"Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam, hogy én vállalhatom a 2020-as Berlinale zsűrielnökének tisztjét - egy olyan fesztiválét, melyet már hosszú évek óta csodálok és mindig örömmel látogattam. Berlinbe jönni a fesztiválra különleges élvezet számomra: nemcsak arra nyújt lehetőséget, hogy visszatérjek ebbe a nagyszerű városba, hanem hogy megnézhessem ezeket a válogatott filmeket és megtárgyaljam őket kollégáimmal" - nyilatkozta.

Jeremy Irons a nemzetközi filmes és színházi világ egyik legjelentősebb művésze. Számos mozis és televíziós produkcióban bizonyított, munkái során sok nemzetközi rendezővel dolgozott együtt, köztük David Lynch-el, Ridley Scottal, Szabó Istvánnal, Bernardo Bertoluccival és sok más alkotóval.

Először 2011-ben érkezett vendégként a Berlinaléra, a Krízispont című film főszereplőjeként. A színész számára a világhírnevet az Utolsó látogatás című sorozat és A francia hadnagy szeretője című film hozta meg számára 1981-ben. Filmes karrierje előtt színházi színészként volt ismert, többek között a londoni West Enden. A Royal Shakespeare Company tagjaként filmes sikerei után is hű maradt a színpadhoz.

Forrás: MTI / Borítókép forrása: Variety