommal megrendezett Călăraşi-i 7 Művészet Országos Filmfesztivál legjobb diákfilmjének járó elismerést – adta hírül a Filmtett. Dunai László a díjat a bukaresti Univerisatea Media diákja, Cristian Corduneanu Liftier autorizat című filmjével közösen megosztva nyerte, a fődíjat pedig Răzvan Sănescu Icre negre című alkotása érdemelte ki.