A rendezvényt azért teszik át májusra a szervezők, mert az esemény nyitófilmje, a Frenk vagyok című alkotás egyik rendezője, Metod Pevec és egy meglepetésvendég nem tud most Budapestre utazni. Nerina T. Kocjancicet, a Szlovén Filmközpont promóciós és forgalmazási vezetője elmondta: "fontos számunkra, hogy az ötödik Szlovén Filmnapokat kellő hangsúllyal szervezhessük meg, de úgy gondoljuk, hogy a szlovén vendégek sajnálatos távolmaradása épp az ünnepélyességétől és fesztiváljellegétől fosztaná meg az eseményt".

A rendezvényre három kortárs szlovén alkotást terveztek. Gregor Bozic A gesztenyeerdők meséi című, költői szépségű filmje - mely az idei Szlovén Filmfesztiválon 12 díjat nyert - a második világháború után játszódik, amikor sokan kényszerültek elmenekülni az otthonukból. Ivo Trajkov és Metod Pevec Frenk vagyok című alkotásában Frank gyűlölt apja után hatalmas összeget örököl. Miközben a gyanús vagyon eredetét kutatja, Frank megtudja, apja ki is volt valójában. Eközben konfliktusba kerül testvérével, a dúsgazdag Brane-nel, akinek felesége, Ines mindvégig Franket szerette. Damjan Kozole számos nemzetközi fesztivál versenyprogramjában szerepelt Féltestvér című filmjének középpontjában is egy testvérkapcsolat és a múlt feldolgozása áll.

Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.

Borító: Frenk vagyok