Rejtő Jenő A detektív, a cowboy és a légió című kisregénye alapján A Fekete Múmia Átka címmel forgat tévéfilmet Madarász Isti. A 13 napos forgatás június 16-án veszi kezdetét egy régen bezárt svábhegyi szanatórium épületében - tudtuk meg a rendezőtől.

A film egyetlen délután alatt játszódik a ponyvaírók törzshelyének számító Abszint kávézóban, ahol Plocknak, a specialistának (Schmied Zoltán) egy fogadás miatt mindössze három órája van, hogy megírasson egy detektívregényt a tehetségtelen, de lelkes Gerzsonnal (Molnár Gusztáv), különben búcsút mondhat a karrierjének és a menyasszonyának (Radnay Csilla). A főbb szerepeket Haumann Péter, Szervét Tibor, Kovács Lajos, Józsa Imre, Hajduk Károly és Vásári József játsszák, de feltűnik Hegedüs D. Géza, Tamási Zoltán és Kovács Vanda, sőt egy hulla szerepében még maga a rendező is. (Sok-sok fotóért kattintsatok a produkció nemrég indult Facebook-oldalára.)

múmia600

Józsa Imre, a cowboy (forrás: Facebook)

„Ez a kisregény (...) különleges, mert nem tipikus Rejtő-darab. Egyrészről az egész sztori egy kávéházban játszódik, azaz egy zárt térben, és mint ilyen, igazán alkalmas a tévéfilmes feldolgozásra. Mozifilmes hosszra nem is igazán lehetne ezt a történetet kihúzni, de a tévés körülbelül 55 perc éppen passzol hozzá. Az a vicc, hogy mikor felmerült az ötlet, akkor leemeltem a polcról az ősrégi példányomat, és mutogattam mindenkinek ezt az írást, tele aláhúzásokkal és jegyzetekkel, ahogyan én azt már középiskolás koromban elkezdtem kidolgozni és filmmé alakítani. Szóval ez esetben nem kamu, hogy én ezt mindig is meg akartam filmesíteni” - mesélte korábban a filmhunak a rendező.

Rejtő kisregényét Hegedüs Bálint forgatókönyvíró dolgozta át, az operatőr Nagy András lesz. A filmet a Filmpositive gyártja. A Médiatanács a Fehér György pályázaton 86 millió forinttal támogatta a tévéfilm elkészítését.