A több mint 6,500 négyzetméternyi területen elhelyezkedő műtermek, és több mint 4,500 négyzetméter területen üzemelő műhelyek már átadásra kerültek a Pokolfajzat 2 díszletépítőinek. A produkció őszig mind a négy stúdiót lefoglalja, amely kihasználja a környék adta számos forgatási lehetőséget is, valamint a komplexum kültéri díszletépítésre alkalmas területeit is.

„Megtisztelve érezzük magunkat, amiért egy ilyen nagy presztízsű produkció veszi igénybe először szolgáltatásainkat. Sokat köszönhetünk az Arcadom Zrt-nek, amely rekordidő alatt világszínvonalú stúdiót épített. Igazi kihívás egy ilyen nemzetközi „blockbuster” produkció színvonalas kiszolgálása, ezért nagy várakozással tekintünk a forgatás elé ” mondta Krisán László a Korda Stúdió vezetője.

„A Mid Atlantic Films büszke arra, hogy egy ilyen nagyszabású nemzetközi produkción, mint a Pokolfajzat 2, a Korda Stúdióval együttműködve dolgozhat. Ez a film lesz a legnagyobb, legösszetettebb produkció, amit valaha Magyarországon forgattak, és a tervek szerint az alkotás több mint felét a Korda műtermeiben vesszük fel. A Pokolfajzat 2 az első film, amely a Korda Stúdió világszínvonalú szolgáltatásai miatt választja Magyarországot forgatási helyszínnek, és biztos vagyok abban, hogy további produkciók követik majd.” nyilatkozta Adam Goodman a Mid Atlantic Films-től.

A forgatással egy időben folytatódik a stúdióépítés is. Az egész komplexum – beleértve a közel 6,000 négyzetméter nagyságú vizes stúdiót – 2008 elején kerül átadásra. Ebben a stúdióban lesz a világ legnagyobb beltéri vizes medencéje, amelynek belmagassága eléri majd a 20 métert.  „Reméljük, hogy ez a műterem világelsővé teszi a Korda Stúdiót” - mondta Krisán.

A filmtörvény 2004-es elfogadása óta – amely lehetővé teszi, hogy a produkciók visszaigényeljék a Magyarországon elköltött összeg 20%-át – a hazánkban forgatott filmek száma megnégyszereződött. A Magyar Mozgókép Közalapítvány adatai szerint 2006-ban közel 172,000,000 amerikai dollárt költöttek filmkészítésre Magyarországon. Idén tavasszal 7-8 nagyszabású produkció előkészületeit kezdték meg Magyarországon. Ezek közül a Korda Stúdió műtermeibe költözött, 72 millió dolláros költségvetésű Pokolfajzat 2 a legnagyobb.